Védekezés megszervezése, szélességi és mélységi szűkítések, oldalvonal melletti letámadás

 Napjaink futballjának fő jellemzője a védekezés közösségi jellege, amelyiknek alapvető célja, hogy minél távolabb tartsa a labdát a védett kapu vonalától. A közösségi jelleg hangsúlyozása mellett – mintegy „másik” alapelvként – ki kell hangsúlyoznunk a terület szűkítését. De, ez a területszűkítés más, mint 10 évvel ezelőtt volt. Akkor a két csapat utolsó emberei között sok esetben alig volt 30-40 méter távolság. Manapság a labdabirtokló játékos körül van, nagyon sok esetben 5-10 méteren belül,  5-5 társ illetve ellenfél játékos! Mindezek alapján állítjuk, hogy a játék döntő (!) helyzeteiben a helyzetek megoldási lehetőségeinek időkényszere felgyorsult. Ezekben a helyzetekben a megoldás és egyben a felkészítés (edzés) kulcsa kettős: fel kell készíteni a játékosokat a szabad, egyéni döntés lehetőségeire (képzés, játékhelyzetek együttes elemzése), ugyanakkor ki kell nyitni számukra közösségi megoldási lehetőségeit, amit előzetes csapatszervezéssel oldhatunk meg (ki, hova helyezkedjen, hogy ne legyen kapkodás labdaszerzés esetén).

Ezen megállapítások után adjuk közre ifj. Tajti József, UEFA Pro edzéstervezetét, amelyet a Pro vizsgájának alkalmával bemutatott az NB. II-es Videoton PFLA csapatával 2012. május 23.-án.

Az edzés célja: védekezés megszervezése, szélességi és mélységi szűkítések, oldalvonal melletti letámadás.

Bemelegítés – Két részben

  • I. Labdavezetések kis területen feladatokkal
    Mindenkinél 1 labda, labdavezetések, sípra feladatok-térddel érinteni a labdát, ráülni a labdára, homlokkal érinteni, mellkassal érinteni a labdát
  • II. Labdás koordináció
    Csapatrészek szerint, külön a védők, középpályások és támadók.

Megjegyzés: csapatrészek játékának összehangolása, mind a két rész után 3’ nyújtás
Szervezés:
I. rész: - 10 perc
Bója: 4db
Labda: 20 db
Terület:15­x15
Kapusok is csinálják együtt a csapattal, 2×10 fő más jelzőtrikóban
II. rész : Idő: 10’
Bója: 10 db
Labda: 10 db
Terület: két büntetőterület között. Kapusok külön.

Célkitűzés 1.
Együttes labdaszerzés gyakorlása a széleken.
Csapat védekezés beállítása 4:2:3:1 rendszerben .
(Mindkét csapat a 4:2:3:1 rendszerben.)

Labdaszerző csapat feladata: tolódás, szélességi és mélységi zárások, szélén létszámfölény kialakítása és agresszív labdaszerzés
Labdabirtokló csapat feladata: középső védő vagy védekező középpályás ívelt átadással megjátssza a túlsó oldali szélső védőt.
Kapusok a kapusedzővel külön mennek.

Szervezés

Jelzőtrikó: 10 db
Idő:12 perc - 6’ után szerepcsere
Labda: 10 db
Terület: két büntetőterület  között

Célkitűzés 2.
A támadók és a 2 védekező kp. labdaszerzésének gyakorlása, támadás befejezések. 4 védő védekezésének gyakorlása.
Eszköz: 6:4  elleni játék 2 térfélen.
Támadók : ékjátékos, ék mögötti és 2 szélső játékos, 2 véd. kp.

Védők feladata:
Területvédekezés, labdás felé tolódás, mélységi kilépések. Egymás biztosítása.
Labdaszerzés után át kell vezetni a labdát a bóják között.
Támadók feladata:
A szélső védő letámadása .gyors támadásvezetés, labdavesztés esetén azonnali visszatámadás.
Minden gyakorlatot a belső védő vagy a védekező középpályás  indít a szélső védő megjátszásával.

Szervezés

Jelzőtrikó:10 db
Terület: két 5-ös között
Labda: 20 db
Idő: 12 perc
Bója: 16 db
Kapu: 2 db mozgatható nagykapu.
1. Ellenfél belső védője vagy védekező középpályása által kipasszolt labdát támadnak  le.
2. Túlsó térfélről átívelt labdát támadnak le.

Célkítűzés 3.
A támadók, középpályások és 2 szélső védő labdaszerzésének gyakorlása.

Eszköz. 8:6 elleni játék. (4:2 elleni játék: támadás befejezések gyakorlása, támadó rombusz a két belső védő ellen).

A 8 labdaszerző feladata: a szélső védőnek kirúgott labda letámadása, szélességi és mélységi zárások. A megszerzett labdával gyors támadás befejezések.
Túlsó térfélen:  4 támadó a védőik által megszerzett vagy az edzőtől kapott labdával támadás befejezéseket hajt végre 2 védő ellen. 

Szervezés:

Jelzőtrikó:10 db
Terület: két 5-ös  között
Kapuk: 2 db
Bóják: 14 db
Idő:  15’
Labda: 18 db
Feladat csere a csapatok között 7’ után.

Célkitűzés 4.
Mind a két csapat 4:2:3:1 felállással,  széleken való labdaszerzése után gyors támadás befejezések
Eszköz: 10:10 elleni játék két kapura + kapusok
A középső védők kezdik a játékot a túlsó oldali szélső védő megjátszásával- a másik csapat ezt letámadja és labdaszerzés után gyors támadás befejezéseket hajt végre.
Szöglet nincs,-saját kaputól kezdődik ismét a játék.

Levezetés
2 csapat 1-1 kört alkot kézen fogva, a labdát a levegőben tartva át kell jutni az egyik oldalvonaltól a másikig, Egy érintő játékosonként. Ha a labda leesik, újra kell indulni a kiinduló ponttól.
Idő: 10 perc

 

Nyújtás, eszközök összeszedése, kapuk levitele




Lap elejére