A játék talán leglátványosabb része. Amennyiben nem öncélú - akkor a támadásnak, labdabirtoklásnak egyik fő legfontosabb alkotó eleme. A jól cselező játékosok tudnak minden irányba és bármilyen sebességgel mozogni. Sőt, a játékra olyannyira jellemző ritmusváltásra is képesek. Robbanékonyak labdával és labda nélkül, ezen tulajdonságuk segítségével előnyt tudnak szerezni a védőjátékosokkal szemben. A jól cselező játékos nagy gondot tud okozni az ellenfél soraiban. Gyakran több védő figyelmét is leköti, így lehetősége van egy passzal a társait helyzetbe hozni, akiknek aztán nagyobb területük és több idejük van például a támadás befejezéséhez.



A játékosnak tudnia kell cselezni!
Azért futballista.
Ez kinek jobban, kinek kevésbé jól megy. Bár, ez valójában tehetség kérdése.

A cselezést nagyon nehéz tanítani.
Sok szakember szerint nem is lehet. Ezért is nagyon fontos, hogy a fiatal játékosoknál a nevelő edzője ne szorítsa keretek közé, azt a gyermeket, aki cselezik, aki vállalkozik.

Ne feledjük, hogy a cselezés nem azonos a futball egészével, csak egy eleme.
Azt mondtuk, hogy a cselezést nehéz tanítani, de ez nem jelenti azt, hogy magát a labda mozgatását, két lábbal való terelését, a fordulékonyságot, a ritmusváltási képességet ne gyakoroltassuk.
Igen, ezeket a képzési célokat be kell építeni a gyakorlásba, aztán majd a játékos a maga fantáziájának megfelelően, na meg a „nagyok” - legyen az világklasszis játékos, vagy az „nbhárom felnőtt csapat centerének” -  leutánzásával kialakítja magának a saját „cselrepertoárját”.

Amikor a játékos cselez, akkor ténylegesen mindkét lábát használnia kell. Ugyanis, ha csak egy irányba tud cselezni, akkor a védők könnyebben tudják semlegesíteni, mivel már előre tudja melyik irányba kíván elindulni.

A cselezés oktatásánál - mondjuk inkább gyakorlásánál (!) - célszerű a következő elveket figyelembe venni:

Tudatosítsuk a játékosban, hogy próbáljon meg ellazulni.
Görcsösen nem lehet a futballban alkotni, játszani! Hiába ügyes az adott játékos a labdával, mondjuk az edzésen, ha a mérkőzésen nem képes ezt megmutatni. Ha pánikba esik a játékos, amikor a labda feléje érkezik, elbizonytalanodik - akkor ott gond van. Nagy baj!
Kérdéses, hogy az ilyen esetekben az edző egyáltalán mit tud tenni?

Emlékezzünk csak a magyar labdarúgás nagy „cselező” egyéniségeire. Puskás Ferenctől kezdve Törőcsik Andrásig, mind nagy „vagányok” voltak.
Fantasztikus, hogy mit tudtak.
Magabiztosak voltak. Sosem izgultak!
A labda birtokában azonnal kezdeményeztek. Nem a védő támadta meg őket, hanem fordítva (!). Ők támadták meg a védőt a labdával és ezzel szinte, azonnal alkalmazkodásra kényszeríttették.

Neveljük arra a játékost, hogy nézzen szembe az ellenfelével.
A játék tele van párharcokkal. Bár a statisztikai adatok szerint a párharcok számszerű megnyerése nem jelenti, hogy az adott mérkőzést is az a csapat nyeri, amelyik a párharcokat, de bizonyos döntő szituációkban - pl. a büntetőterület környékén - igenis döntő az ilyen játékszituációkban való megoldás sikeressége.

Hívjuk fel a játékosok figyelmét, hogy a jó cselező-képesség a futás (mozgás) közben való labdatartás gyakorlásától függ.

Tanítsuk meg milyen fontos az egyensúlyi helyzet megtartása.
Az egyensúly és a cselezés kölcsönösen feltételezi egymást. A játékosnak - és az edzőjének - nagy hangsúlyt kell fektetni az egyensúlyérzék fejlesztésére, a gyors fordulásra és a hirtelen felgyorsításra és lassulásra. Az egyensúlyérzék fejlesztésének különösen nagy jelentősége van, hiszen amikor „átveri” a labdás játékos az ellenfelét, a védő gyakorlatilag elveszti az egyensúlyát, ideiglenesen vesztett helyzetbe kerül, ezalatt a labdás területet, időt, helyzetet nyer.

Fontos, hogy tudatosítsuk a cselező játékosban, ha túljutott egy védőn, akkor ne vegye vissza a labdát, ne akarja újra kicselezni, mert az esetek többségében ez öncélú megoldásokra vezet.

Fontos, hogy a labdás játékos megtalálja az ellenfelének a gyenge pontjait.
Ezt előzetesen is fel lehet térképezni. A modern technikát – video, DVD, computer – erre tökéletesen fel lehet használni. Ezek az információt rögzítő eszközök nagy segítségére vannak a tudatosan készülő játékosnak, de az adott mérkőzésen is gyorsan fel lehet mérni az ellenfél pillanatnyi felkészültségét. Hogyan reagál a különböző kezdeményezésünkre? Mit csinál a pályán? Az ellenfeleknek mindig lesz egy gyenge oldaluk. Ennek megtalálása elsősorban játéktapasztalat kérdése. Sok-sok gyakorlás, mérkőzés, újra gyakorlás, edzések tapasztalatai adják meg azokat az ismereteket, amelyek oda vezetnek, hogy felismerjük az ellenfelünk sebezhető pontjait.

Végezetül az edző tudatosítsa a játékosaiban, hogy lepasszolni a labdát a csapattársaknak adott esetben sokkal hatékonyabb, mint azt felelőtlenül elcselezni az ellenfél védőfalánál.
A gyakorlati anyagunk előtt nézzük meg, hogyan „cseleznek a világban”?

Gyakorlatok:

Gyakorlás a mindennapokban ...