Az elit kapusok olyanok, akik segítik egymást, barátok és egyben versenytársak. Közös a gondolkodásuk a sportban, igazi csapatemberek. A sikert és a kudarcot is közösen élik át. Munkamániások, addig akarják csinálni a feladatot, amíg tökéletesen nem tudják. Nem számít nekik a külső körülmény: hideg, meleg, kemény és sáros, csúszós talaj. Nyerő típusok! Az egész világ szerint őrült „emberek!  kapusok „flúgosok”? (!)

Nagyon sokszor hallhatjuk, illetve olvashatjuk ezt a mondatot a háló őreivel kapcsolatban, de mi lehet mindezek háttérben?

A kapusok egy külön világot képviselnek a labdarúgó társadalomban, amely világ bonyolult, ámde mégis egyszerű. „Ő az utolsó, utána csak a szerencsétlenség, a gól következik …" Igen kicsi lépés választja el a hőst a kudarctól (és fordítva is) Megszállottságukat, fanatizmusukat, illetve alázatukat a sportággal szemben ilyen és ehhez hasonló negatív megjegyzésekkel próbálják elnyomni.

Minden korszaknak megvoltak és jelenleg is megvannak azok a kiemelkedő egyéniségei, akik bizonyítják, hogy ezen beállítottságuk nélkül a labdarúgás nem lenne az, ami.
A kapusoknak az életét mindig is meghatározták azok a szakemberek – gyakorlatilag a „személyi” edzőik – a kapusedzők, akik nélkül nem lehettek volna bálványok.
A kapusok különleges helyet foglalnak el a csapaton belül. Nélkülük azonban nincsen futball, elengedhetetlen résztvevői a játéknak.
A kapusedzők
Ők azok a szakemberek, akiknek szakmai hiteleségét minden edzésen és mérkőzésen bizonyítaniuk kell, tapasztalataikat felhasználva kell, hogy fejlesszék önmagukat és tanítványaikat.

Ismerniük kell tanítványaik problémáit, pozitívumait illetve negatívumait és ők azok, akiknek a  munkája nem ér véget az edzés befejeztével. Mindenkor pedagógusként kell viselkedniük, ám soha sem eshetnek túlzásba.

A kapusok képzése, illetve a felnőtt kapusok edzése a modern futballban óriási felelősséget hárít a kapusedzőkre. A kapusedzők mottója az kell, hogy legyen: „Arra nevelem kapusaimat, hogy nem kaphatnak gólt, mert csak ez a fontos. Minden más mellékes.” – mondta Disztl Péter egy régebbi – ezen weblapon megjelent nyilatkozatában.
A modern futball megköveteli a kapusedzőktől, hogy a rohamosan fejlődő labdarúgásban szakmailag felkészültek legyenek.
Aprólékosan, tudatosan, rengeteg egyéni képzéssel kell, hogy kapusaik karrierjét felépítsék.

A kapusedzők feladatai és a velük szemben felállított követelmények specifikus minőségi elvárások. A kapusedzők eredményessége csak speciális tudásuk folytonos fejlesztésével és hosszú, fárasztó munkával érhető el.

A kapusedzők munkájával szemben támasztott legfontosabb követelmény, hogy az a tanítvány életkorának feleljen meg és célirányos legyen. Mindehhez pedig elengedhetetlenül fontos, hogy a kapusedzők a kapusedzések speciális tartalmáról, didaktikai egymásra épüléséről kellő információval kell, hogy rendelkezzenek.
A modern futballban a kapusjáték kiegészült a futball egyéb funkcióival, amit képezni és fejleszteni kell, és ehhez a kapusedzőknek többrétegűen felkészültnek kell lenniük.
A kapusedzők legfontosabb célja: egy olyan specialistát neveljenek és képezzenek, aki tisztában van a labdarúgás minden elemével.

