A holland futball jellemzése
Hollandiában a játékosokkal való foglalkozás nem üres szólamot jelent. Nagyon aprólékos, mindenre kiterjedő képzési rendszerük az egyik legjobb a világon. A közelmúltban sportnapilapunkban a holland iskola egyik Magyarországon tartózkodó edzője így nyilatkozott:: „A hollandok nem azt nézik, hogy egy gyerek mire képes, hanem azt, mi lehet belőle". Ebből az alapfilozófiai nézetből olvassuk el Török László UEFA Pro hallgató prezentációját.
A világ élvonalában – a spanyol futball - 3. rész. Az utánpótlás válogatottakról ...
Sorozatunk harmadik részében a spanyol utánpótlás válogatottakat mutatjuk be. A spanyoloknál volt egy időszak, amikor nem tudtak kiemelkedni a saját lehetőségeik közül, kétségtelenül voltak eredményei klubcsapataiknak és jó játékosaik, de átütő, nagy sikert nem tudtak elérni. Ekkor a szövetségükben alapvető szakmai változtatást kezdeményeztek, melynek a vezérfonala az utánpótlási rendszer új alapokra helyezése volt. Az új rendszerben az alap a tehetséges játékosok felkutatása, kiválasztása, regisztrálása volt. Ennek a munkának (mivel volt merítési lehetőség!!!! - vagyis létszám és tehetség) az eredménye már az 1996-97 évben jelentkezett, amikor az U16-os csapatuk Európa Bajnoki címet szerzett.
A világ élvonalában – a spanyol futball - 2. rész. Magyarok Spanyolországban. Koordinációs gyakorlatok.
A Spanyol Szövetség első embere Angel Maria Villar és a Magyar Szövetség vezetője dr. Csányi Sándor együttműködési megállapodást írtak alá. Ennek a megállapodásnak a szellemisége azt közvetíti, hogy a két szövetség a közös múltra való tekintettel segíti egymás munkáját. Nos, a jelenlegi helyzet alapján erre elsősorban nekünk van szükség. Ahogyan ezt az előző anyagunkban említettük: volt idő, amikor a magyar futballisták spanyolországi szerepvállalása volt a „segítő vezérfonal” a két ország futballja között. Manapság pedig inkább „mi” számíthatunk a hispánok tanácsaira.
A világ élvonalában - a spanyol futball- 1. rész - Általános ismertetés. Alap gyakorlatok kapura.
A spanyol futball mindig a világ élvonalához tartozott. Játékosaik elárasztják a világot. A világon olyan bőség van játékosokból, olyan sok a spanyol tehetség, hogy egyszerűen nem férnek el az országhatárokon belül. Ha végignézzük a spanyol első és másodosztály kereteit, megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy (néhány kivételt leszámítva) a csapatokat szinte kizárólag hazai (azaz spanyol) játékosokkal töltik fel a klubok, a topligák közül egyértelműen itt a legalacsonyabb az idegenlégiósok aránya. A „fölösleg” - aki nem „kell” a hazai pályán - pedig megy külföldre, Angliába, Olaszországba, Görögországba, Magyarországra és máshová. A spanyol futball minőséget termel. Játékosokat, akik tudnak futballozni!
A Mester Sir Alex Ferguson gondolatai és gyakorlatai - 2. rész
Hihetetlen pályafutása alatt mindent elért, amit egy edző begyűjthet. Ráadásul egy helyen.
Életpályája az elmúlt 32 év belső vívódásait tükrözi. Így alakította ki azt az ars poétikát, melyet az alábbiakban fogalmaztunk meg és összesítettünk, amikor Magyarországon járt.
„Légy sikerorientált.
Minden körülmények között csak a csúcsra való törekvés jellemezzen.
Az első számú vezetőnek mindig elemeznie kell a helyzetet. A győzelmek mellett vannak kudarcok, vereségek a pályán. Mind a kettőből lehet és kell tanulni.
A Mester Sir Alex Ferguson gondolatai és gyakorlatai
A Manchester United–Chelsea rangadón eldőlt az angol bajnoki cím sorsa. A Premier League tabelláját vezető hazaiak 2:1 arányban legyőzték a londoniakat, így már két fordulóval a szezon zárása előtt 6 ponttal vezettek. Fergusont nem szükséges bemutatni, mert eredményeivel, felkészültségével és gondolataival az egyetemes labdarúgás örök Mestere. Gondolataiból sorozatban idézhetnénk, mi most az alábbit választottuk: „Ha vezeted a tabellát, nyugodt lehetsz afelől, hogy valamit jól csinálsz. Mi, azt hiszem mostanában sok mindent jól csinálunk."
A Mester szakmai alapelvei:
"A futball egyszerű játék, csak futni kell, meg passzolni."
