Játékok – 10. Egykapus játékok
A támadó és védő játékok taktikai megoldásainak többségét gyakoroltathatjuk CSAK a játékterület egyik térfelén is, egy kapura. Ez a fajta játék a futball „grund" hőskorából maradt ránk, amikor is a játékosok létszáma állandóan változott, hiszen nem egyszer fordult elő, hogy elkezdtek játszani, mire egyiküket hazahívták segíteni. Ezeket a játékokat nevezték el hőskori grundjátékosaink „viktoriázásnak”. Lényege, hogy „csak az egyik kaput használjuk. Ebben állt (védett) egy kapus, és a mezőnyben egymás ellen játszott két-három csapat is. Szabályok? Nos, azokat Ők maguk találták ki a helyi szokásoknak megfelelően. Ezek a szabályok sem voltak kőbe vésve”. (Schlosszer Imre)
Sokszor vitatkoztak is rajta - néha az ököljogig is eljutottak, de a LÉNYEG, hogy a játékosok futballkészsége, játékintelligenciája állandóan fejlődött és szinte minden nap többet és többet tudtak a „furfangokból”, a játékból.
Ha szakmailag elemezzük a „viktoriázás”-ban jelentkező játékhelyzeteket, akkor több megállapításra juthatunk:
Mindenekelőtt:
- E játékokban egyértelműen megfogalmazható a játék koronája, célja: a GÓL, mely nemcsak „győzelmet érhet”, amely pontosabban előnyt jelentett az ellenféllel szemben. S ha ez az előny a játékidő alatt történik, akkor alapvető taktikai felfogásváltásra kényszeríti az ellenfelet. (Támadás – védekezés aránya)
- Mivel egyidőben csak egy játékosnál lehet a labda, minden egyes alkalommal a labdát birtokló játékosnak kell eldöntenie, hogy az adott esetben az egyéni vagy az összjáték a célravezető?
- Mivel a sikerhez, vagyis a gól eléréséhez az utolsó érintés helyzete a döntő, a labda továbbítás pontosságának hihetetlen nagy jelentősége van.
- Ezek a játékok igen nagy segítséget jelentenek úgy rövid, mind hosszú távon az edzőnek. Ugyanis a futballban különösen nagy jelentősége van a gólnak. A JÁTÉK CÉLJA A GÓL ELÉRÉSE! Vannak gyerekek, játékosok, akiknek érzékük van a gólszerzésre, Reméljük (!) közülük kerülnek ki a későbbi gólkirályok (Zsengellér, Deák „Bamba”, Puskás Öcsi bácsi, Tichy Lajos, Albert Flóri)
Szakmai követelmények a játékokban
Támadók:
- labdabirtoklás
- labdabirtoklás közbeni ritmusváltások
- kényszerítő átadások
- labda nélküli beindulások üres területbe és ide „bepasszok”
Védők:
- területvédekezés tolódással, egymás biztosítása
- egyéni akciók megakadályozása, felelősségteljes egyéni védekezés
- kapura lövésre azonnali indulás (a labda elsőnek történő elérése a játék szabályainak értelmében, ez esetben nem mentés, hanem kipattanó értékesítése)
Gyakorlat
1.
3:3 ellen egy kapussal
Pályaterület: a büntetőterület előtti 30 méteres sáv
Szabályvariációk:
- az a csapat éri el a gólt, akinek a játékosáról a kapuba jut, pattan a labda. Saját támadásból elért gól hármat ér, a másik játékosról bepattanó gól egyet ér.
- labdaszerzés után azonnal kapura lehet törni.
- ha a kapus véd és nála marad a labda, akkor semleges helyre dobja ki.
- labdaszerzés után, a labdát a kaputól 20 méterre húzott vonalon túlra kell juttatni a labdát és innen indul az új támadás.
- 3:3 ellen + 1 adogató játszik. Labdaszerzés után az adogatót meg kell játszani, aki természetesen annak a csapatnak passzolja vissza a labdát, akitől kapta. Ennek további variációja, hogy annak a játékosnak is kell visszaadnia, akitől kapta.
- a létszám lehet 4:4, 5:5 6:6 ellen is és a pályaterület ebben az esetben változhat.
2.
6:3 elleni játék + kapus
Három 3 fős csapat játszik egymás ellen, melyből az egyik (a képünkön a sárga) a labdabirtokló és saját támadásból igyekszik gól elérni, a másik két csapat 3-3 játékosa védőként játszik.
3.
4:4 elleni játék + kapus
Játékterület: félpálya
Szabályok: a fentiek alkalmazása mellett, a védők labdaszerzése esetén, azonnali ellentámadás, de ezt passzal kell indítani a lesszabály figyelembevételével, tehát a labdát szerző védő csak a mögötte lévő sávból beindulót játszhatja meg.
Variáció: 5:5, 6:6 ellen, és játszható 3 adogatójátékossal is, aki egy meghatározott sávban mozoghat






