A pihenés és a regeneráció fontossága, valamint a túledzettség kérdése a játékos felkészítésében – 2. rész

 A terhelés-elmélettel foglalkozó szakemberek érdekes publikációt tettek közre. Versenylovakon végeztek megfigyeléseket. Kérdésfeltevésük lényege, hogy a túledzettség kialakulásában vajon nagyobb szerepe van a pihenőnapok csökkentésének, mint a magas intenzitású edzésszám emelésének? Arra jutottak, hogy az edzők gyakran olyan edzés-periódusokat alkotnak, amelyben a magas intenzitású edzések dominálnak és a pihenőnapok számát szinte nullára csökkentik. Ha hasonlóan gondolkodnak a futballedzők is, akkor nem csoda, hogy a játékosaik ki vannak téve a túledzettség kialakulásának.


U21 EB Svédországban - 2.

 Csapás a spanyolokra
Az U-21 EB e fejezete UEFA Pro diploma vizsga anyagát képezhetné. Az első - Németország elleni - mérkőzésen bajnoki esélyeket mutató spanyol válogatott teljes csődje a következő mérkőzésen az angolok ellen - érthetetlen. Érdemes a színfalak mögé nézni, hogy történhetett mindez. Éjszakába nyúló beszédtéma volt ez Göteborgban is szakemberek, újságírók, szurkolók között. Mindenki máshogy látta. Voltak, akik a kihagyott helyzetekben keresték a magyarázatot, mások hiányolták (Dél-Afrikában) a konföderációs kupán résztvevőket /Pique, Fabregas, Mata, Sergio Ramos/, többen az eltökéltséget, a magasabb harci szellemet várták volna el.


Tavaszi hajrá a BL-ben

 A futball magasiskolája
Az UEFA BL sorozat a világ legsikeresebb sportrendezvénye. Szakmai, gazdasági, szervezési, infrastrukturális, marketing és minden más szempontból is. Telt házas stadionok, óriási közönségsiker. Egyenlő kötelezettségeket kell teljesíteni a csapatoknak az előkészítésben és a lebonyolítás során. A stadionoknak meg kell felelni a nézőket szolgáló előírásoknak, a biztonsági és a szakmai követelményeknek. Egy időben kezdődnek és folynak a mérkőzések az UEFA szigorú ellenőrzése és felügyelete mellett. Minden összecsapást szakmai megfigyelő elemez, majd továbbítja a tízoldalnyi anyagot a központba. Most a Villarreal CF - Panathinaikos mérkőzésről készült feljegyzések /UEFA küldött: Mezey György/ néhány részletét mutatjuk be olvasóinknak.


UEFA Európa edzőiért III.

 Ami számít és ami nem
Soha annyi érdekességet nem nyújtott szakmai értékelés, mint amennyit Andy Roxburgh /UEFA Technikai Igazgató/ és csapata szolgáltatott Bécsben a 2008-as EB kapcsán Európa vezető szakembereinek.


Játék a támadó zónában – védők számbeli fölényében – 1. rész

 Egy edzésjáték mozgásfeladatai dinamikus küzdelmet jelentenek. Ez a küzdelem természetesen nemcsak az ismert fizikai képességek fejlesztésére hat, hanem a játékon keresztül építi fel azokat a kondícionális összetevőket, melyekre a játékosnak szüksége van.
Az edző elsődleges feladata tehát sohasem az, hogy a gyorsaságot, az állóképességet, az erőt fejlessze, hanem az, hogy a játék mozgásfeladatain keresztül a mozgáshoz szükséges tulajdonságokat tökéletesítse.


Mentális koncentráció a futballban

 Barangoltunk a neten. Egy nagyon érdekes elméleti, de a gyakorlatban közvetlenül felhasználható anyagra bukkantunk, amely a mentális koncentrációról szól.
A mentális koncentráció egy tudati képesség. Ha egy játékos a játéktevékenységre tudatosan koncentrál, akkor el tudja érni, hogy némileg megváltozzon mentális kapacitása és bizonyos agyi folyamatok gyorsabban menjenek végbe.


A laktát (tejsav) értékének méréséről

 Korszerű orvosi mérések sorozatunk előző részében a testösszetétel mérésének a jelentőségéről beszéltünk. Mostani anyagunkban a terhelés során fellépő savasodásról – a laktát értékről kívánunk alapvető információt szolgáltatni.


EB tapasztalatok IV.

 Ideális szerkezet, mérkőzés megvívási stratégia

Miközben a futball tiszta lapokkal játszik nemzetközi szinten, addig a hazai értelmezéseket áttekintve, sajátos helyzettel találja magát szemben a szakember az EB kapcsán.