UEFA „A” továbbképzés - 2011 március, Tata - anyagok
A Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központja 2011. március 22-én az UEFA „A" diplomás edzőknek tartott a tatai edzőtáborban továbbképzést. A továbbképzésre hatalmas volt az érdeklődés. Közel 180 kolléga jelentkezett a programra, a lehetőségeinket - terem befogadóképessége - figyelembe véve 92 edzőkollégát tudott fogadni az Edzőképző Központ, köztük számos megyei és régiós instruktort, labdarúgó akadémiai edzőt és több válogatott játékost, közülük említve Détári Lajost, Horváth Ferencet, Mucha Józsefet, Keller Józsefet, Mészáros Ferencet…
De volt a hallgatók között volt szövetségi kapitány is, Bozsik Péter személyében.
Látogatás a Feyenoordnál. 3. rész - Az első csapat, interjú a vezető edzővel, edzések anyagai
Nehéz napokat él át a Feyenoord. Jelenleg mindössze 14. a 18 csapatos élvonalban, de Leo Beenhakker technikai igazgató vezetésével - akinek a szerződését az év közepén a hírek szerint nem hosszabbítják meg - továbbra is bíznak a Mario Been trénerben és nem a menesztésében látják a problémák megoldását. A csapattal együtt Been is nehéz napokat él (élt) át, hiszen a klub történetének legsúlyosabb vereségét szenvedték el a közelmúltban. 2010 októberében 10:0-ra (!) kaptak ki a PSV Eindhoventől. A mérkőzés másnapján a klub vezetése nyilatkozatban állt ki a vezetőedző mellett. Az azóta eltelt idő pedig azt bizonyítja, hogy ez nem egy hirtelen jött ötlet volt. Azóta is Mario Been a szakmai munka felelőse.
Látogatás a Feyenoordnál. 2. rész - Utánpótlás, felépítése, szervezettsége
A holland szemléletet alapja, hogy rendszerben kell gondolkodni. A filozófiában antagonisztikus ellentétnek tanultuk a következő gondolatmenetet: a németalföldön dolgozó edzőket nem a csapataik eredményei alapján ítélik meg, hanem az alapján, hogy mennyire képzettek a játékosaik. Minden utánpótlásedzőnek tudomásul kell venni - bármennyire is ellenkezik az egyéni edzői ambícióinak az érvényesülésével - hogy a fiatal labdarúgók fejlődése szempontjából a játékos egyéni fejlődésének érdeke fontosabb a csapatának az érdekénél.
Látogatás Simon Krisztián klubjánál, a Feyenoordnál. 1. rész - A Klub bemutatása, felépítése
A klub bemutatása.
A holland futballban 1957-ben vezették be a professzionalizmust, létrehozták a nemzeti bajnokságot. A hollandok a világ elitjéhez a 70-es években zárkóztak fel. A „totális futball” rendszerének alkalmazásával kiválóan képzett játékosaival lehetővé tették, hogy a posztok tetszés szerint átrendezhetővé váltak. Az 1969-es madridi BEK-döntőtől kezdve, kis túlzással - amikor is a Milan 4:1-re legyőzi az Ajaxot - szinte minden évben valamelyik európai kupában minimum a legjobb négy között voltak, de több esetben a végső összecsapáson találkozhattunk holland klubcsapattal.
A szomszéd futballja – 3. rész.
Austria Wien Labdarúgó Akadémia és utánpótlásképzés. A klubnál az utánpótlásképzésért, a szakmai munka megszervezéséért és a rendszer működtetéséért Ralf Muhr utánpótlás igazgató felel. Az utánpótlás részleg alapvetően két részből áll: Junior Football Akadémia, amelyhez az U7 - U14 korosztály tartozik és a Prémium Football Akadémia (U15, U17, U19). Összesen tizenegy csoportban (U19, U17, U15, U14, U13, U12, U11, U10, U9, U8 és U7) megközelítőleg 250 fiatallal foglalkoznak.
A szomszéd futballja – 2. rész.
A jelenlegi osztrák labdarúgás vezető csapata a rendkívül erős anyagi háttérrel rendelkező Salzburg egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből (az elmúlt három évben ők nyerték a bajnokságot), az Austria Wiennél a klub lehetőségeit reálisan felmérve alakították ki a rövid- és középtávú terveket. A legfontosabb cél, hogy a klub gazdasági stabilitása mellett, hatékony és a lehető legeredményesebb szakmai munkát tudják produkálni. Meggyőződésük, hogy a siker alapját a szervezett, összehangolt szakmai munka és a biztos gazdasági háttér adja. Ezért ésszerű takarékoskodással igyekeznek megbecsülni a lehetőségeiket, és tökéletes szervezettségre való törekvéssel próbálnak sikeresek lenni.
Száguldó futball - 17 szakember készíti fel a csapatot Manchesterben.
Foszlóban a Kisteleki féle MLSZ. Kitart még néhány „nélkülözhetetlen”, de eltűnőben a „reformer” vezetés. Csak a magas hőfokon izzó volt elnök hirtelen távozása érthetetlen. Helyükre a szokásokhoz híven tolonganak. Megszokott kép. Könyöklés, tolakodás, bejelentkezés, fontoskodás, nyelvcsapások ide-oda. Súgók, ajánlkozók, önjelöltek. Szerveznék az új MLSZ-t megint. Szakmai változásokról is hallani. Kapitányok, szakmai igazgatók neve repked. Mint mindig. Közben döbbenetes hírek látnak napvilágot a futball azon szférájából, ahol a játék van központban. Sir Alex Ferguson, visszatekintve az elmúlt 25 évre összegezett: a felkészítés alkotó elemei teljesen megváltoztak! Az orvosi háttér, a táplálkozás, a játékosok felkészítése csúcsmérkőzésekre teljesen új szintre lépett.