A kapusedzők szerepe a kluboknál régen

A szükséges rossz korszak
A labdarúgás fejlődésében láthatatlan szerepet játszó, de mégis meghatározó pozíció a kapusedzői poszt.
A régebbi labdarúgó világban a kluboknál a vezetőedzők mellett a szükséges rossz, valamint a kell, „de minek…?” pozíciót töltötték be olyan szakemberekkel, akik a labdarúgásnak értéket adtak.
A klubok nem foglalkoztak azzal, hogy a kapusokkal ki és hogyan dolgozik. A kapusedzéseket nem a kapu előterében, hanem a pálya mellett végezték, ahol a kemény talaj, a kopott fű „volt az Úr”.

Magyarországon a legtöbb gyermek, illetve felnőtt csapatnál, ahol anyagilag spórolni akartak, inkább edzők, segítők, vezetők látták el ezen teendőket, akik kevés tapasztalattal rendelkező „laikus-kapus” edzéseket vezettek.

A gyerekeknél óriási problémát jelentett továbbá az is, hogy sok esetben a felnőttek edzéseit próbálták lemásolni, minden játékosság és célirányos felépítettség nélkül. Szerencsés esetben az egyesületben hosszú éveket „levédett” kapusok pályafutásuk befejezését követően, a klub jóindulatának köszönhetően maradhattak az egyesületnél, mint kapusedzők. Bár mindezért cserébe erkölcsi megbecsülésük nemigen volt, többnyire megélhetésüket is háttérbe szorítva kellett dolgozniuk. Azok pedig, akik nem tudták elviselni ezt a helyzetet, eltávolodtak a sportágtól és nem tudták átadni a tapasztalataikat a fiatal generáció számára.

Sok esetben az edzők úgy tekintenek a kapusedzőkre, mint vetélytársukra, nem pedig úgy, mint a munkájukat segítő kollégára, akik hasznos információkkal tudják segíteni az egész csapatot és a vezetőedzőt. Néhány kiemelten szponzorált klubnál, szerencsés esetben a kapusedzők minden külső befolyás nélkül tudtak dolgozni, de tekintélyt nem tudtak kiharcolni a saját maguk és kapusaik számára. Eredményesség tekintetében elenyésző elismerést és kevés szakmai megbecsülést kaptak, bár a hibákat azonnal felrótták nekik.

Személyes tapasztalat, hogy alacsonyabb osztályú egyesületeknél nem fordítottak külön figyelmet a kapusok kiválasztására, hanem sajátos szempontok alapján a nem megfelelő testalkatúak (túlsúlyosak, magasak), lábbal ügyetlenek és a futást „nem szeretők” kerültek a három léc közé.
Mindezen hátrányokkal induló kapusokat még az is sújtotta, hogy a „csapatedző”, akinek többnyire semmilyen képesítése sem volt, és a labdarúgó sporthoz is keveset értett, az edzések alkalmával (heti egyszer) a bemelegítésnél a kapust vagy jobb esetben kapusokat félre küldte és nekik a csapattól külön kellett „melegíteniük”. Az ily módon nevelkedő kapusok technikailag, csak saját szorgalmukból tudtak fejlődni. Az ennek ellenére a megszállottságuknak és szorgalmuknak köszönhetően, ösztönösen kifejlődött kapusok magasabb osztályba kerülése csak a véletlen vagy a szerencse, illetve kivételes képességeik folytán volt lehetséges.

Az NB-s kluboknál ugyanúgy nem működött a kapuskiválasztás, mert a fent említett okok miatt, laikusok döntöttek a csapat legfontosabb posztjáról. A kapusedző, ha volt olyan, nem foglalkozott az utánpótlással, csak a felnőtt kapusokkal, vagy csak a tehetősebb szülők gyermekeivel. A csapatedzők az alacsonyabb osztályú egyesületek edzőihez hasonlóan, a csapattól külön küldték a kapusokat, hogy „készítsék” fel magukat a csapatedzésre. A magasabb osztályú csapatoknál annyiból volt előnye az utánpótlás kapusoknak, hogy egymást próbálták segíteni, vagy az idősebb kapusoktól lestek el különböző gyakorlatokat és technikákat. A tanulás másik formája, a felnőttek mérkőzései előtti bemelegítésén ellesett gyakorlatok voltak számukra.

