Játékok -– 8. Támadók létszámfölényben
„Kerüljük a kényszert, s hagyjuk, hogy a kisgyerek örömmel tanuljon. A gyerekek a játékok révén okosodnak, a kényszeres okítás nem jut el a lelkükig.” (Platón) Az ókori bölcs gondolatai manapság nemcsak a gyermekekre vonatkoznak. A játék a futballista mindennapi szükséglete. Élvezetes tevékenység, talán legmagasabb tanulási lehetőség, amely lehetőséget teremt arra, hogy a résztvevő együttműködjön másokkal, problémákat oldjon meg.
A futballista játszva tanul meg olyan dolgokat eközben, amelyeket sehol máshol nem tanulna. Azon a képességünkön alapszik, hogy tudunk játszani.
Lényeges, hogy a játékkal végzett tevékenység örömet szerezzen. Azért is fontos a futballista számára a játék, mert lelkesedést, izgalmat, élvezetet szül, de nemcsak ez teszi számunkra nélkülözhetetlenné. A játékok jelentős része az együttes tevékenység révén fejleszti a közösségi szellemet, megteremti az összetartozás, az elfogadottság érzését, segítik az együttműködés készségét.
A futballista a játék segítségével:
- Különböző funkciókat gyakorol,
- Gyermekek esetében utánozzák a felnőtteket,
- Felnőttek esetében utánozzák egymást, (pl. ellesik a cseleket)
- Megőrzi realitásérzését még akkor is, ha teljesen beleéli magát,
- Megszerzi a futballhoz szükséges ismereteket, jártasságokat, készségeket és képességeket,
- Fokozza a kommunikációját, fejleszti beszédkedvét és készségét,
- Megtanul megfigyelni, problémákat megoldani, szituációnak megfelelően viselkedni, elgondolásait megvalósítani, alkalmazkodni,
- Fejleszti személyiségét,
- Önállósodik.
A jó játék:
- megfelel a játékos korának, nemének, értelmi fejlettségének,
- alkalmazkodik a mozgásfejlettségéhez, fejleszti a mozgáskoordinációt,
- készséget, kreativitást fejleszt,
- ismeretet, tapasztalatot nyújt,
A futballjátékok tárháza nagyon széles.
Felosztásukra szinte nem is lehet vállalkozni.
Nézzünk csak egy-két példát!
A lehetőségek:
- Technikai jellegű játékok
- Taktikai jellegű játékok
- Cicajátékok
- Labdatartó játékok
- Egy kapura történő játékok
- Két kapura játszott játékok
- Több kapura játszott játékok
- Támadók létszámfölényes játékai
- Támadók létszámhátrányban játszott játékai
- Egész pályás játékok
- Háromnegyed pályás játékok
- Félpályás játékok
- …. stb.
- és ami a legérdekesebb a „helyi” jellegű játékok, amikor a résztvevők maguk alakítják a játék szabályait. Példaként említhetjük: "A Jász utcai ferde fákat", mint kapu tartozékot Tichy Lajos gyermekkorából.
Gyakorlat
Támadók létszámfölényben
A nagypályán viszonylag ritkán előforduló játékhelyzet. Ha ilyen helyzetbe kerülnek a támadók, akkor ki kell játszani a védőket és góllal kell befejezni az akciót. Az esetek nagyrészében ugyanakkor az ilyen helyzetek kihasználatlanok maradnak, mert technikai vagy taktikai hibát követnek el a létszámfölényben lévők. De az is sokszor előfordul, hogy nem tudják időkényszer alatt befejezni a támadást, mert visszaérnek a védők.
Az ilyen helyzeteket gyorsan, pontosan, lövéssel, fejeléssel be kell fejezni, vagyis kapura kell továbbítani a labdát!
1. játék.
Három támadó két védő
Játékosok: 16 játékos (lehet kapussal, ez esetben plusz kapusok). Vagy kapus nélkül, de megoldható, hogy a pihenő csapat egy játékosa áll be a kapuba védeni. A mezőnyjátékosok előre meghatározott szabály szerint védhetnek vagy nem védhetnek kézzel.
Pályaterület: 60x40 m. Vagy a büntetőterület és a félpálya között. Ha többször játszatjuk ezt a játékot, akkor célszerű váltogatni a játékterületet. Például egyszer a pálya hossztengelyében pályát berendezni, máskor keresztben.
Kapuk: változó méretűek lehetnek. Hordozható nagy kapu, 5 m x 2 m kapu, kiskapuk, stb.

Játékosok felállása lásd a képen.
Variációk: a csoportokon belül szerepcserékkel
![]()
2. játék
Négy támadó két védő ellen
Játékosok: 12 + két kapus
Pályaterület: a két büntetőterület között.

További lehetőségként a pálya szélességével lehet „játszani”.
Ezek választásával plusz szakmai feladatokat adni:
- A keskeny pálya - a büntetőterület oldalvonalainak meghosszabbításával - a mélységi átadások szerepét és a védők mögé történő beindulást, valamint a háttal játszó játékos visszapasszolásának a lehetőségét adja.
- A széles pálya - teljes pályaszélesség - a labdabirtoklásból ritmusváltással felépített támadás lehetőségét adja. Kényszerítők, hármas kényszerítők, stb. (Lásd a fenti képen)
Kapuk: hordozható kapuk a büntetőterület vonala mögött.
Játékosok felállása: változtatható, de mindenképpen legyen a támadók között egy játékos, aki a támadott kapunak háttal „játszik”, tehát ék szerepkörben.
Variáció:
A két csapat szélsői az oldalvonal melletti sávban játszanak, és innen próbálják belőni, beadni a labdákat, vagy adott esetben hátragurítani lövésre. Ezeket a szélső játékosokat a védők nem támadhatják. A szélső területen lévő játékosok előre meghatározott szabály alapján játszhatnak egymás ellen. A szélről beadott, belőtt labdát azonban a túlsó oldali szélső társ kapura lőheti.

3. játék
Öt támadó négy védő ellen
Játékosok: 18 + két kapus
Felállási variációk:
- Négy vonalvédő, két belső ék + három támadó középpályás
- Három belső védő, előttük egy tolódó védő + egy ék két szélső középpályás és két belső középpályás (ez látható a képen)

Pályaterület: teljes játékterületen játszható.
Folytatjuk: játékok a védők fölényében
Forrás: jateksziget.com, expertfootball






