XVII. - EURO 2012

 A Mester ...
Vicente del Bosque González
spanyol labdarúgó, edző. Az egyetemes labdarúgás egyetlen olyan edzője, aki világbajnoki, Európa-bajnoki címmel és Bajnokok Ligája trófeával rendelkezik. A 2014-es Brazíliában rendezendő világbajnokságon  is találkozunk vele, mivel az ukrán-lengyel Európa-bajnokság harmadik – Spanyolország – Horvátország – csoportmérkőzése előtt a spanyol szövetség hosszabbított a 61 éves sikert sikerre halmozó Mesterrel.

Rövid életrajzi bemutatása után gondolataiból idézünk, így próbálva megismerni a játékról alkotott filozófiáját.

Játékos pályafutás

Kezdetben a Real Madridnál játszott, a hetvenes évek elején azonban kölcsönadták a Córdobának és a Castellónnak is egy-egy idényre. 1973-ban tért vissza a madridiakhoz, ahol további tizenegy éven át játszott. Öt bajnokságot és négy spanyol kupát nyert az együttessel. A spanyol válogatottban 18 alkalommal játszott. 1984-ben vonult vissza játékosként.

Edzőként

Real Madrid
1999-től lett a Real Madrid vezetőedzője. Korábban, 1994-ben és 1996-ban csak néhány mérkőzésen vezette a madridi együttest. A csapattal 2000-ben és 2002-ben UEFA-bajnokok ligáját nyert. A sikerek közé tartozik két bajnoki cím, és egy spanyol-szuperkupa győzelem is. A 2002-es BL-sikert követően európai szuperkupát és Világkupát is nyert a királyi gárdával.
Az akkori játékos keretekben többek között Luís Figo és Zinedine Zidane is szerepelt.

Beşiktaş
2004 júniusától a török Beşiktaş vezetőedzője lett.
A 2004–2005-ös török bajnokságban azonban az őszi szakaszban a csapat gyengén szerepelt, és az UEFA-kupából is kiesett a csoportkör után. Ezt követően a csapat a kupából is kiesett, mindezek miatt 2005 januárjában menesztették …

Szövetségi kapitányként

Spanyolország
2008-ban az Európa-bajnoki győzelem után vette át az együttest Luis Aragonéstől. A spanyol csapat az Eb-győzelemmel részt vehetett a 2009-es dél-afrikai rendezésű konföderációs kupán.

2008–2009-ben a vb-selejtezőkön mind a tíz mérkőzést megnyerve százszázalékos teljesítménnyel zárt a spanyol válogatott, és jutott ki a dél-afrikai világbajnokságra. A világbajnokság selejtezői után a spanyol csapat 2009. november 20-án átvette a vezetést a FIFA-világranglistán.

A 2010-es világbajnokságon az első mérkőzésen meglepetésre 1–0-ra kikaptak Svájctól.
A második és a harmadik mérkőzést megnyerte a válogatott, így csoportelsőként jutottak tovább.
A továbbiakban a nyolcad döntőben Portugáliát, a negyeddöntőben Paraguayt egyaránt egy góllal győzték le. Az elődöntőben a 2008-as Eb-döntőhöz hasonlóan a német válogatott volt az ellenfél, ahol újra a spanyolok nyertek 1–0-ra, ezzel a spanyol válogatott a világbajnokságok történetében először jutott döntőbe.
A döntőben a hollandok ellen hosszabbítás után Iniesta góljával nyertek 1–0-ra.
Del Bosque csapata világbajnok lett.

 
foto: diariofemenino

A mostani sikerről:
"Ez a spanyol futball nagyszerű korszaka. A győzelmünk történelmi, de előre tekintünk, hamarosan itt a brazíliai világbajnokság. A 2008-as Eb-sikerrel Luis Aragones megmutatta nekünk az utat, amit csak követnünk kellett"
 A védekezés fontosságáról:
"Beszélhetünk arról, hogy nem játszottunk jól, de védekezésben nagyszerűek voltunk, mind a négy védő és a két középpályás jól játszott, magabiztos volt.
Válasz azokra a nyilatkozatokra, (köztük José Mourinho megjegyzésére) amelyek a spanyolok csatár nélküli játékát bírálták:
"Fabregas (aki a csatár posztján játszott) jól teljesített ebben a szerepkörben - védte meg együttese egyetlen gólszerzőjét. Amikor Torres bejött, a játék sokkal nyitottabb volt. Sok lehetőségünk adódott a gólszerzésre, de azt se felejtsük el, hogy az ellenfélnek is. Az idő elárulja, hogy ez a felállás jó-e számunkra, avagy sem. Jó munkát végeztünk.

A Barcelonáról:

„A mai Barcelona játéka egyszeri és megismételhetetlen”

Andy Roxburgh nyilatkozta a profi edző fontos tulajdonságaival, köztük Vicente Del Busquest-vel kapcsolatban.
A profi edző alap tulajdonságai:
Bátorság - Hatásos döntéseket kell hozni, kritikus helyzeteket kell kezelni, meggyőzőnek kell maradni.
Karakter - Csináld a dolgokat, amiről meg vagy győződve, hogy helyesek, még akkor is, ha azok személyi veszteséggel járnak)

Vicente Del Bosque a közelmúlt egyik szakmai UEFA konferencián, amikor edző kollégáinak továbbadva tapasztalataiból leszűrt vezetői gondolatait, bölcsen így fogalmazott, jelezve, hogy többnek kell lenniük, mint csupán edző:
„ha csak a futballt ismered, elvesztél”.




Lap elejére