Az európai futball irányai 2008 – 3. rész
A válogatottak
„Tudást hoztunk a magyar labdarúgásba”, szól az MLSZ újévi üzenete! Sorozatunkban sportágunk érdekében bemutattuk: a hazai futballnak nincs egyetlen területe sem, amely jelezné, hogy az európai útra térnénk. Agonizál az utánpótlás futball, az alapokat jelentő kisegyesületek a megszűnés határán, a fiatalok felvevő helyei eltűnő félben, kritikán aluli a létesítmény helyzet, tönkre tett utánpótlás programok, vergődő, zavaros hátterű profi futball.
Az európai futball irányai 2008 - 2. rész
Klubok
Előző írásunknak rendkívüli visszhangja van. Egy nap alatt több olvasója jelentkezett, mint a legigényesebb szakcikkeknek egy hét alatt. Meglepő és jogosan vetődik fel a kérdés miért? Hazug, ócska világunkban arra már gondolni sem merünk: talán azért mert igaz!
Az európai futball irányai 2008 - 1. rész
Utánpótlás, klub, válogatott
Mint általában, a futballban is tájékozatlan nem csupán az érdeklődő, de a szakemberek jelentős többsége is. A sportágat irányítókról nem is beszélve... Mindez azért érthetetlen, mert a világ legjobban tevékenykedő szervezete az UEFA mindent megtesz az ismeretek széleskörű terjesztéséért.
Barcelona – Real Madrid
Karácsonyi tanulmány szakembereknek
Mindent leírtak már a valóban örökrangadókról. A futball székesegyházaiban - a Barcelona és a Real Madrid stadionjaiban - vívott egymás elleni csaták igazi élvezői a helyszíneken lévők.
VB csoportellenfeleink bemutatása - Portugália
Portugália
Portugáliában a szurkolók – bár vesztes mérkőzés volt – de még mindig a két évvel ezelőtti EB fináléra emlékeznek, ahol is a görögök ellen, hazai pályán veszítettek.
Látogatás európai élcsapatoknál - az RSC Anderlecht
| Szepessy László 2004. november 29 - december 04. Foto forrás: hallgató képei, és |
|
Anderlecht a fõváros Brüsszel egyik külvárosi munkás kerülete, ahol az ipari zónán kívül nagy lakótömbök és hangulatos kertvárosi lakóterületek vannak. A sportklubot 1908. május 27.-én egy „Concordia” nevû Anderlecht kerületi kávéházban alakította meg a helyi polgárok egy lelkes kis csoportja. Gyakorlatilag azóta Belgium legnépszerûbb és legeredményesebb csapata. 1947 óta 27 bajnoki címet nyert, 8 alkalommal Belga Kupát és 6-szor Belga Szuper Kupát. A nemzetközi szereplése is figyelemre méltó, többször szerepelt az azóta átnevezett jelentõs európai kupák döntõjében.
|
![]() |
|
Klubfelépítés |
Klub Management |
| Az elnök, az elnökségi tagok, a kincstárnok és az orvosok kivételével minden tisztségviselõ fõ foglalkozású (30 fõ) |
|
Vezetõi és felkészítõi stáb Csapat Manager:
Szakmai stáb:
|

|
Vezetõ edzõ: Hugo Broos Játékos múltja:
Edzõi pályafutása:
|
![]() |
|
Tervezés és stratégia
A szakmai munka elkülönülése a bajnoki évben
|
|
Éljátékosok |
|
|
|
|
|
Christian Wilhelmsson - svéd |
Per Zetterberg - svéd |
Oleg Jascsuk - ukrán |
|
|
|
|
Aruna Dindane - elefántcsontparti |
Michel Zewlakow - lengyel |
|
Heti felkészülés |
| Hétfõ |
10.00 |
Edzés - Renegeráció illetve terhelés kiegészítés |
| Kedd |
10.00 14.00 17.00 - 18.00 |
Edzés - Keringés fenntartás Edzés - Taktikai gyakorlatok Cora áruház, Brüsszel, Termékbemutató, autogramosztás |
| Szerda |
10.00 |
Edzés - játék taktikai célokkal |
| Csütörtök |
10.00
|
Edzés - regeneráció |
| Péntek |
14.30 19.30 |
Edzés - taktikai és frissítõ gyorsasági RSCA II - GBA II. Tartalék bajnoki mérkõzés |
| Szombat |
10.00 20.00 |
Edzés - Átmozgató GBA - RSCA - Bajnoki mérkõzés |
| Vasárnap |
Pihenõ |
|
Csapatjáték /rendszer - alaptaktika - stílus/ |
Rendszer: 4-1-3-2
-
Az Anderlecht egy területvédekezésre alapozott 4-1-3-2-es játékrendszerben pozíciós játékot játszó nemzetközileg is jegyzett belga élcsapat.
