A négyes védelmi fal és gyakorlatai

 A sikeres védekezéshez a játékosoknak egymást figyelve, sokat mozogva kell helyezkedniük. Manapság a csapatok a legjellemzőbb elemként egységes, együtt mozgó védelemi blokkban játszanak. A négytagú védő sor egyaránt vonatkozhat a hátsó védelmi falra, de vonatkozhat a középpályások felállására is. Szinte alaptörvénynek számít a négytagú hátsó védelmi fal és ennek a mozgása, amely területvédekezésen alapul. Előttük további négy (alkalmanként öt) játékos játszik középpályásként, szintén területvédekezést alkalmazva. Ennél a második védelmi sornál több esetben mélységi tagozódás van a játékosok között.


Játszhat egy vagy két biztosító a középpályások mögött. A top csapatok az utóbbi évek BL és Európa Liga mérkőzésein általában már csak egy játékossal oldják meg ezt a feladatot, főleg azért, mert a hangsúly a túlzott védekezésről áttevődött a támadásra. Igen: ki kell szolgálni a nézőket! - jelszóval.

A lényeg, hogy jól szervezett, összehangolt csapatmunka legyen a játékosok között.A védekezés nemzetközi trendjével kapcsolatban idézzünk edzői véleményeket a „legjobb” szakemberektől:

 Rafael Benitez
„A védekező játékban óriási a fejlődés!”
  Manuel Pellegrini
„Védekezésünk mélyebb, mint a legtöbb élvonalbeli csapaté. Ez több terhet ró a középpályásainkra, de lecsökkenti a területi lehetőségeket a védelmünk mögött! A labdaszerzésekből pedig óriási lehetőségeink nyílnak”
  Gerard Houllier
„A fejlődés iránya az, hogy becsalják az ellenfél támadóit a védekezési blokkba, azután a labdát agresszívan letámadják.”  
  Carlo Ancelotti
A védekezés megszervezhető, ezért szigorú taktikai fegyelmet követelek!

A védekezés legjellemzőbb elemei:

  • A mélységben egységes blokk kialakítása, az együttmozgó, tömör, agresszív csapatszerkezetben
  • A labda irányába történő állandó mozgás, helyezkedés, amelyben az alábbi elvek érvényesülnek:
        • Támadd a labdabirtoklót!
        • Kiemelkedően fontos a labdást megtámadó körüli szervezés.
        • Labda fordítás esetén az egységes blokk is oldalt vált.
        • A labda körül formálj „védőháromszöget”!

  • A monoton, nagy fizikai és idegi terhelést jelentő folyamatos a labdás irányába történő mozgás.
  • Az óvatosság és alkalmazkodás helyett, előtérbe került a kezdeményező védekezés.

A pályán kell begyakorolni a védekezés és a támadás elemeit, itt kell összedolgozni a csapatrészeket, a védőket, a középpályás biztosító játékossal, a labda helyzetétől függő csapatmozgásokat.

Az alábbi gyakorlatokban, játékokban négy játékos együtt védekezésére, együttmozgására mutatunk be példákat.
Mindegyik feladatnál a támadóknak a védelmi fal mögé kell juttatni a labdát.

 
 
 



Lap elejére