A Champions Magazine a közelmúltban cikket közölt José Mourinhoval, a sikeredzővel. Lehet szeretni vagy nem Mourinhot, de Ő olyan vezető, akinek a véleménye fontos. Legutoljára is „érdekesen fogalmazott”. „Nem szeretem az olasz focit és engem sem szeretnek itt” – utalt a szövetséggel, és a helyi médiával való viszonyára a szókimondó portugál. Tudni kell róla, hogy immáron két éve ül az Internazionale kispadján és bár tavaly bajnokságot nyert a milánóiakkal, nem csinál titkot abból, hogy előbb-utóbb szeretne visszatérni Angliába. Mourinhót rendszeresen megbüntetik legutóbb három meccsre szóló eltiltást, és súlyos pénzbüntetést kapott, mert kritizálta a bírót.
„A szívemből szoktam beszélni, de ezt itt nem tehetem meg, mert akkor állandóan el lennék tiltva” – mondta a szakember a CSZKA elleni BL-negyeddöntőt megelőzően, (a mérkőzésen egyébként 1:0-ra nyertek) majd kijelentette, hogy többet nem nyilatkozik az olasz sajtónak a bajnoki meccsekről, csak a BL-lel kapcsolatos kérdésekre válaszol.

Szokásunktól eltérően nem ismertetjük részletesen az edzői pályafutását, csak a sikereiről teszünk említést, azért mert az utána vele készült szakmai intejú minden egyes gondolatára érdemes az olvasóinknak odafigyelni.
Nagyon érdekes!

Mourinho sikerei:

	FC Porto	Portugál bajnok (2x): 2002-03; 2003-04, Portugál Szuper Kupa 2003, Portugál kupa: 2003, UEFA-kupa: 2002-03, UEFA Bajnokok Ligája: 2003-04
	Chelsea FC	FA Premier League (2x): 2004-05; 2005-06, Angol Ligakupa (2x): 2005, 2007, FA-kupa: 2007, FA Community Shield: 2005
	Internazionale	Olasz bajnok: 2008-09, Olasz Szuperkupa: 2008,

Egyénileg:

• UEFA Bajnokok Ligája az Év edzője (2): 2002-03, 2003-04
• World Soccer Magazine Év edzője (2): 2003-04, 2004-05
• BBC Év személyisége, edzői díj: 2004-05
• FA Premier League Év edzője (2): 2004-05, 2005-06
• IFFHS /a Labdarúgás Történetével és Statisztikáival Foglalkozó Szervezet/
  (Év edzője (2) : 2004, 2005

Mourinho szakmai gondolatai

Hogyan kezd hozzá egy csapat kialakításához?

Olyan, mintha egy családot építenénk fel. A csapatszellem nagyon fontos, és a vezető személyiség felismerése az alap. Úgy gondolom, hogy egy együttesnek taktikailag alkalmazkodónak kell lennie és ehhez egy vázat, egy gerincet kell létrehozni. Ebből aztán tovább lehet fejleszteni az együttes játékát.

A siker a játékosokon vagy a taktikán múlik?

Mindenen. Az egyéni tehetségen, a személyiségeken és a csapat identitásán - utóbbit a legnehezebb létrehozni. Amikor nagy sikerről, győzelmekről beszélünk - nem egy-egy alkalomról van szó, hanem egy folyamatról. Úgy vélem, hogy egyszer mindenki lehet a megfelelő időben a megfelelő helyen, hanem a folyamatos jó szereplésről, mint a Real Madrid, a Manchester United, a Chelsea vagy az Inter esetében -, akkor ez az egyik legfőbb tényező. Lélekben kell késznek lenni a döntő pillanatokra.

Mennyit időt tölt egy-egy meccs előtt a felkészüléssel?

Nehéz megmondani. A segítőim nagyon sok munkát elvégeznek, számítógépes és videó anyagokat készítenek, amit aztán én tanulmányozok, hogy felkészítsem a játékosokat. Három-négy alkalommal is átvesszük a részleteket, de a legfontosabb, hogy legyen valamiféle elképzelésünk, tervünk a meccsről. Azt akarom, hogy a focistáim jól érezzék magukat a pályán és ezt csak munkával lehet elérni.

Híres arról, hogy elveszettnek tűnő meccseket is meg tud fordítani. Mit tart a legnagyobb taktikai diadalának?

A döntések valóban fordulatot hozhatnak egy találkozón, de ehhez az is kell, hogy a futballisták megfelelően reagáljanak. Sok mérkőzést nyertem meg a Portónál, a Chelsea-nél és az Internél is az utolsó percekben, de ez csak akkor volt lehetséges, amikor a csapat elég magabiztos volt ahhoz, hogy elfogadja a kockázatot és félelem nélkül játsszon. Emlékszem egy FA-kupa-negyeddöntőre a Chelsea-vel a Tottenham Hotspur ellen, ahol 3-1-es vesztésre álltunk. A végén már csak két védőnk volt a pályán, sikerült egyenlítenünk, megnyertük az újrajátszást és végül a trófeát is. A döntést csak azért hozhattam meg, mert tudtam, hogy a fiúk elfogadják a kockázatot.

Előfordulhat, hogy egy edző túlságosan is kontrollálja a csapatát?

Szükség van az irányításra, de nem szabad elvenni a játékosoktól a lehetőséget, hogy irányítsák a mérkőzést és döntéseket hozzanak. Sokszor egyáltalán nincs különbség aközött, hogy a kispadon vagy a lelátón ülök, mert a legtöbb mérkőzés alatt minimális a tréner és a csapata közötti kommunikáció. A munka nagy részét a hét közben, az edzéseken kell elvégezni és ennek részeként megfelelő önbizalmat kell adni a focistáknak ahhoz, hogy a pályán meghozzák a saját döntéseiket. Az edző irányt ad, de a labdarúgóknak is gondolkozniuk kell.