-
A kapusuk magabiztosan irányítja a védelmet, támadásban pedig alkalmazza a tért ölelõ gyors kidobásokat és a hatalmas kirúgásokat.
-
A négy védõ általában a középsõ harmad és a védõ harmad határán helyezkedik és a játékhoz igazodva tolódással igyekszik alkalmazkodni a labda helyzetéhez az ellenfél labdabirtoklása esetén.
-
Labdabirtoklás esetén a négy védõ közül a két szélsõ védõnek szituáció függõ támadó feladata van. Általában a jobb oldali játékosuk aktívabb (Zewlakow) és eredményesebb, fõleg a támadás elõkészítésben jeleskedik.
-
A belsõ védõk (De Boeck – Kompany) inkább a támadás elõkészítésében és fõleg a mélységbõl történõ elõreívelés vagy felpassz alkalmazásával tûnnek ki. Rögzített játékhelyzeteknél elõre mennek fejelni, mivel magasak és jól fejelnek.
-
A négy védõ elõtt játszik a stabilizátor (Hasi), akinek rendkívül felelõsségteljes és nehéz szerepe van. Egyfelõl biztosítania kell az elõtte játszó sztárjátékos – Zetterberg – háta mögötti területet, de figyelnie kell a két középsõ középpályás mögötti területeket és olyakor a védelembe ékelõdve ki kell segíteni a belsõ védõket is.
-
A középpályás sor két szélsõszerûen játszó játékosból és egy irányító játékmesterbõl áll. A két szélsõ középpályás közül (Legar – Wilhelmson) a jobb oldali játékos (Wilhelmson) szinte jobbszélsõ szerûen játszik, de a másik játékos is ha a játékhelyzet engedi is rendkívül jól támad.
-
A csapat mozgatója a középsõ középpályás (Zetterberg), aki alacsony termete ellenére hatalmas mezõnymunkát végez, szerel, szervez és eredményes is.
-
Az ékek / Dindane – Iachtcouk) pozícióból indulva a felpasszokba beleállva, visszapassz után a helyzet szerinti területek felé, mélységben és szélességben is sokat elmozognak és érkeznek a szélrõl történõ beadásokra.
|
Csapatjáték /rendszer - alaptaktika - stílus/ |
Alaptaktika
-
Az Anderlecht egy nemzetközileg jegyzett nemzeti nagycsapat ennek realizálódnia kell a csapatjátékban is, ezért minden mérkõzésen a gyõzelem megszerzését tûzi ki céljaként.
-
Ez a törekvése a játékban is megjelenik, hiszen alaptaktikájaként már a pálya támadó harmadában törekszik labdát szerezni, és a középsõ harmadnál mélyebben sohasem viszi ki tudatosan a védelmét.
-
A labdaszerzést, presszingként a pálya minden pontján alkalmazzák egyénileg és kettes-hármas játékos kapcsolatban egyaránt.
-
A támadásaikat általában a védõvonalból kezdõdõen és mindig rendezett szerkezetbõl kiindulva próbálják meg felépíteni, amelyeket rendkívül kemény mélységi passzokkal indítanak.
-
A visszapasszokat általában a játékmester (Zetterberg) kapja és õ szabja meg a támadás irányát, ütemét, de nem esnek kétségbe, ha másra hárul az irányítás szerepe az adott szituációban. Jó passzjátékosaik vannak.
-
A támadás elõkészítés a széleken történik, (Legar – Wilhelmson ) a kihúzódó középpályások belépésével, vagy a felfutó (Deschacht – Zewlakow) védõk részvételével, vagy belsõ rövidpasszos összjátékkal (Dindane – Iachtcouk – Zetterberg) próbálják áttörni az ellenfél védelmének a közepét.
-
A védelem áttörése után szélekrõl / Wilhelmson – Zewlakow) kiváló beadások, kapu elé lövések, középrõl pedig (Dindane – Iachtcouk – Zetterberg) egyéni játékból való betörések következnek.
-
Rendkívül jól tagozódnak mélységbõl /Zetterberg/ is kiválóan érkeznek a kapu elé, góljaik zömét ilyen elõzmények után szerzik.
-
Hatékonyak a rögzített játékhelyzetek /De Boeck/ megoldásában is, mivel kiváló pozícióspecialistáik vannak.
|
RSC Anderlecht - Westerlo |
|
Csapatjáték /rendszer - alaptaktika - stílus/ |
Stílus
-
Az Anderlecht állandó belgiumi és nemzetközi élcsapatként képviseli hazája Belgium labdarúgásának jelenét és várható jövõjét. Ezért meghatározó az a játékstílus, amellyel minél eredményesebben igyekszik szerepelni.
-
Mivel Belgiumot nagy futballnemzetek veszik körül (Franciaország, Hollandia, Németország és Anglia) sajátos helyzetben van, hiszen különbözõ stílusjegyek özönébõl kell kialakítania reá jellemzõ és eredményes játékstílusát.