EB tapasztalatok III.

 Motiváltság, érdekeltség, sikervágy és szerkezet

Áttörés! A jelenlévő, a futball helyzetét a helyszínen értékelő szakemberek állítják: valami új kezdődött a sportágban. A feladat az, hogy ezt a valamit nevesítsük! E célból íródik a sorozat. Az EB három hete a futball mozgó ünnepe volt. Megfordult valami.


EB 2008 - Németország – Spanyolország döntő, elődöntők elemzése

 Izgalmas, fordulatokkal, drámai pillanatokban bővelkedő elődöntőket láttak a nézők Bázelban és Bécsben. Szakmai finomságokban, érdekes edzői húzásokban, kiemelkedő csapat és egyéni teljesítményekben gazdag mérkőzések után dőlt el a finalisták sorsa.


EB 2008 - Egy felejthetetlen mérkőzés!

 Arsavin kivégezte a hollandokat!

Történelmet írtak az oroszok. A hollandok felett aratott győzelmükkel új úton indították el a futballt. Szakmailag más irányt céloztak meg!


EB 2008 - A törökök a legjobb négyben

 Már a Csehország – Törökország mérkőzés után leírtuk: a futball felül múlta minden eddigi drámai csúcsát. Ha lehet erre most még rátett. Jó, értjük, Allah segített - a törökök szerint, de a pályán a gólokat, a büntetőket két lábon járó emberek rúgták.


EB 2008 - A helyszínről VIII.

 Német henger, portugál cirádák
Mezey György

Ez most már valóban nagyon érdekes. Merre is tart valójában a futball? Arra, amerről otthon írnak, vagy amelyik irányba tolni akarják, biztos, hogy nem. Amikor a célegyenesbe fordulnak a csapatok, egy csapásra minden megváltozik.


EB 2008 - A helyszínről VII.

 Oroszország a továbbjutó
Mezey György
Meglepetés? Akik nem követték eddig az EB eseményeit azoknak igen. Akik látták a svédek és az oroszok mérkőzéseit, azoknak nem. Ha Lobanovszkij iskolájában nevelkedtek volna az orosz játékosok, 6-8 is lehetett volna a vége.


EB 2008 - A helyszínről VI.

 A legjobb nyolcban.
Mezey György

Már csak egy nyitott kérdés maradt ma estére: Oroszország, vagy Svédország jut az elitbe?
Németország – Portugália, Olaszország – Spanyolország, Horvátország – Törökország, Hollandia – ?.


EB 2008 - A helyszínről V.

 What a match!”
Törökország a legjobb nyolcban
Mezey György

„Mit nekünk szeráj, mit nekünk galata, jól ki lesz porolva az alik valaga” zúgták hajdanán apáink egy Fradi-Galataszeráj mérkőzés előtt az Üllői úton! Valami hasonlót skandáltak a sörtől kissé átitatott cseh szurkolók is az előkelő, gyönyörű szép és gazdag svájci kisváros Genf utcáin. Öt „Galata” játékost jelölt ugyanis Fatih Terim a kezdőbe.


EB 2008 - A helyszínről IV.

 Izgalmak a tetőfokon.
Mezey György

Minden mozdulat, elhibázott helyzet, zavaros edzői húzás, döntő lehet. Ebben a szakaszban már a győzelmek, vereségek, döntetlenek búcsút, vagy biztos továbbjutást jelenthetnek. Soha ennyire nem érződött az eredmény kényszer nyomása.


EB 2008 - A helyszínről III.

 Mezey György

Nem lehet megkerülni: a Svájc-Törökország mérkőzés a nemzeti érzelmek, a büszkeség, a tenni akarás tobzódásáról, a végsőkig fokozásáról, a bizonyítási vágy, a megfelelni akarás tökéletes megjelenéséről szólt. Majd szétrepednek a stadionok pillérei a himnuszok alatt, elöntik a nemzeti színek a lelátók minden szegletét.


EB 2008 - A helyszínről II.

 Örömök és csalódások
Mezey György

Egyre nehezebb a dolga a Nemzetközi Szövetség vezetőinek. Eddig is próbálkoztak „emberibbé” tenni a futball szigorú szabályait. Fontolgatják, hogy a csoportmérkőzések után eltörlik az „egysárgás játékosok” lapjait. A legjobbak játszhassanak a végső fázisban is!


Párharc a pályán.

 Soha ne becsüld le az ellenfelet, de győzd le!

A játékban döntő, hogy a játékos úgy a támadásban, mint a védekezésben sikeresen vívja meg párharcát az ellenfelével szemben.
Az egymás elleni harc speciális felkészültséget - állóképességet, technikai-taktikai tudást és pszichikumot - igényel úgy a támadó, mint a védő helyzetben.


