Érdekes: a siker kapujában

 A labdarúgó tehetség pszichológiája
A napokban egy új labdarúgással foglalkozó szakkönyv került a kezünkbe, amelynek bevezetőjében az ajánló Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere azt írta: „Ennek a könyvnek a létrejötte, ahogy mondani szokás, szükségszerű volt, hiszen a honi szakemberek számára még kevésbé feltárt, ám annál fontosabb témákat ölel fel. A nemzetközi színvonalat figyelve nyilvánvaló, hogy a minőségi utánpótlásképzés nem szorítkozhat pusztán a fizikai jellemzők fejlesztésére. Amennyiben hosszútávon szeretnénk sikereket elérni, a jövő labdarúgóinak a képzését fejben is erősíteni kell.”

A könyv egy hazánkban eddig egyedülálló, és nemzetközi szinten is kiemelkedő labdarúgó tehetségkutatást mutat be. A pszichológiai vizsgálatokban közel félezer I. osztályú utánpótlás játékos és edzőik vettek részt. Az eredményekből megtudhatjuk, hogy milyen pszichológiai különbségek vannak a tehetségesebb és kevésbé tehetséges focisták között illetve, hogy milyen pszichológiai jellemzőkkel rendelkeznek a kiemelkedően tehetségesnek tartott labdarúgók. A szerzők mindemellett betekintést nyújtanak a legmodernebb tehetségpszichológiai elméletekbe.

Olyan megállapításokra jutnak a szerzők a vizsgálatok elemzése során, amelyek alapjaiban új fejezetet nyithatnak a tehetséges játékosok felkutatásában és a velük való rendszeres, szakavatott foglalkozásban. Új ablakok tárulnak ki úgy a pszichológia, mint a pedagógia területén.

Pusztán az olvasók kíváncsiságának a felkeltésére egy gondolat a könyvből:

„A felmérések alapján egyértelmű lett, hogy a tehetségesebbnek tartott játékosoknak nemcsak az általános önbecsülése magasabb, mint a kevésbé tehetségesnek tartott játékosoké, hanem a sport-specifikus önbizalma is. A tehetségesebbnek tartottak a sportszituációkkal kapcsolatban magasabb önbizalmat éreznek társaiknál, és ezt a csapattársak is érzékelik”.

A gyakorlati munkára ezt úgy lehet lefordítani, hogy annak az edzőnek, aki nem megfelelően bánik a tehetséggel, állandóan „kordában" akarja tartani, nem engedi kibontakozni, nem foglalkozik vele külön, nem beszélget a játékos (!) számára  érdekesen, annak súlyos pedagógiai deficittel kell szembenéznie a későbbiekben.
Ennek az edzőnek a felelőssége lesz, ha a tehetség megreked azon a szinten, amely már nem elég a teljes karrierje kiépítéséhez.

A helyes bánásmódhoz az edzőnek felkészültnek kell lenni, és ehhez a „pusztán jó gyakorlatok” edzésen való alkalmazása kevés!

Az érdeklődők hasznos ismereteket nyerhetnek a labdarúgó tehetség kiteljesedését befolyásoló egyénen belüli és társas összetevőkről. A szakemberek tanácsokat kaphatnak arra vonatkozóan, hogy mely pszichológiai tényezőket szükséges fejleszteni a futball tehetség minél hatékonyabb kibontakoztatásához. Továbbá maguk a labdarúgók is a saját fejlődésüket segítő, fontos információkkal gazdagodhatnak.

T. Kollégák, keressék és olvassák el „ A siker kapujában” c. könyvet!




Lap elejére