-
A játékstílus kialakításánál meghatározó szerepe van az utánpótlásképzésnek a klub anyagi lehetõségeinek /vásárlás – eladás ) és a kizárólag rá jellemzõ szakmai felépítésének.
-
Fontos szerepe van a vezetõedzõ szakmai felkészültségének és az általa kialakított játékos keret tudásszintjének és várható fejlõdési pályájának.
-
A fentiek figyelembe vételével elmondható, hogy az Anderlecht játékstílusa sajátos, mert mentalitásában az angol és a német, labdabirtoklásban és a támadás felépítésében a holland stílusjegyeket hordozza magában.
-
Mivel az Anderlechtbe a játékosok nagy része különbözõ futballkultúrákból érkezett (svéd, lengyel, elefántcsontparti, albán, ukrán) így az összerázódáshoz és az eredményesebb szerepléshez (BL.) még további fejlõdésre van szüksége
Összességében elmondható, hogy az Anderlecht egy területvédekezésen alapuló, pozíciós támadójátékot játszó csapat, amely fõleg a csapatjáték hatékonyságára támaszkodik.
Annak ellenére, hogy kiváló játékosaik vannak az egyéni képességek és a kreativitás nincs olyan fokon a csapatban, hogy felvegye a versenyt a környezõ országok élcsapataival.
|
Modern technológia használata (elektronika) Az Anderlecht minden olyan eszközzel rendelkezik, amely a játékosok fiziológiai teljesítményét, az edzések terhelési szerkezetét, a csapat és a játékosok mozgásteljesítményét kontrollálja. (Polár technológia és Pro Zone) |
|
Kiválasztás, játékos megfigyelés
|
|
A játékos megfigyelési rendszer felépítése Látogatásunk alkalmával két csapatedzést és egy kapesedzést láttunk. |
1. edzés: 2004. 11. 29. 10.00
Játékos létszám: 19 + 3 kapus
Helyszín: Brüsszel, Anderlecht edzőpálya
Edzés célja: Regeneráció és terhelés kiegészítés
(a kevesebbet illetve nem játszóknak)
Edzésidő: 100 perc (össz idő)
Edzéseszközök:
Tartós futás
Labdás koordináció
Kis játékok
Mérkőzésjátékok
Terhelés: tartós és szabályozatlan intervall
Eszközök:
- 22 db. labda
- 18 db.bója
- 1 db. hordozható nagykapu
- 11 db. megkülönböztető mez
- 2 db. kiskapu ("gátkapuk")
Bemelegítés: 40 perc
10 perc tartós futás
5 perc stretching
2 x 10 perc labdás koordináció, közte 5 perc nyújtás
![]() |
|
Játék 5-4 ellen
(akik előző nap játszottak)
Játék 5-5 ellen.
4 x 5 perc 2 perces pihenővel
(akik előző nap nem játszottak)
15 perc játék - 9-10 ellen
9-es csapat alapfelállása: 3-1-3-2
10-es csapat alapfelállása: 4-4-1-1
Levezetés - 10 perc
Egyéni, stretching
2. edzés: 2004. 11. 30. 10.00
Játékos létszám: 19 + 3 kapus
Helyszín: Brüsszel, Anderlecht edzőpálya
Edzés célja: Keringés fejlesztés, regenerációs erő
Edzésidő: 120 perc (össz. idő)
Edzéseszközök:
Tartós futás, Labdás koordináció Kis játékok Mérkőzésjátékok
Terhelés: tartós, fartlek, mini intervall, és szabályozatlan intervall
Eszközök:
- 22 labda
- 18 bója
- 1 db hordozható nagykapu
- 11 megkülönböztető mez
Bemelegítés: 15 perc
10 perc tartós futás – kocogás
5 perc stretching
66 perc keringési block, mezőnyjátékosok
- 8 perc tartós futás 50-60 % iramban
- 3 perc stretching
- 8 perc fartlek futás
- 3 perc stretching
- 9 perc futóiskola (edző által vezetett)
- 3 perc stretching
- 10 perc tartós futás a leggyorsabb saját iramban
- 5 perc stretching
- 5 perc fartlek futás
- 3 perc stretching
- 5 perc sprintek – sorversenyben 2 x 20 méter
- 3 perc stretching
- 5 perc kocogás
Mérkőzés - 30 perc
3 x 8 perc 6-6 elleni játék 3 perc pihenővel
Szabályok: támadó térfélen szabadjáték, védő térfélen két érintő
Megjegyzés: 7 játékos konditeremben, illetve a kezdő kapusnak egyéni képzés
3. edzés - kapusfoglalkozás
Bemelegítés: 20 perc egyéni atlétikus, egyéni technikai kézre, lábra
Edző: M. Munaron
| 1. Dobott labdák lábra 2. Passzolt labdák lábra 3 x 3 széria |
Földmunka lapos és középmagas 3 x 3 széria |
|
|
|
Magas labda dobása, védése
3 x 3
|
Magas labda dobása, védése 3 x 3 |
Megjegyzés: a technikai kivitelezés és a ritmus kiválló, a mentális beállítódás tökéletes!