Puskásék példája: a titok a részletekben van

 2:1 elleni helyzetek

A mai játék legizgalmasabb része a támadóharmadban dől el! Egy jó ütemű beindulás, pontosan időzített bejátszás lehetetlen helyzet elé állítja a védőket. Az a szakember, aki azt adja taktikai utasításba, hogy „jussatok el valahogy a támadó zónába, azután majd ott az egyéniségetek dönt” hazárdjátékot játszik.


A képzésben, a felkészítésben a játék elsődlegessége a döntő

 4:4 elleni játékok - 3. rész

Vannak olyan sportágak, ahol a játékokat az adott edzés kiegészítéseként alkalmazzák. Bemelegítésre, levezetésre, vagy éppen hangulat javításra - mint a fizikai-pszichikai felkészítés elengedhetetlen alkotórészére - használják.


A képzés központi eleme: a játék.

 A játék központú felkészítés alapja, hogy a játékosokat önálló döntésre neveljük.

Nem szabad kizárólagos megoldásokat követelni tőlük, mert ezzel gátoljuk az egyéniség kibontakozását. Ne feledjük: oktatni kell őket, képezni.


A képzés központi eleme: a játék. Gyakorlati példa

 4:4 elleni játékok – 1. rész

Amikor a felkészülésről beszélünk, legyen az angol profi Premiership, vagy akár a Soproni Liga, egy dologgal minden vezetőnek, edzőnek, játékosnak tisztában kell lennie: a játék szépsége, vonzereje, a játékosok technikai-taktikai felkészültségétől függ. A jövőjére készülő játékosnak, a pénzét kereső profinak egyaránt ismerniük kell feladataikat és a rájuk háruló követelményeket.


Játékok profi módon - 2.

 A játék a legjobb felkészítő

Ha befogadó kész, ha mindig tanulni akar, ha minden helyezkedést, átvételt, átadást, cselt, fejelést, szerelést – a legegyszerűbbtől kezdve – komolyan vesz egy játékos, nem vitás, hogy a játék készíti fel a legjobban.


Erőfejlesztési program - törzsizom

 A felsőtestnek erősnek kell lennie!

A has- és a hátizmok segítik a játékost az irányváltoztatáshoz, az elrugaszkodáshoz a test-test elleni küzdelemhez. A két említett izomcsoportok közül is a hátizom erősítésének külön jelentősége van.


Játékok profi módon - 1.

 Minden a végrehajtáson múlik

Játékokat játszani „fél-gőzzel”, lötyögve, komolytalanul venni, elszórakozni a helyzeteket, a futballista legnagyobb bűne.
Szinte minden „külföldre szakadt” profink ezt említi elsőnek a „miben látod a különbséget sablon” kérdésre. „Ott mindent teljes erőből csinálnak” mondja, azután hazatérve ellötyög ő is társai között, és sejtelmesen ráncolva nyilatkozik a profik titkairól.
A lassú, monoton, cél nélküli játék, az álprofi futballvilág tipikus, de egyben legártalmasabb terméke is. A cél maga a halálosan komolyan vett játék minden eleme.


Gyakorlatok, játékok Venezuelából.

 Venezuela labdarúgása nem tartozik a világ élvonalába. A FIFA ranglistáján jelenleg az 59. (legmagasabb pozíciója 48., a legrosszabb 129. volt.) Venezuela az egyetlen válogatott a CONMEBOL térségből, amelyik még soha nem jutott ki világbajnokságra. A válogatott legjobb eredménye egy ötödik hely az 1967-es Copa Americán.


Gyakorlatok, játékok az óceán túlsó oldaláról - II. rész

 Az USA játékos képzési rendszerének bemutatása. Folytatás.

Észak-Amerikában igen komoly marketing szereppel is bír az egész sportág népszerűsítésében a gyermek és a női futball. A két említett terület közül eleinte elsősorban a „futball-mamák” mozgalma népszerűsödött, elindítva egy igen komoly fejlődési úton az amerikai labdarúgást, aminek eredménye az 1991-es (első) női VB megnyerése és a 1994-es férfi VB megrendezése lett.


Gyakorlatok, játékok az óceán túlsó oldaláról - 1. rész

 Hogyan oktatják a futballt az USA-ban?

Weblapunk utoljára a „Kapusedzés amerikai módra” c. anyagában írt arról, hogy az USA-ban évtizedek óta próbálkoznak a labdarúgás meghonosításával, egyelőre kevés sikerrel.



Tartalom átvétel

Lap elejére