VB 2010 - Összegzés III.

 Mit hozott, mit vitt?
Zavar a fejekben. Mi a hivatalos szakmai állásfoglalás a VB-vel kapcsolatban? Korai ezt várni a nemzetközi szövetségtől. Úgyis jönnek majd a statisztikák, - hány gól esett ellentámadásból, ki játszott 4:4:2-t, ki 4:3:3-at, egy ékkel, kettővel, négy védővel, hárommal, mennyit futottak a játékosok a mérkőzéseken - és így tovább. Aligha jutnak el az elemzők a dolgok lényegéhez. Nagyon nehéz ebben a kusza futballbizniszben a mélyben alakuló jövő jeleit meglátni. Ebből a szempontból új utakon, más szemlélettel kell közelíteni a szakmai következtetések levonásához.



Ma már nem lehet edzésekkel, utánpótlásneveléssel, versenyrendszerrel, edzőképzéssel foglalkozva megérteni a futball teljes átalakulását.
Mert aki ebből a VB-ből azt hozza ki, hogy az európai futball ismét tarolt, Európa tudja az utat a jövő futballjához, az nagyot téved!

Nincs helyén a játékosok státusza!

A jelenlegi anyagi feltételekkel már nem lehet a világ éllabdarúgóit kezelni.

Lehetetlen őszinte, odaadó futballt várni attól a futballistától, aki több százmilliót keres havonta!

Sajnos ma ez a fő motivációs cél, szülőknek, gyerekeknek.

A karrier normális mederben fut egy ideig!
Azután fordul egyet és ettől kezdve lehetetlen szakmailag kezelni a játékost. Innentől már nem a még tökéletesebb technikára törekvés a fő motívum, hanem a megszámlálhatatlan menedzser által szállított ajánlat! Amit eddig a pontig szedett fel a szakmából, az végigviszi útján! Többet rárakni nem lehet! A többit felszedi majd a közegből. A csapat minősége - ahol van vagy ahova kerül - meghatározza sorsát a továbbiakban.

Az érvényesülés egyetlen útja

A világ teljes futballja azon segédkezik, hogy valamilyen módon a Realba, Barcelonába, Manchesterbe, Chesea-be, Milánba, Interbe, Bayernba kerüljön egy játékos. Ezekben - még egy-két klubot idesorolhatunk - a csapatokban érheti el a futballista pályafutása csúcsát! Angliában, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban!
Az itt érleltek viszik majd válogatottjukat a világbajnokságokon az elérhető helyezésig, a világ- vagy Európabajnoki győzelmekig. Ez a sajátos centrifuga mozgatja a futballvilágot!
Mindenki ehhez alkalmazkodik, a sportág egész rendszere erre van beállva.
Lehet nagyokat mondani az „Elit edzők” fórumán, de az igazság az, hogy Fergusontól Capelloig, Ancelottitól Mourinhoig, Van Gaaltól Guardioláig minden sztáredző arra törekszik elsősorban, hogy megszerezze a kiszemelt nagyságot, hogy ezzel lendítsen csapata minőségén.

Ebben a feltupírozott világban van esélye a játékosnak, hogy a minőségileg magasabb szintű társak között elérhesse képességei maximumát.

Alapkérdés: honnan tud válogatni a kapitány?

Végtelenül leegyszerűsödött a lehetősége a csapatát VB-re készítő edzőnek.
Körülnézni az idegenlégiósok táborában, azután a szabadon maradt helyekre válogatni a hazai lehetőségekből. Rövid előkészítés, néhány összeszoktató mérkőzés és jöhet a VB.

Ott pedig a szakma leegyszerűsödött alaptörvényei szerint kell játszaniuk.
Majdnem, hogy mindegy milyen rendszerben és milyen taktikával. Van sikeres példa erre is, arra is!

Felkészítők, segítők hada munkálkodik a sikerért.
E téren is globalizálódott a világ.
A teljesítményt segítő diéta, a regeneráció, a sérülések ellátása és a mielőbbi rehabilitáció azonos elveken működik, legfeljebb a technikai színvonalban lehetnek különbségek.
De ezek megismerhetők, beszerezhetők, alkalmazhatók mindenki számára.

Az egyetlen esély a csapatszerkezet felépítésében és  az aktuális csapatösszetétel megtalálásában rejlik.

Igaz, ez is a legtöbb esetben adja magát!
Forlán és Suarez, Robben és Van Persie, Müller és Klose, adott volt Tabárez, Maarwijk és Löw számára...

Maradona és Del Bosque játszhatott a pályára lépő 11 alakításával.
A spanyol mesternek sikerült, Maradonának nem!

Látszólag ez ilyen egyszerű!
Erre tart a futballvilág!




Lap elejére