Láb technikai és kidobás gyakorlatok
Látogatás európai élcsapatoknál - PSV Eindhoven
PSV Eindhoven
Csertõi Aurél, Lõrincz Emil
2004. november 29 - december 04.
Foto forrás: hallgatók képei
Látogatás európai élcsapatoknál - Standard Liége
Royal Standard de Liége
Tóth Bálint, Õze Tibor
2004. 11. 29 - 12. 05.
Alakulása: 1900
A klub hivatalos színe: piros-fehér
Címe: Rue de La Centrale 2, 4000 Liege (Sclessin)
Látogatás európai élcsapatoknál - FC. Bayern München
Herédi Attila, Supka Attila (Debrecen)
2004. november 29 - december 04.
Látogatás európai élcsapatoknál - AC. Milan
|
|
|
AC. Milan |
|
|
|
Címe: Technikai centrum: Stadion: |
|
A klub részvénytársasági formában mûködik: |
|
|
Silvio Berlusconi |
|
|
Paolo Berlusconi |
Adriano Galliani |
Gianni Nardi |
|
Menedzser igazgatóság |
||
|
Igazgató Tanács |
||
|
Ariedo Braida Az egyesület napi döntéseit |
|
Pénzügyi – gazdasági alapok A klub stratégiája teljes mértékben az eredményességre épül, így valamennyi rövid és hosszú távú gazdasági és futball szakmai döntés ezt hivatott alátámasztani. |
|
Bevételek: 225 millió Euro
|
|
|
A klubmanagement felépítése: |
|
Ügyvezetõ |
Fõigazgató |
|
Sportigazgató |
Utánpótlás igazgató |
|
Szervezési igazgató |
Titkárok (2 fõ) |
|
Kommunikációs igazgató |
Sajtó felelõs |
|
Munkaügyi igazgató |
Eladási igazgató |
|
Adminisztrációs igazgató |
Igazgatási vezetõ |
|
Beszerzési igazgató |
Könyvelõ |
|
Létesítmény igazgató |
|
|
Utánpótlásképzés, Technikai centrum Az utánpótlás önálló gazdálkodó szervezet, melynek a központja szintén Milánóban van.
Az utánpótlás szakmai stáb összetétele:
Az edzõk részére minden héten szakmai és szervezési értekezletet tartanak. |
|
Utánpótlás szakmai koncepció:
|
|
Ezekben a klubokban 14 éves korig maradnak a gyerekek, képzésük addig is a központi szakmai irányelvek alapján folyik. A világ 80 városában 8000 fiatal játékos vesz részt a Milan által szervezett nyári táborokban, (Milan Junior Camp) ahol játékos megfigyelõk szúrós szemmel nézik a tehetségeket. Ezek a megfigyelõk évente 4 alkalommal találkoznak a szakmai szempontok alapján történõ egyeztetésen. |
![]() |
|
A képzési rendszerük fõbb ismérvei
Minden héten edzõi értekezletet tartanak és a játékos megfigyelõknek négy továbbképzést tartanak, ahol megismertetik velük, megerõsítik bennük, hogy mit figyeljenek, milyen játékosokra van szükségük. Ez a rendszer 1986 óta mûködik, azóta 47-en (!) mutatkoznak be a Serie A-ban. |
|
Serie A - AC. Milan Az AC Milan szakmai stábját Carlo Ancelotti vezeti. |
|
Edzõi pályafutása:
Foto:
|
![]() |
|
Edzõi arc poeticája:
|
|
Játékosok - éljátékosok A Milan kerete 25 játékosból áll. Különbözõ országokból jöttek (Brazília, Hollandia, Svédország, Dánia, Argentína, Olaszország, Horvátország, Grúzia) |
|
|
|
|
|
|
Dida |
Maldini |
Kaká |
Shevchenko |
|
|
Tervezés, stratégia
|

|
Szakmai munka elkülönülése a bajnoki évben
|
|
Heti felkészülés |
|
Hétfõ |
Kötelezõ szabadnap |
|
|
Kedd |
de. |
Fizikai, technikai - extenzív |
|
du. |
Labdabirtoklásos intervall játékok |
|
|
Szerda |
de. |
Csapat fizikai képesség + taktika |
|
du. |
Taktikai gyakorlatok |
|
|
Csütörtök |
Felkészülési mérkõzés (második csapattal vagy egymás között) |
|
|
Péntek |
de. |
Egyéni technikai |
|
Szombat |
Reakció gyorsaság, taktika |
|
|
Vasárnap |
Mérkõzésnap |
|
|
|
|
II. Vasárnap - szerda - vasárnap ritmus |
|
Vasárnap |
Aki nem játszott, annak edzés a helyszínen, még aznap hazautazás |
|
|
Hétfõ |
Kocogás, közepes futás 15-20 perc, stretching, többieknek játékok |
|
|
Kedd |
Koordináció, taktika |
|
|
Szerda |
Mérkõzésnap |
|
|
Csürtörtök |
Regeneráló edzés, futás, 15-20 perc, nyújtás, terhelés kiegészítés |
|
|
Péntek |
Támadásvezetések védõk nélkül |
|
|
Szombat |
Reakció, gyorsaság, taktika |
|
|
Vasárnap |
Mérkõzésnap |
|
Csapatjáték |
|