A kapusedzők szerepe a kluboknál napjainkban
A labdarúgás fejlődésében meghatározó pozícióvá vált a futball kluboknál, a kapusedzői poszt.
A mai labdarúgásban már senki sem vitatja, hogy a kapusedzői poszt igenis fontos a csapat életében. A kapusedzők olyan szemszögből tudják megítélni kapusok minden rezdülését, amit a vezetőedzők és a csapat többi szereplője nem ismer. A mai modern labdarúgás kapusedzői azok a szakemberek, akik maguk is álltak a csapat leghátsó tagjaként. Van rálátásuk, hogy mi az, az edzésmunka, ami a kapusokat elősegíti a sokrétű feladataik ellátásában. A labdarúgás szabályait, rengeteget változtatták, és ezek az átalakítások a kapusok játékán változtattak a legtöbbet.

A jelenkori labdarúgás megköveteli, hogy a kapusok ugyanolyan jól bánjanak a labdával lábbal, mint kézzel, vagy még jobban. A kétlábasság (jobb és bal láb) ugyanolyan fontossá vált a kapusoknál, mint a mezőnyjátékosnál. A labdarúgás mára már odáig fejlődött, hogy a kapusokra már nem úgy tekintenek, mint akik csak a kezüket használják, egyre inkább a lábbal történő játékba is beveszik őket csapatársaik.

A kapusjáték eljutott arra a szintre, hogy többet használják a kapusok a lábukat, mint a kezüket (kb. 30% a kézzel való játék, és 70% a lábbal való játék) a mérkőzéseken. A kapusedzők tanítványaik edzésmunkájába a technikai és taktikai elemeket is be kell, hogy építsék. A kapusedzőknek éppen úgy részt kell venniük a csapat taktikájának kialakításában, mint a vezetőedzőnek, hiszen a siker érdekében a mezőnyjátékosok és a kapus összhangja nagyon fontos. Mindez csak akkor működik, ha a csapatedzéseken a kapusedzőktől is kikérik a véleményüket a különböző játékszituációkról a csapatedzők. A rögzített pontrúgások mérkőzést vagy mérkőzéseket tudnak eldönteni, ezért fontos, hogy a csapatedzéseken ezeket megbeszéljék az edzőkollégák. Sőt, már-már előfordul, hogy a kapusedzőkre bízzák a szögletek védő-, illetve támadó taktikáját, valamint a szabadrúgásokat.

Nagyon fontos, hogy a védekező szögleteknél hogyan helyezkednek el a védekező csapat játékosai és maga a kapus is, hogy minél kedvezőbb pozícióból fogadják a támadókat és semlegesítsék őket, valamint a kapus mekkora területet kontrollál. A támadó szögleteknél éppúgy fontos a pozíciós elhelyezkedés, mivel az ellenfél kizárása és az ellenfél kapusának távol tartása a labdától elengedhetetlenül fontos.

De ugyanilyen fontos szerepük van a kapusedzőknek a szabadrúgások taktikai részében is. Nem mindegy, hogy a védekező csapat mekkora teret biztosít kapusának a kapu előtti területen.

A kapusok lábbal való játékorientáltsága miatt, az elmúlt időszakban a kapusok a támadások szervezésében fontos szerepet töltenek be.

Igen fontos, hogy a labdának a játékba hozatalánál a védők, hogyan tudják segíteni a kapus munkáját, valamint hogyan helyezkednek el a csapat további tagjai. A támadások semlegesítésénél fontos a csapat és a kapus összhangja. A csapat helyezkedéséből a kapus tudja mikor milyen játékot fog alkalmazni a csapat, és így arra Ő is megfelelően tud reagálni. Ebben a kapusedzőknek is fontos szerepük van, ők azok, akik a hibákat kijavítják és összhangba hozzák a védelmet a kapussal.

