A regenerációt segítő lehetőség: a megfelelő táplálék

 Már többször írtunk róla. A felkészítési folyamatban az edzés mellett a játékos regenerációjának a biztosítása kiemelt feladat.  Mert pihenni kell. Pihenés nélkül az edzések semmilyen szinten sem tudják a célzott hatásukat elérni. Éppen ezért azt kell mondanunk, hogy a regeneráció érdekes és egyben fontos területe a felkészítésnek. A mérkőzések, edzések terhelése során a játékosok elfáradnak, szervezetük „lemerül”. Frank Rijkaard egy korábbi anyagunkban már elmondta: egy edzőnek tudna kell az optimális regenerációt biztosítania a játékosainak.  A regenerációt elősegítendő eszközöknek széles a tárháza.
Van edző, aki teljes pihenőt ad a játékosának, (kihagy néhány edzést), mások kiegészítő sportágak űzését helyezik előtérbe. Más szakemberek – elsősorban az európai élcsapatoknál - a csapatösszeállításba „nyúlnak bele” az ún. rotációs elv alkalmazásával. A regeneráció megtervezése a profi egyesületeknél team feladat. Vannak olyan viszonylag kihasználatlan területek, amelyeknek a segítségével maguk a játékosok is elő tudják segíteni a saját regenerációjukat.

Az alapelv, hogy az edzésmunkának és a regenerációnak egyensúlyban kell állnia. Amennyi energiát elveszítünk egy erős vagy kevésbé erős tréning alatt, annyit kell pótolni a pihenéssel, alvással, masszázzsal, pezsgőfürdővel, étkezéssel, aktív kikapcsolódással, stretchinggel, amelyek mind-mind az edzés alatt kialakult szövet- és sejtkárosodás helyreállítását szolgálják.
Kétségtelen tény, hogy a megfelelő táplálkozás és folyadékfogyasztás felgyorsítja a szervezet edzés utáni regeneráció. Csakúgy, mint az intenzív tréning utáni 10-20 perces levezetés, amelynek hatására az izmokban felhalmozódott tejsav hamarabb eliminálódik. Fontos szerepe van a tudatos és egyénre szabott étkezésnek, a folyadékfogyasztás minőségének és a bevett táplálékok "időzítésének" is.

Számos anyagunkban szóltunk már a pihenés és regeneráció módszereiről.
A közvetlen környezetünkben vannak olyan lehetőségek, amelyek hozzásegíthetnek ezen lehetőségek erősítéséhez. Ehhez ajánlunk most „csodaszereket” …
Érdekes információkkal gazdagodhatunk ...

Kakaó, a regeneráló csodabab.

Régebben azt mondták róla, hogy az „Istenek itala” (Theos bromos), ez abból az időből származik, amikor Cortez leigázta Mexikót. Ekkor már az indiánok által igen népszerű és közkedvelt élénkítő, frissítő ital volt. A kakaóbabnak igen magas a zsírtartalma (50-63%), de emellett bővelkedik fehérjében (20-24%) is.
A kakaó rendkívül gazdag kálium és magnéziumforrás, emellett kiemelkedik a vas-, a cin-k és a foszfortartalma is. Kis mennyiségben fogyasztva is igencsak hasznos a szervezetünk számára. Alacsony koffeintartalmának köszönhetően frissít és az utóbbi évek kutatásai szerint a benne lévő flavonoidok segíthetnek a szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésében és megelőzésében.
Amellett hogy finom és elvarázsol az íz- és illatélménnyel, több pozitív hatást is gyakorol szervezetünkre. Bizonyára sokan tapasztalták, hogy a kakaó - és a belőle készített csokoládé - javítja a közérzetet és hangulatjavító hatású, hiszen fogyasztása az endorfin („boldogsághormon”) kiválasztását serkenti.
Kiemelkedően magas flavonoidtartalma miatt méltán nevezhető sejtvédő, regeneráló élelmiszernek.

Ananász, a fehérjeemésztést serkentő, csont-izomregeneráló egzotikum

Az ananász őshazája Hawaii. Amikor XIV. Lajos, francia király először mutatta be népének az ananászt, kissé kellemetlenül járt, mert mohóságában hatalmasat harapott bele és csúnyán felsértette az ajkát. Ez az epizód pontot tett az ananásztermesztés végére egészen XV. Lajos trónra jutásának évéig, 1715-ig.
Fantasztikusan sokféle kedvező hatását ismerjük.
Az egyik a csontritkulás megelőzésében áll, ugyanis mangánt tartalmaz. Ez a nyomelem szerepet játszik a kollagén szintézisben, amely a csontok, bőr és porcszövet felépítésének elengedhetetlen láncszeme. „Az ananász elfogyasztása vagy az ananászlé kortyolása egy remek módszer arra, hogy mangánt juttassunk a szervezetünkbe"- mondja Jeanne Freeland Graves (1996), a texasi egyetem professzora. Egy csésze friss darabolt ananász vagy juice 2 mg mangánt tartalmaz, amellyel 100%-ban fedezzük a javasolt napi bevitel mennyiségét. Élsportban kifejezetten előnyös fogyasztása, mivel bromelin nevű enzim tartalmánál fogva a fehérje emésztést serkenti, az izomregenerációt gyorsítja. Vizsgálatokkal alátámasztott, hogy ez a vegyület probiotikus hatást fejt ki, azaz szervezetünk védekező-rendszerét erősíti. Jelentős antioxidáns hatása is, mivel rengeteg C-vitamint tartalmaz.

A banán, az energiabomba …

A sportolók többsége érthetően szívesebben fogyasztja a banánt az ősztől tavaszig tartó hónapokban, mint nyáron, amikor amúgy is sok, vitaminban és ásványi anyagban gazdag friss idénygyümölcs áll a rendelkezésünkre. A banánt értékes élettani hatása és tápanyagtartama miatt azonban szinte mindig érdemes enni. 
Energiatartalma nagy, 105 kcal (441 kJ), ami főként aktív fizikai tevékenységek után pótolhatja szervezetünknek a felhasznált energiát. Regenerációs és roboráló étrend esetén kifejezetten javasolt a fogyasztása.
A legismertebb trópusi gyümölcs, amely lassan felszívódó cukrokat tartalmaz, amelyek emelik az energiaszintet. A banán nagy mennyiségben tartalmaz B-vitaminokat, amelyek a szervezetet energiával látják el.
 




Lap elejére