A klubkultúrához hozzátartozik a négyvédõs játék, mivel ebbõl a legkönnyebb a támadás építése. A középpályán és a támadásban rendelkezésre álló játékosok adottságait figyelembe véve alakítja ki a felállási formát. Felállási formák:
A védekezés elemei megtanulhatók, szervezhetõek, azáltal maximálisan megkövetelhetõk, ezért ez az alaptaktika egyik pillére. A támadásban engedik az egyéni kreativitás kibontakozását, de vannak alapelemek, melyek a támadójátékban megtalálhatóak és ezekre építenek, |
|
A modern technológia használata |
![]() |
Minden mérkõzésrõl videofelvétel készül, akár otthon, akár idegenben játszik a csapat. A hazai mérkõzésekrõl egy francia cég készít 8 kamerával digitális felvételt, melyet számítógépen kielemeznek. (Pro-Zone rendszer) |
|
Az edzéseken használják a Polar órákat, mely elemzett adataiból meg tudják állapítani milyen hatással volt az edzés a játékosokra. |
![]() |
|
Az elemzések hatására az utóbbi idõben a sérülések száma jelentõsen csökkent. A Milan labor feladatai: a játékosok teljes körû felmérése, élettanilag, mentálisan és funkcionálisan. Valamennyi játékosról folyamatosan és rendszeresen minden adatot tárolnak, kezdve a táplálkozástól az öltözködésig bezárólag. Azért kell ennyi adat a számukra, mert nem lehet tudni, hogy melyik az a részterület az egészbõl, amelynek pozitív vagy negatív hatása befolyásolja a csapat és az egyén teljesítményét. |
|
Az egyesület és a válogatott kapcsolata Szinte semmilyen kapcsolat nincs a klub és a válogatottak (!) között. A Milan csapatából több nemzet válogatottjában is szerepelnek játékosok, de egyik válogatottal sem ápolnak kapcsolatot. A játékosok nagy megtiszteltetésnek veszik a válogatottságot, de barátságos mérkõzésekre nem szívesen mennek, mert nagyon feszített a versenyprogram, viszont fontosnak tartják a tétmérkõzéseket. |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
A kiválasztás és játékos megfigyelés Posztra igazolnak. |
Látogatásunk alatt három edzés tudtunk megfigyelni:
1. edzés. - 2004.11.30. - Milanello, Edzőközpont, műfüves csarnok
Bemelegítés -
Nyújtógyakorlatok
Gát felett csípőizület bejáratása,
Gátlépés lassú ütemben, különböző kartartások
Gát alatt átbújás változó kartartásokkal, törzs-láb lassú ütemű bemelegítése
Has- hátizom gyakorlatok
A szabadban 2 perc futóiskola, majd néhány lendületes futás
Cél I.
Labdatartás a mellékelt felállási formában, előkészítendő a Parma elleni mérkőzésre
Eszköz: 8:8 ellen
kétérintő - 4 perc
egyérintő - 4 perc
vonaljáték - 4 perc (labdavezetésnél visszajuttatni a védőknek, támadás-felépítés)
letámadás - 4 perc (ha átviszik a vonalon a labdát, akkor az a labdabirtoklóknál marad)
Közben 1 perces pihenők
Cél II.
A tolódások gyakorlása, labdacentrikus letámadás - (ha van megfelelő pillanat)
Eszköz: 8-9 elleni játék
2. edzés. - 2004.12.01. - Milanello, Edzőközpont,
Bemelegítés
Több csoportban a fizikai képzés feladatainak megfelelően
Cél 1.
A labor ajánlása alapján kiscsoportos illetve egyéni fizikai képzés.
Egy csoport aerob munka
Egy csoport gyorsasági állóképesség fejlesztés
Egy csoport gyorserő fejlesztés
Cél II.
Labdaszerzés utáni támadás felépítésének gyakorlása
Eszköz: 9:9 elleni játék.
5:4:4:5 elleni játék két udvaron vonaljáték (támadó és védőzóna)
Feladat: a védők labdaszerzésénél a másik udvaron helyezkedő öt támadóból egy visszalép a labdakihozatalra. (mélységből indított ellen 1+(4:5) kontrajáték
Cél III.
Félpályán támadás befejezés gyakorlása
Eszköz: 4:3 elleni játék
Feladat: védők tolódása, együttmozgása. Támadók: létszámfölény kihasználása
Cél IV.
Labdabirtoklás: labdaszerzés utáni mélységből illetve oldalról visszalépő játékos megjátszása
Ellenfél labdabirtoklása: területvédekezés, tolódás, letámadás
Eszköz: 10:10 elleni mérkőzés
3. edzés. - 2004.12.02. - Milanello, Edzőközpont,
Bemelegítés:
Egyénileg néhány perc ráhangolás. Több játékos már a kondicionáló teremből érkezett bemelegítve
- Cicajáték a középkörben – 3 játékos bent
- Stretching
- Cicajáték – 4 védő bent + 1 forgató
Cél I.
