A Real Madrid, Akadémiája és Edzőközpontja, edzések, tapasztalatok - Ifj. Tajti József, UEFA Pro

 Tanulmányút a Real Madridnál
Előzmények

Az UEFA ’Pro” tanfolyam hallgatók többsége a kötelező tanulmányutat megpróbálja egy igazán „nagy” klubnál, híres csapatnál tölteni. Mindenki álmaiban egy angol (Manchester United, Liverpool vagy Arsenal), spanyol (Barcelona, Real Madrid), olasz (Internazionale, AC Milan) csapat vagy éppen a Bayern München vagy az Ajax szerepel. Aztán, amikor elkezdődik a kapcsolatfelvétel és az út konkrét szervezése, kiderül hogy nem is olyan könnyű ezeknek az egyesületeknek a közelébe kerülni.

A mi esetünkben is igaz volt, hogy személyes kapcsolatok, ismeretségek nélkül nem megy ez a dolog.
Azt az előzetes információt kaptuk a Real Madridtól, hogy már az UEFA Edzőképzés beindításakor elzárkóztak az edzők fogadásától, hiszen rengetegen szerettek volna hozzájuk menni szerte Európából, szinte minden napra jutott volna 1-2 kolléga. Ezért személyes kapcsolatokat kezdtünk keresni.

Két oldalról próbáltunk meg eljutni hozzájuk.
Az egyik vonal a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kapcsolatrendszere  a Real Madrid Akadémiájával, ami évek óta jól működik, az idén lesz az 5. alkalom hogy a madridi korosztályos csapat részt vesz a Puskás-Suzuki Kupán Felcsúton. Ezen a vonalon elindulva, Tóth-Zele József egykori Atletico Madrid játékos, majd Real Madrid korosztályos edző segítségével meg is kaptuk az engedélyt a látogatásra.
A másik vonal Lipcsei Péter személyes ismeretsége Jose Mourinhoval, a Real Madrid vezetőedzőjével. Péter játékosa volt az FC Porto csapatánál az akkor még asszisztens edzőként tevékenykedő Mourinhonak (a vezetőedző Bobby Robson volt). E-mailben kérte Péter a lehetőséget csapat meglátogatására, amire megkaptuk az engedélyt, így lehetőség nyílt mind az első csapat, mind az Akadémia munkájának a tanulmányozására.

A Real Madrid visszaigazolása Tajti József fogadásáról

  
Lipcsi Péterrel a Real Madrid főhadiszállásán

Kiemelések az anyagból:

"A 2005-ben átadott edzőközpont neve Ciudad Real Madrid ami Várost jelent, és méltán hívják városnak! Mintegy 1 200 000 négyzetkilométer területen fekszik a központ Madrid Valdebebas részében, a repülőtér közvetlen szomszédságában.
A területet sorompókkal és biztonsági emberekkel zárják el a külvilágtól, csak külön engedéllyel lehet behajtani már a parkolókba is." 

"Az edzőközpont helyet ad az első csapat edzéseinek a terület felső részén, teljesen elkülönítve mindentől. Itt 3 nagyméretű pálya füves borítással és két kisebb műfüves technikai gyakorló pálya áll a csapat rendelkezésére a kiszolgáló létesítményekkel (öltözők, konditerem, étkező, VIP terem stb) együtt."

"A csapatoknál a vezetőedző mellett a kisebbeknél egy, az U17 kortól felfelé két asszisztens edző és minden edzésen minden csapatnál külön kapusedző dolgozik. Az utánpótlásban mintegy 270 fiatal labdarúgóval 36 edző dolgozik a 13 csapatnál. (U9-től a második csapat, a Castilla játékosaival.)"

"Az életre szóló élményen kívül, amit a világ legpatinásabb, legnagyobb múlttal és eredményekkel rendelkező klubjánál való látogatás jelentett, komoly szakmai tapasztalatokkal is gazdagodtunk. A látogatás a Santiago de Bernabéu stadionban és a múzeumban, ahol „Öcsi bácsi” ereklyéit kiemelt helyen kezelik, a labdarúgás szentélyében való kirándulás volt.
Az edzőközpont minden igényt kielégítő körülményeket biztosít az Akadémia növendékeinek és az első csapatnak is. Ugyanakkor lenyűgözött az egész komplexum ésszerű, racionális és funkcionálisan kitűnő felépítése."

Emlékképek az utazásról:

Christiano Ronaldoval és Tóth-Zele Józseffel

Hasonló szereposztás, mint az előbb, de itt Kaká a "sztár"

Közöttünk Marcelo

A látogatás egyik emlékképe
Tóth-Zele József, José Mourinho és ifj Tajti József
 
 



Lap elejére