Mire figyel, amikor a kispadról néz egy mérkőzést?

Tudom, hogy a saját csapatomtól mire számíthatok, így elsősorban az ellenfélre koncentrálok. Persze azt hiszem, hogy minden tudok róluk, de ez nem így van, tehát igyekszem megérteni, hogy ők mit is akarnak, mi a tervük, hogyan játszanak. Ezt követően azt figyelem, hogy a csapatom miként alkalmazkodik a helyzethez. Szóval az első félóra azzal telik, hogy elemzem a játékot. Az első félidő utolsó tíz percében már arra készülök, hogy mit kell tennem a szünetben: mit akarok mondani, hogyan kell mondanom, miként segíthetem ebben a hét-nyolc percben a csapatomat. A második félidőben aztán figyelem, hogy milyen változásra lehet szükség, mert én általában igyekszem kihasználni az összes cserelehetőségemet. Függetlenül az állástól, a cserék mindig segítenek az együttesen, leszámítva azt a néhány esetet, amikor a kispadon nincsenek megfelelő képességű játékosok. Lehetőleg nem az ellenfél lépéseire kell reagálni, hanem meg kell előzni azokat. Az utolsó öt percben pedig nekiállok imádkozni.

Hány taktikai felállásra van szüksége ön szerint egy csapatnak?

Kettőre. Egy alapszisztémára, amit rendszeresen alkalmaz, de kell lennie legalább még egynek, amelyet ugyanilyen jól ismer a csapat. Az Internél - ahol majdnem minden ellenfél kifejezetten ellenünk készül és rendkívül védekező felfogásban játszik - azonban más módszert alkalmaztam, olyat, amelyben nagyobb a lehetőség a változtatásra. Sokkal több felállásban tudunk játszani, kevesebb az automatizmus a játékunkban. Azt hiszem, ez az olasz futballkultúrának is köszönhető.

Kevesebb az automatizmus?

Az Inter az első egyesület, ahol a megérkezésem után nem kellett forradalmat csinálnom. Amikor a Portóhoz megérkeztem, 16 játékost cseréltem le, a Chelsea-nél az első szezonban nyolc-tíz új futballista érkezett. Az Internél viszont megörököltem egy csapatot és ahelyett, hogy a saját elképzeléseimet alkalmaztam volna, nekem kellett idomulnom a keret lehetőségeihez és karakteréhez. Ez újdonság volt a számomra, mert korábban mindig a saját terveim szerint tudtam dolgozni egy új klubnál. Ezzel nem azt mondom, hogy a keret nem megfelelő, hanem hogy más futballkultúra, mint amit eddig ismertem. Eleinte megpróbáltam a bevált módon dolgozni, de nem ment, így váltanom kellett, még az edzésmódszereim is változtak. Ha úgy döntöttem volna, hogy az Internél is forradalmat hajtok végre, akkor a szezon egyfajta átmeneti idény lett volna, siker nélkül. Én viszont nyerni akartam, mert ismerem az olasz mentalitást. A scudetto és a Bajnokok Ligája is cél volt, de számomra a bajnoki cím volt a fontosabb, éppen a másfajta módszerek miatt.

Mit tart a pályafutása legnagyobb hibájának?

Már 2007 júliusában el kellett volna hagynom a Chelsea-t, nem kellett volna várnom szeptemberig. Volt ajánlatom egy igazán nagy csapattól, azonban nemet mondtam, és így még három hónapot töltöttem a Chelsea-nél rossz körülmények között. Ha nem így döntök, akkor a 2007-2008-as szezon is jó lett volna a számomra.

Az elmúlt években az angol klubok a taktikai és kondicionális felkészülés egyfajta nyerő kombinációját dolgozták ki. Ehhez ön is hozzájárult?

Azt hiszem, igen. Az első angliai idényemben nagyon könnyen nyertük meg a bajnokságot. Könnyű volt, mert egységes csapatot alkottunk és taktikailag nagyon felkészültek voltunk. Tudtuk, mikor kell letámadni és tudtuk, hogy mikor kell kivárni a megfelelő pillanatot, mindig tisztában voltunk vele, hogy mit kell tennünk a mérkőzés hajrájában. Sohasem veszítettünk pontot az utolsó percekben, viszont rengeteg alkalommal találtunk be a hajrában, és a többi együttes látta, hogy ebben különbözünk tőlük. Angliában kiváló játékosok és edzők dolgoznak, akik különböző futballkultúrákból érkeznek és egyértelműen itt a legnagyobb a meccsek intenzitása. Elég, ha a Real Madrid és a Liverpool BL-meccsére gondolunk - hatalmas volt a különbség a két csapat futómennyisége között. Ebből a szempontból az angol labdarúgás felülmúlja a többi labdarúgó kultúrát, és bár Olaszországban taktikusabbak a csapatok, immár Angliában is egyre jobban odafigyelnek erre az aspektusra is. Spanyolországban sincs hiány a technikai képzettségben és az intenzitás is nagy lehet, amikor valaki birtokolja a labdát, de anélkül már sokkal kisebb, és ez a fő differencia, a mai futballban ez számít. Ezen a szinten ugyanis már minden csapat jól szervezett és remek edzője van.

forrás: wikipédia, origo, josemariomourinho, jose-morinho,