A játék kezdeti alapjai – norvég módra! – 2. rész
A norvég labdarúgásra jellemző stílusjegyeket természetesen az utánpótlás labdarúgás szakmai munkájában is viszontláthatjuk. Érdekes módon a norvég nemzeti szövetség által publikált anyagok és az ország elitklubjainak látható játéka között komoly „tartalmi” űrt találunk. Mert, amíg az élvonalbeli norvég futballt a hagyományos szigetországi stílus jellemzi, sok ütközéssel tarkítottan, leegyszerűsített támadás felépítéssel, addig az utánpótlás játékosaik képzése során a játékosságot, a részletekre is kiterjedő játékfelépítést oktatják. Ami azonos mind a két területen, - tehát úgy az utánpótlás, mint a felnőtt futballra jellemzően - az a magas fokú mentális bázisra épített felkészítési, képzési rendszer.
Ezen gondolatok jegyében folytatjuk Igor Aase és Oyvind Larsen szakmai publikációjának ismertetését, mely a Norvég Labdarúgó Szövetség szakmai lapjában, a FOTBAL TRENEREN-ben jelent meg a közelmúltban.
Labdabirtoklás felépítése
Aase és Larsen nagyon fontos feladatnak tartják a labda hátulról való kihozatalát.
A labdakihozataluk alapja a szélekre történő pontos kijátszás és az ebből a helyzetből történő játékfelépítés.
Figyelem!
4:4 elleni játékról van szó, tehát a későbbiekben, mint alapjátékból indulnak ki az oktatásnál!

Aase és Larsen nagyon fontos területnek tartja a labda újbóli játékbahozatalát - elsősorban a játékterület oldalsó részénél. Ez történhet bedobással - nagyobb játékosoknál (9-12 év között) vagy a labda berúgásával - kisebb gyermekjátékosoknál (6-9 év között).
Fontos, hogy rögzítsük a bennük, hogy NE ÁLLVA VÁRJÁK a labdát, hanem mozogjanak.
Megítélésük szerint ez a legnehezebb edzői feladat ezekben az életkorokban.

A 4:4 elleni játékoknál fontos oktatói feladat a játék adta lehetőségek pontos elemzése.
Ezeket a játékhelyzeteket nem szabad a játékosok előtt mereven értékelni és elemezni, de az edzőnek tisztában kell lenni ezen szituációkkal, mert akkor viszonylag egyszerűen rá tudja vezetni a játékosokat a helyes labda nélküli mozgásokra és labdás kapcsolatokra.
Két fontos támadási játékhelyzet:
A labda szélső területen.
Cél: az ellenfél első védelmi zónája mögé juttatva a labdát megteremteni annak a lehetőségét, hogy a támadók lendületből vezethessék a labdát az ellenfél kapuja felé.
Feladat 1.
- Kimozgatni az ellenfél első védelmi vonalát és mögéjük passzolni a labdát, közben a pálya tengelyét egy védő visszamozgással biztosítani.

Feladat 2.
- Az ék(ek) felé történő mélységi átadással az első védelmi vonalat kizárni és erre a passzra, illetve az esetleges visszapasszra fel kell lépni. Fontos, hogy ezen mélységi átadást az ellenfél első két játékosa ne csipje el.
Az akcióban a pálya tengelyét itt is biztosítani kell.

Cél: az ellenfél térfelén meg kell akadályozni az ellenfél labdakihozatalát.

Feladat 1.
Területvédekezés, egymás mozgásának figyelembevétele, társ mögé helyezkedés, pálya tengelyének őrzése, a játékosok közötti kommunikáció megkövetelése!
Cél: a védekezés rendeződése az ellenfél labdabirtoklása esetén, amennyiben sikerül áthozniuk a labdát a támadó térfélre.
Feladat 2.

Az első részt itt is elolvashatja






