Egy hiteles futballegyéniség Budapesten: Andy Roxburgh - 1. rész

 Minden mondatát élvezték az edzők. Mélyen szántó, őszinte szavak. Tapasztalat, tudás, szakértelem, empátia, intelligencia, magas szintű előadói készség, kedvesség. Mindez együtt ritka egy ember esetében. Elsöprő, magával ragadó, mégis mindig közvetlen előadások a futballról. És mindig a lényegről szóltak. Honlapunk összefoglalja a szakmai előadások anyagait, a kötetlen beszélgetések lényegét kiemelve.

Végiggondolva a megállapításokat, következtethető, hogy ezekkel a hatásokkal csak a kimagaslóan felkészült, mentálisan erős, rátermett, energikus, krízis kezelésben jártas edző tud megbirkózni és felülkerekedni az aktuális szakmai és krízis helyzeteken. Ehhez kevés a csak napi gyakorlatban jártas szakember.
Problémákat, ellentéteket kezelő harcos kell a legmagasabb szintű edzői posztokra.
Ami tanulható, de mindenek előtt gyakorlati tapasztalatokkal teli, rátermett edzőt kívánó feladat.

Bár a gyakorló edzők számára ismerős tételek ezek, mégis érdeme egy elemre kitérni.
Talentum függő! Igen!
Profi edzőknek tudniuk kell munkásságuk korlátait.
Dolgozhat a pályán kimagaslóan, körültekintően, felhasználhatja társként a legkiválóbb szakembereket, munkáját alapvetően a játékosállomány minősége határozza meg!
Semmilyen edzésmunka sem helyettesítheti a kiváló játékosok által lejátszott magas szintű mérkőzés sorozatokat, amelyeknek eredményességét a talentumok döntően befolyásolják!
Akiknek klubhoz kötéséhez kevés az edző!
Pénz kell, mégpedig egyre több.

Ezért mondja Roy Hodgson, ez a vérbeli profi edző, hogy:

„Az edzőség a legmagasabb szinten, ma csupán rövidtávú munkát jelent.
Az emberek változásokra éhesek, a média új arcokra kíváncsi…”

Hozzátehetjük: a vezetők pedig az edzők állandó cserélésével próbálják igazolni saját rátermettségüket.
Új edző, új helyzet! Időnyerés!

Egy hirdetéssel vezetjük be, a következő témát:

Sugallja a pályákon is megjelenő reklámszöveg.

Érdekes, tanulságos, tiszta, igaz gondolatok.
Mindebből kiderül, hogy a tanulás, tapasztalatgyűjtés mellett a vezetői rátermettség döntő eleme a csúcs szinten tevékenykedő edzők sikerének.
Ezek nem vásárolhatók meg.

Ugyanakkor az edzői tevékenység nem örök érvényű igazságokon alapul.
Az egyik helyen sikeres edző, ugyanazzal a rátermettséggel, módszerrel, napi gyakorlattal máshol megbukhat.
Nincsenek sablonok, mindenhol sikerre vezető elvek és gyakorlatok az edzői szakmában.
Mindenesetre, ahogy Andy Roxburgh is hangsúlyozta:

az állandó tanulás, tapasztalatgyűjtés, figyelem az újra, de a hagyományosan igazoltra is, - a siker nélkülözhetetlen feltételei.




Lap elejére