Az utánpótlás kapusok helyzete is sokat változott az elmúlt években, hiszen ma már a tehetségesebbeket a magasabb osztályú csapatok nagy előszeretettel igazolják le egyesületeik színeibe. A magasabb osztályba való igazolás előnye, hogy lehetősége nyílik a kapusoknak, hogy tényleges kapusfoglalkozásokon vegyenek részt, ami a fejlődésüket is nagymértékben elősegíti. A kapusedzéseken a kapusedzők próbálják kijavítani, „csiszolni” az ösztönösen berögzült mozgásokat, és a kapusposzt sajátosságaira tanítanak. A heti egy kapusedzés, jobb esetben kettő, elősegíti a kapusokat a posztjuk feladatainak lehető legjobb ellátásában.

Manapság már több olyan - óvodások, alsó tagozatosak számára szervezett - előkészítő is működik, ahol a legkisebbek is megismerkedhetnek a labdarúgással. Anélkül, hogy posztra nevelés történne az előkészítőkben már elkezdőhet (a láb és a labda kapcsolata mellett) a kéz és a labda koordinációjának a felépítése a labdafogások, dobások ismertetésével. A legkisebb korosztállyal foglalkozó kapusedzőknek fontos, hogy játékosan mutassák be a kapuspalántáknak a kapusvilág kezdeti lépéseit és alapvető elemeit. Ne feledjük, hogy a képzési rendszerben csak 8-9 éves korban lép a pályára a kapus! Addig kapus nélkül játszanak a gyermekek, javarészt 4:4 ellen!

A gyerekek nem a felnőttek kicsinyített másai, ezért helytelen lenne az ő esetükben is a felnőtteknél alkalmazott módszereket, gyakorlatokat megkövetelni. A legkisebbeknél kell a legtöbb türelem és a legjobb pedagógiai érzéket kell elővenni, le kell „süllyedni” a kiskapus szintjére, mindent úgy kell nekik elmagyarázni, hogy a feladatokat ők is megértsék.

Először az alapokat kell előkészíteni, megtanítani (alapállás, labdafogások - ölelő-, kosárfogás -, helyezkedés, mozgáskoordináció, különböző láb és kéz labdaérzék fejlesztések), ezt hívják előkészítő korszaknak (6-10 éves korig). A legfontosabb pedig, hogy mindent labdával végezzenek. Ha az alapok megvannak, akkor lehet a következő szintre lépni, amelyet alapozó korszaknak (11-13 éves korig) nevezünk. A kapusedzők ekkor kezdhetik el gyakoroltatni a gyerekekkel a különböző kapus specifikus gyakorlatokat.

Ebben az időszakban a gyorsaság és pontosság fejlesztése, a mezőnyjáték alapvető technikai elemeinek megerősítése, a kapustechnikai elemek elsajátítása és a támadás felépítés taktikája, valamint a rögzített játékhelyzetek tanítása a fő szempontok a kapusedzők számára.

A speciális fejlesztés (14 éves kortól kezdődhet) az „utolsó” korszak, ahol a „mindent bele” elvet lehet követni, hiszen itt már mindent el lehet végeztetni a kapusedzőknek a kapusokkal a kapussémán belül. Fontos, hogy a kapusedzők ismerjék tanítványaiknak erényeit és gyengeségeit, melyeket meg kell próbálni minél kisebb távolságra leszűkíteni egymástól. A jó kapusedzők mindig tudják, hogy mikor, mit kell elvégeztetni tanítványaikkal. Szem előtt kell tartaniuk a kapusedzőknek azt is, hogy nem mindig csak a kemény munkával lehet eredményt elérni, gyakran a pihentető, de mégis hasznos, kiegészítő edzés (lábtenisz) vagy egy „atyai” beszélgetés az edzés végén sokat segíthet a kapusoknak. Fontos, hogy a hibák javítását mindig meg kell tenni, de ugyanolyan fontos, hogy a jó dolgokért is meg kell dicsérni a tanítványt.