Parma elleni játék taktikai elemeinek gyakorlása
Eszköz: 7:7 elleni játék két kapura, félpályán
Cél II.
Parma elleni játék taktikai elemeinek gyakorlása
Eszköz: taktikai játék 9:9 elleni felállási formában
Cél III.
Néhány játékos egyéni képzés – fizikai és technikai területen
4. edzés. - 2004.12.03. - Milanello, Edzőközpont,
Bemelegítés
Atlétikus jellegű (futóiskola, lendületes futások – atlétaedzővel)
Stretching
Lendületes futások, irányváltoztatások előre – hátra, fordulatok
Cél I.
Labda nélküli koordináció
Segédeszköz: 2 x 5 db. gát, előttük egy bója
Ugrások, futások gát felett, között
Joggolás előre – oldalra
Irányváltoztatások
Ismétlésszám: 2 x minden gyakorlat fajtából, közben teljes kipihenés, séta
Futóiskola 30 méter 4 hossz, majd 2 x 15 méter sprint statikus helyzetből indulva
Cél II.
Taktikai – tolódások gyakorlása
Eszköz: 10:10 ellen
Felállási formák a Parma elleni mérkőzésnek megfelelően 4-4-2 (4-1-3-1)
Profi világ
Magyarországon naponta bolygatják ki a profi, mitõl profi a profi, beszélhetünk-e esetünkben errõl, létezik-e hazánkban profi futball, ha ma még igen, van-e a jelenlegi gazdasági viszonyok között létjogosultsága?
Látszólag lazán megválaszolható kérdések ezek, hallhattunk is errõl pökhendinek tûnõ kijelentéseket, de a dolog ettõl még nem oldódik meg. Átgondoltan kell beszélni a sportág helyzetérõl, mert a közvélemény fölényeskedõ, felszínes, - amelyben mindig benne van az ”én tudom mi az igazság, de ezek a simlisek elkenik a dolgokat” filozófiája, - szövegekkel való hergelése csak károkat okoz.
Mindenek elõtt még a leggyûlölködõbbeknek is el kell ismerniük: Magyarországon igény van a labdarúgásra, az embereket ez érdekli a legjobban valamennyi sportág közül, mesterségesen megváltoztatni a sportkultúra tradíciókon alapuló arányait, a futball társadalmunkban betöltött szerepét, nagy hiba lenne. Sajnos határozottan érzékelhetõ ilyen szándék. Volt idõ, amikor elõbb lehetett hallani az amerikai profi ligában szereplõ labdajátékosunk egy - két perces epizód szerepeirõl, mint az élvonalbeli csapataink bajnoki eredményeirõl.
A kis településeken ma is nagy esemény a vasárnapi meccs. Készülnek rá, csinosítják a környezetet, megmozdul a falu, izgatottan szurkolnak az emberek, hogy azután a kocsmákban levezethessék a mérkõzés fáradalmait. Ez így van már több, mint egy évszázada és feltehetõen így lesz még hosszú ideig.
Ha a társadalom nemzetépítõ igényei oldaláról közelítjük meg a kérdést, már az állam felelõssége is felmerül. Csak a 2002-ben beindult Bozsik program 2-ben, újra megmozdult az ország. Több, mint ezerkétszáz településen szervezõdtek egyesületi gyermek csapatok és mintegy ötvenezer tizenegy év alatti gyermek kezdett el futballozni újra Magyarországon. Itt nem maga a sportág érdekes önmagában, hanem a tömegeket mozgósító hatása. Ezt ma Magyarországon egyetlen más sportággal, vagy bármilyen más társadalmi eseménnyel sem lehet elérni.
A tömeges gyermekfoglalkoztatás óriási lehetõség. Az egyesületekben megtanulják a kultúrált közösségi lét normáit, fegyelemre, rendszerességre szoktat. Az egyesületi élet véd meg a 21. század kihívásaitól, a drogtól, a céltalan lõdörgéstõl, az értelmetlennek tûnõ világból a látszat boldogságba való meneküléstõl.
Ha ebbõl az irányból közelítünk a fõ témánkhoz, a profi világhoz, a kérdésekre már megkaptuk a válaszokat is. A tömegfoglalkoztatás mennyiségi és minõségi színvonalának fenntartása, jól mûködõ és vonzó kirakat - profi futball - nélkül elképzelhetetlen. A mindenkori államnak kötelessége, a mindenkori kormánynak pedig elemi érdeke, hogy ez a hallatlan érzelmeket és tömeg reakciókat kiváltó társadalmi mozgalom jól mûködjön. Szerepe társadalmi tükörként is nagyon lényeges. A szervezettség, a rend, a kultúrált miliõ, a gazdasági lehetõségekkel való összhang, az állami, társadalmi lét, a politikai kultúra, a hatalmon lévõ kormány mûködését is minõsíti az emberek szemében.





















































