A megfigyelések alapján manapság már egyértelműen állítható, hogy a gólpasszokat szinte kizárólagosan a támadóharmadból adják. Vonatkozik ez még a brit csapatokra is, akiknek a játékstílusa némiképp eltér a dél-amerikai és az európai futballtól. Az utolsó átadások iránya jellemzően előre és oldalirányban történik. Érdekes módon az is egyértelműen megállapítható, hogy a gólhelyzetek előtt a védők, a vizsgált esetek 85 %-ban fölényben vannak a támadókkal szemben.

2:2, 3:3, 4:4, 7:7.
Ismert a mondás: „futballra csak futballal lehet gyakorolni”, a játéknak van csak igazán fejlesztő hatása.
A mindennapok edzésmunkájában vannak olyan játékok, melyeket gyakran használunk. Ezek a játékok fontos szerepet képviselnek a képzési folyamatban. Amellett, hogy a technikai-taktikai mozgásokat tanítunk ezekkel a játékokkal játékterhelést is tudunk adni.

A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) (németül: Deutscher Fußball-Bund) a német labdarúgás irányító szervezete. Az európai szövetségek közül az egyik legszervezettebb. Az egyesületek (a tagok) öt nagyobb közigazgatási terület alapján szerveződnek, melyek további 21 Regionális alszövetségben tömörülnek. A vezető szerep természetesen úgy szervezeti, mint szakmai területen a DFB-t illeti, de mindegyik szövetségnek megvan a maga önállósága különböző szakmai programok lebonyolítására.

A támadó és védő játékok taktikai megoldásainak többségét gyakoroltathatjuk CSAK a játékterület egyik térfelén is, egy kapura. Ez a fajta játék a futball „grund" hőskorából maradt ránk, amikor is a játékosok létszáma állandóan változott, hiszen nem egyszer fordult elő, hogy elkezdtek játszani, mire egyiküket hazahívták segíteni. Ezeket a játékokat nevezték el hőskori grundjátékosaink „viktoriázásnak”. Lényege, hogy „csak az egyik kaput használjuk. Ebben állt (védett) egy kapus, és a mezőnyben egymás ellen játszott két-három csapat is. Szabályok? Nos, azokat Ők maguk találták ki a helyi szokásoknak megfelelően. Ezek a szabályok sem voltak kőbe vésve”. (Schlosszer Imre)

Minden csapat igyekszik biztonságos védekezéssel játszani. Ez annyit jelent, hogy a közvetlen előtérére és a büntetőterület környékére a védelmet számbeli fölényben igyekszik megszervezni. Ilyenkor a védők valamennyi támadóval szemben elsősorban emberfogást alkalmaznak, bár a szűk területen belül az átadás-átvétel szabályai maximálisan érvényesülnek. Ez annyit jelent, hogy a labdás támadó játékossal szemben nemcsak egy védő van, hanem gyakorta már egy másik is „útban” van, hogy ha a támadó átjátssza a védőt, akkor a „segítő” játékos időben tudjon közbeavatkozni.

„Kerüljük a kényszert, s hagyjuk, hogy a kisgyerek örömmel tanuljon. A gyerekek a játékok révén okosodnak, a kényszeres okítás nem jut el a lelkükig.” (Platón) Az ókori bölcs gondolatai manapság nemcsak a gyermekekre vonatkoznak. A játék a futballista mindennapi szükséglete. Élvezetes tevékenység, talán legmagasabb tanulási lehetőség, amely lehetőséget teremt arra, hogy a résztvevő együttműködjön másokkal, problémákat oldjon meg.

Arsene Wenger nyilatkozta az UEFA topedzők egyik konferenciáján: „egy csapat fejlődésének az a mértéke és egyben az edzői munka művészete, hogy miként tud a csapatjátéka úgy fejlődni, hogy minél jobban előrefelé játszanak védő pozicióvesztés nélkül". Erre a legjobb szerkezet a 4-2-3-1 formáció. Az európai topligákban elsősorban a spanyoloknál és a franciáknál használják a legtöbbet ez a fajta felállást. Az angol élcsapatok közül a legjobbak is többször játszanak ebben a felállásban.

A támadójátékban a szélen folyó játék nemcsak kiindulópontja a támadó játéknak, a védelem széthúzásának, hanem a védők középről történő kicsalogatásának is hatásos eszköze. Az alapvonal támadása a szélsőjátékon keresztül teremti meg a lehetőségét annak, hogy az ellenfél játékosait a védett kapu elé kényszerítsük. A szélsőjátékon keresztül, az alapvonaljátékra épített támadótaktikai módszernek a jellemzője, hogy a gólok nagy százaléka a le-, illetve kipattanó labdák értékesítéséből születik.