A magyar labdarúgásban is megjelentek az elmúlt két évtizedben az első kapusedző „ikonok”- mondhatnánk az „idősebb” generáció: Andrusch József, Pálinkás András, Veréb György, Disztl Péter, Kakas László, Tamás Gyula, Gujdár Sándor, Mező József, Tőkés László... De, itt vannak a fiatalok is és a fiatalabb generáció képviselői: Petry Zsolt, Brockhauser István, Józsa Miklós, Horváth Győző, Gróf Attila, Pleskó László, Mitring István, Házi László …

A kapusedzők szerepe a kluboknál jövőben

Mára már a klubok is belátták, hogy a kapusedzői poszt milyen fontos egy csapaton belül. Már nem úgy tekintenek rájuk, hogy kell, de minek..?, hanem tudják, hogy mennyire hasznos információkkal tudják segíteni a csapat életét. Nagyon fontos hogy a szakmai megbecsültségen kívül a kapusaikat is fel tudják emelni a csapaton belüli hierarchiába. Fontos, hogy elismerjék őket szakmailag és erkölcsileg is, mivel ez egy külön, önálló szakma.
A kapusedzők szakmai felkészültsége a kapusokkal való foglalkozással nem ér véget, bizonyos játékszituációkhoz más szemszögből nézve hasznos információkat tudnak adni a labdarúgócsapat részére. Fontos, hogy ha észrevételük van az edzéseken, azt mindig jelezzék kollégáiknak, hogy miben lehetne eltérni, változtatni. Ha van rá anyagi keret, ne csak egy kapusedző dolgozzon egy klubnál, hanem a felnőttekkel egy külön szakember és az utánpótlással is egy külön szakember foglalkozzon. A labdarúgóklubnál a vezető kapusedző személyét a felnőtt csapat kapuedzője képviselje, konzultáljon az utánpótlás kapusedzővel, hogy melyek, azok a szempontok, ami alapján felkészítik az utánpótláskapusokat.  Fontos, hogy a kapusedzők értsenek mind a felnőtt, mind az utánpótlás kapusok felkészítéséhez és neveléséhez. A vezető kapusedzőnek legyen rálátása az utánpótlás kapusok edzésmunkájára és mérkőzésteljesítményére, hogy ha eljön az idő, akkor tudja, hogy ki az, az utánpótlástag, akire számíthat. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a vezető kapusedző rendszeresen látogassa az utánpótlás edzéseit, mérkőzéseit, és hogy észrevételeit megossza az utánpótlás kapusedzőjével, valamint magával a kapussal is.

Összegzés

Az elmúlt évtizedben legtöbbet a kapusok játékszabályait  változtatták. Ezek a változtatások, mind-mind a kapusok sokrétegűségének fejlődését terelték előre - pozitívan.
A kapusedzők szerepköre is sokat változott az évek, évtizedek során. Ma már nemcsak a "kézjátékot" kell sulykolni, hanem a lábbal való játék előtérbe kerülésével a láb és kéz összhangját kell összehangolni. Mindezekből az is következik, hogy a kapusokat technikailag és taktikailag is fel kell készíteni az előttük álló feladatokra.
A kapusedzők megítélésében is rengeteget változott a labdarúgás világa. Rájöttek, hogy a különc, flúgos és bohém emberekben mennyi tudás és tapasztalat rejtőzik, amit az előtérbe helyezésükkel a csapat hasznára lehet fordítani. Leghátsó emberkén ők is álltak a három léc előtt és a tapasztalat segítette előre személyüket.

A fejlettebb nyugat-európai országokban, már évekkel ezelőtt belátták, hogy a kapusedzői poszt, milyen nagy jelentőséggel bír a klubok életében. Így azok a klubok, ahol erre előbb felfigyeltek, már régebb óta felhasználják a kapusedzők tudását.