A játékosnevelés tíz parancsolata
Labdarúgásunk gyors és látványos felemelkedésének zálogai lehetnek a futballakadémiák. Az akadémiákon ugyanakkor nemcsak és nem elsősorban a minél jobb labdarúgók képzését tűzik ki célul az intézmények szakmai vezetői. Szinte mindenütt kiemelik, hogy olyan fiatalokat szeretnének nevelni, akik az élet más területén is megállják a helyüket. A választ a Nyugat-Európában évtizedes hagyományokra visszatekintő bentlakásos futballiskolákban vélik megtalálni a szakemberek.
A lényeg pofonegyszerű: egy-egy korosztályból összeválogatják a legrátermettebb gyerekeket, akik együtt járnak iskolába, egy kollégiumban, a legmodernebb edzésmódszerekkel fejlesztik játéktudásukat, s mindezt olyan infrastrukturális feltételek közepette, ahol csakis a futballra kell koncentrálniuk. Ez mind igaz is lehet! De valami mégis hiányzik! És ez a célirányos nevelés!
Európa futballilag is fejlettebb részén több évtizedes múltra tekint vissza a bentlakásos, labdarúgó-akadémiai rendszerű képzés. Szinte minden angol és német klub üzemeltet hasonlókat, a "holland iskolát" pedig példaként szokás emlegetni. Tipikusan jellemző az Ajax Amsterdam esete, ahol az összes korosztály nemcsak ugyanolyan szintű infrastruktúrát használ, hanem még a játékrendszer is hasonló a felnőtt csapatéhoz. Arra pedig, hogy üzletileg is kifizetődő vállalkozás az utánpótlás-nevelés, jó példa (ha a manchesteri képzésből kikerült Beckham nem lenne elég) a norvég Rosenborg csapata. Évről évre saját nevelésű, gyakorlatilag ismeretlen fiatalokkal jutnak be a Bajnokok Ligájába, az UEFA-tól emiatt kapott pénzt és a legjobbak eladásából származó bevételt pedig visszaforgatják az utánpótlásba, hogy a következő években újabb versenyképes generációval próbálkozhassanak. Az UEFA néhány éve szabályozta, hogy milyen feltételek mellett működhet egy „igazi” futballakadémia: elsődleges szempont a gyerekekkel foglalkozó edzők magas szakmai felkészültsége, valamint az infrastrukturális háttér.

Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy az infrastrukturális és egyéb „szigorúan vett futballszakmai” feltételek megléte mellett a legfontosabb az akadémiákban tevékenykedő nevelők, edzők, tanárok, pszichológusok pedagógiai felkészültsége. A neten böngészve találtunk a játékos nevelésben maximálisan használható „10 parancsolatot”. Ezeket a csodálatos gondolatokat egy ismeretlen szülő alkotta. Egy „hozzáértő” meg lefordította. (Feuerstein Sára)
Mi (is) közreadjuk, mert olyan érzelmi és értelmi húrokat penget meg, amelyet minden gyermekekkel foglalkozó edzőkolléga, tanárkolléga „kapásból” megfogadhat!
- Koncentrálj mindig a jelenre, tekintsd úgy, hogy minden új nap egy tiszta lap. Ha utánagondolunk, nem vagyunk sem mi, sem mások igazán urai se a jövőnek, se a jelennek. Bár sokan azt hiszik, hogy azok...
- Soha ne becsüld le a gyereked, játékosod képességeit. Engedd meg neki, bátorítsd őt, várd el tőle, hogy legmagasabb képességeinek megfelelően fejlődjön.
- Vedd őt körül pozitívan gondolkodó emberekkel (családtagokkal, szakemberekkel), akik megosztják veled a tapasztalataikat, tanácsaikat, támogatásukat.
- Találd meg és használd ki a legmegfelelőbb nevelési és tanulási környezeteket minél korábban.
- Ne feledkezz meg a csoport, a csapat összes játékosáról és ezen személyek érzelmi szükségleteiről sem.
- Kövesd saját lelkiismereted, igazán csak a gyerekeknek tartozol felelősséggel a vele kapcsolatos határozatokban. Nem fontos mindig indokolnod cselekedeteidet a barátoknak, a világnak.
- Légy őszinte érzelmeiddel kapcsolatban. Elvégre nem lehetsz szuper nevelő a nap minden órájában. Engedd meg magadnak, hogy érezz néha kis adagokban haragot, féltékenységet, szánalmat, csalódottságot is, igenis, néha levertséget, depressziót. Nem tesz jót az egészségednek, ha letagadod azokat.
- Légy jóindulatú magaddal szemben. Ne koncentrálj mindig csak a tennivalókra. Tekints vissza néha az elért eredményekre is és gratulálj magadnak. Ezáltal mindig feltöltődött tudsz maradni.
- Engedd meg magadnak az élet élvezetét. Elvégre tapasztalataid képessé tettek arra, hogy az átlagembernél jobban tudd értékelni az élet apró csodáit.
- Soha ne veszítsd el a humorérzékedet. A nevetés a legjobb gyógyszer a stressz ellen.

Forrás: narancs, csaladinet,