A 4-4-2-es manapság talán a leggyakrabban alkalmazott játékrendszer. Európai topszakemberek szerint kimondottan flexibilis (alkalmazkodó és egyben könnyen változtatható) hiszen csak egy csapatrész adott minden esetben: ez a négy védő. Az előttük lévő középpályások felállása az ellenféltől és a saját csapat stratégiájától függően, edzője váltogatja. Lehet klasszikus a középpályások felállása, (angol módra) vonalban, de lehet középpályás söprögetővel játszani, lehet három középpályással és előttük egy szervezővel. Ugyanez vonatkozik a csatárokra is. Két szélső ék, vagy két belső ék, de lehet egy ék és mögötte egy „bolygó”, vagy árnyék ék.

A játék két fő, egyben két átmeneti állapota a támadás és a védekezés. Azért átmeneti, mert mind a két esetben lehetséges a labdaváltás lehetősége. Az edzéseken az edzők nagyrésze elsősorban a támadójáték gyakorlását helyezi előtérbe, és ehhez igazítja a védekezés feladatait. Pedig a játékosok felkészítése folyamán a védekezés oktatására ugyanolyan nagy hangsúlyt kellene fektetnie, mint a támadásra. Igaz, ez nagyobb edzői felkészülést és felkészültséget igényel.

A képzési folyamatban a nagy pályára történő átlépés előtti időszak igen fontos a fiatal játékosok képzésében. A nemzetközi trend ezt a szakmai feladatot a 11-12 év közötti korra teszi. Nehéz feladatokat kell ekkor megoldani az edzőnek, sőt a legtöbb esetben arra is fel kell készülnie, hogy bizonyos esetekben a játékosok vissza is eshetnek a fejlődésükben. Az új szakmai feladat legfontosabb lényege, hogy a játékosoknak hozzá kell szokniuk a nagyobb térhez, a nagyobb távolságokhoz, a több és összetettebb feladatokhoz. Éppen ezért a „még félpályás” vagy mondhatnánk kisebb területű játékok gyakorlásánál aprólékosan ki kell dolgozni a játék elemeit és ezeket aztán át lehet és kell is vinni a nagypályára.

Játékunk lényege a gól, a győzelem. A gólok szakmai előzménye több mint 60 százalékban a beadás. Mondhatnánk: a jó beadás gólt szül. Ha a szélről érkező beadás megfelelően érkezik ma csatár elé, akkor már csak a befejezőn múlik, hogy a szurkolók összeborulnak a siker láttán, vagy bosszúsak a kihagyott helyzet miatt. Egyértelmű, hogy a legveszélyesebb hely, ahonnan be lehet adni a labdát az alapvonal. Ugyanis amikor az alapvonalról passzolják vissza a labdát a támadók a befejezéshez, akkor a védők szemben állnak a saját kapujukkal.

A támadások felépítésének több fontos mozzanata van. A szervezés első fázisa a labdakihozatal. Leginkább a kapustól vagy a hátsó védelmi sorból indul. Pontos adogatásokból - átvételek nélkül vagy átvételekkel együtt felépített passzolásból áll, miközben a középpályások és a csatárok a maguk területén - leginkább a felezővonal környékén és az azt követő 20 méteres sávban - helyezkednek. A szervezés következő fázisa, amikor a labdával „megtámadjuk” az ellenfél bizonyos területeit. Ezek a területek (elsősorban) az ellenfél középpályai mögötti teret jelentik. Ha ide sikerül bepasszolni a labdát - és erre további támadók indulni is tudnak – a védekező csapat középpályásai kényteleek visszafelé mozgással védekezni, ami pillanatnyi előnyt jelenthet a támadást megindítójának. Kérdés, hogy ezt az előnyt képes-e kihasználni?

Wilhelmus (Wim) Jacobus Koevermans (1960) korábbi neves holland labdarúgó játékos, aki több, mint 340 élvonalbeli mérkőzéssel rendelkezik. Válogatott is volt, tagja volt annak a holland csapatnak - igaz nem játszott a döntőben, - amelyik 1988-ban Európa-bajnokságot nyert. A csapat szövetségi kapitánya Rinus Michels volt, akit egy nyilatkozatában Koevermans fő mentoraként említett meg. Játékos-pályafutása befejezése után edzőként és labdarúgó menedzserként dolgozik. Olyan ismert holland csapatok alkalmazták, mint a NEC Nijmegen, a Roosendaal és MVV Maastricht. 2002 és 2008 között Hollandia korosztályos utánpótlás válogatottjának egyik edzője.

Az edzéseken olyan játékokat kell játszani, ahol a játékosok felismerik azokat a játékhelyzeteket, amelyeket a mérkőzésen is meg kell majd oldaniuk. Minél több megoldást ismernek meg ezekből a játékosok, annál eredményesebb lehet a támadójáték. Ugyanez a megállapítás érvényes a védekezésre is: annál sikeresebben állíthatják meg a támadást a csapatok, minél több játékhelyzetet és annak védő megoldásait, helyezkedési elveket ismernek fel. Eleinte megszabhatjuk úgy a támadók, mint a védők részére, hogy milyen megoldásokat próbáljanak alkalmazni. Később természetesen ezeknek a variációkat is lehet alkalmazni.

Játékunkban a passzjáték az alapot, az összjáték viszont a játék egy magasabb szintjét jelenti. Aki a labdarúgás igazi szeretőjeként és szakértőjeként közelíti meg a futballt, annak nemcsak az egyéni megoldásokból esett gólok, cselek, lövések jelentik a játék igazi szépségét, hanem azok a közösségi megoldások, amikor a játékosok egymás gondolataiból építik fel a helyzetet és szinte az utolsó pillanatokban dől el, hogy góllal, vagy gól nélkül fejezik be a támadást, vagy a másik oldalról nézve a védőjátékosok magas fokú koncentrációjukkal és önfeláldozásukkal mentenek. Az előző fejezetünkben azt írtuk, hogy „célszerű a játékosok felkészítésében az összjáték minden elemét életszerűen gyakorolni.”

3:3 és 4:4 elleni játékok
A termi játékokat alapvetően két fő csoportra oszthatjuk. Az egyikbe a labdatartó játékok tartoznak. A másik főcsoport létszámfölényben felépített, mondhatnánk „kijátszó” játékok. Erről a termi játékok sorozatunk 3. részében ejtünk szót, amikor is a 3:2, 4:2 elleni játékhelyzetet mutatjuk be. A labdatartó játékok alapvetően abban különböznek az úgynevezett „cica” játékoktól, hogy két lehetőleg egyforma képességű csapat csatázik egymással a labda birtoklásáért. A legfontosabb szempont, hogy minél tovább, minél hosszabb ideig próbálják meg a labdát tartani – helyváltoztatással, adogatással, labdafedezéssel, átvétellel stb.

A kezdő labdarúgókkal foglalkozó edzőkollégák rendszerint jelentkező problémája, hogy hogyan, milyen rendszerben állítsák fel játékosaikat a pályán, hogy jól működő csapatként működhessenek. Vagyis a játékosok elhelyezése a pályán az egyik legnehezebb, ugyanakkor a legkönnyebb edzői feladat. Miért vetődhet fel a kérdés? Részint azért, mert alapvető futball játékelméleti ismeretekre van szükség, mely részint tanulható - tanítható - másrészt feltételezi az illető edző játékos múltbéli tapasztalatait, ismereteit.

Neves kapus volt. A szakmát jól ismerőknek nem kell bemutatni. Pályafutására az a szó illik a legjobban, miszerint a hihetetlen! Játékos pályafutását ugyanis 1978-1995-ig egy klubban játszotta le. 17 év a Celtic Glasgow-ban. Ezt nem kell magyarázni. 483 élvonalbeli mérkőzés! Többszörös skót bajnok és kupagyőztes. Játékos pályafutása alatt 80 alkalommal volt válogatott. Karrierje fénypontja az 1988-as Európa-bajnokság azon mérkőzése, amikor Stuttgartban 1:0-ra nyertek Anglia ellen. Népszerűségének elismeréseként Írországban például 2002-ben bélyegen is „kiadták”. Weblapunk egy régebbi cikkében már említettük. Számtalan szakmai konferencia és szimpózium szervezője.

A mai futball egyik kiemelten kezelt problémája: hogyan tudja a labdát birtokló csapat megbontani az ellenfél „felállt” védekezését? Az alapvető cél elsősorban nem a létszámfölény kialakítása bizonyos pozíciókban, hanem - mindenekelőtt - a gólhelyzet kialakítása. A megoldás: az egyéni tudás (tehetség, zsenialitás és képzés) mellett a játékosok közötti összjáték szintjét kell minőségileg emelni.