Szakmai napok 2005. - A harmadik nap.

Tajti József, vezető instruktor

A záró napon elsőként Dr. Mezey György tartott előadást, melyben visszatekintett az EURO 2004 eseményeire. Személyes tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal, hiszen végig a helyszínen tartózkodott, mint az UEFA Technikai Elemző Csoportjának a tagja.
Elemezte a csapatok játékát, az újszerű szakmai törekvéseket, a sorozat kiemelkedő játékosait.
Szólt az eltérő típusú edzőkről, és azok csapatra gyakorolt hatásáról. Külön említést tett a meghatározó tudású játékosok szerepéről csapatuk alakításában és hogy ezek a játékosok milyen befolyással vannak az edzőkre. Betekintést kaptunk, hogy a játékosok megítélésében milyen szerepet játszik a személyiség, a mentális bázis, a technikai-taktikai teljesítmény, a kondícionális állapot és nem utolsósorban a játékkészség.
Meghökkentő volt hallgatni a svédek labdarúgásuk további fejlesztése érdekében kifejtett törekvéseikről.

Napirendi ponton kívül kért és kapott szót Mészöly Kálmán. Kritikusan értékelte a kapitány beszámolóját, ugyancsak őszintén elmondta a véleményét a hazai edzők egymáshoz való viszonyáról, s összefogásra, egymás tiszteletére szólított fel.


Szakmai Napok 2005. Vélemény

 Supka Attila - UEFA Pro hallgató

A Tatán megrendezett Szakmai Napok rendezvény részemről vegyes érzéseket váltott ki. Nagyon jó dolognak tartom, hogy ekkora érdeklődésnek örvend a magyar labdarugó edzők társadalmában, és évről-évre ennyi szakembert megmozgat. Így legalább az év három napján együtt tudunk gondolkodni a labdarúgásunk problémáin, és nem egymás "ellenfelei" vagyunk. Ami viszont elgondolkodtató, hogy még ilyenkor sem vagyunk igazán egységesek.
Gondolok itt a Mészöly Kálmán felszólalása utáni reagálásokra. Számomra érthetetlen, hogy azok az edzők, akik Kálmán előadása után megjegyzéseket tettek (a büfében) miért nem a szemébe és nyilvánosság előtt mondták ezt. A szövetségi kapitánytól hiányzott a részletes értékelés


Szakmai napok 2005. - Az első nap.

Hagyományosnak mondható, hogy minden év elején megrendezésre kerül a Magyar Labdarúgó Szövetség Szakmai és Edzőképző Központ szervezésében a Szakmai Napok. Ez a rendezvény egyben az UEFA Pro végzettségű edzők éves kötelező továbbképzése is. A Pro-s edzők mellett meghívást kaptak az NB.I-es asszisztensedzők, az NB.I./B. vezetőedzők, az MLSZ edzői, a megyei instruktorok és mintegy 10 UEFA „A” licences edző, akik az NB.II.-ben dolgoznak.

Már tradíciónak számít, hogy a konferencia egyik napja mindig egy másik ország labdarúgásába igyekszik betekintést nyújtani, külföldi előadók meghívásával. Ilyen volt a második nap, ahol a konferencia hallgatói az olasz futball szakmai részéről kaptak ismereteket, melynek gyakorlati bemutatóit egy másik anyagunkban megtalálják.

A megnyitót dr. Bozóky Imre, az MLSZ Elnöke és Dr. Mezey György, a Szakmai és Edzőképző Központ Igazgatója tartotta. Az összejövetelt megtisztelte jelenlétével Berzi Sándor, az MLSZ Főtitkára, Puhl Sándor az MLSZ Alelnöke és Mészöly Kálmán az MLL szakmai igazgatója.

Dr. Bozóky Imre az összefogást,
a magyar futballért való munkálkodást
hagsúlyozta ki.

Dr. Mezey György a szakmaiságot,
elhivatottságot emelte ki gondolataiban.

A hagyományoknak megfelelően a szövetségi kapitány kapott szót. Lothar Matthāus előadása „A válogatott előző évi teljesítményének értékelése és a következő évi feladatok” címet kapta.
A kapitány szót ejtett a nehézségeiről. Kiemelte annak jelentőségét, hogy miért jó, ha a kerettagok külföldön játszanak, s az egyesületeknek milyen előnyei vannak abból, ha válogatottjaik vannak. Beszélt arról, hogy kik azok a fiatalok, akiket beépített a válogatottba – Huszti Szabolcs, Juhász Roland – és kik azok, akiket figyel. (Ilyenek elég sokan vannak.) Sajnos, kérdés ellenére sem beszélt a válogatott csapat játékáról.
Munkájához a magyar edzők hatékonyabb segítségét kérte, amit az edzői társadalom meg is ígért.

Dajka László előadása az NB.I. őszi idényéről szólt. A Békéscsaba vezetőedzője a csapatok játékrendszerén túl inkább az egyesületek gazdasági nehézségeit hangsúlyozta. Megemlítette a jó és biztos anyagi háttérrel rendelkező Debrecen fejlődését, s a játékosállomány alapján oda is ítélte nekik a bajnoki címet.
Simon Antal, a Szolnok vezetőedzőjének gondolatai következtek az NB.I/B. őszi idényéről. Előadásában sajnos inkább a csapatok körüli problémákkal foglalkozott, mintsem az együttesek szakmai jellemvonásaival. Minden esetre kitűnt, hogy ma Magyarországon a két profi osztályban a legtöbb csapat 4-4-2-es játékrendszert alkalmaz, más-más felállási formában.

Vacsora után következett az Edzőbizottság Elnökének, Garami Józsefnek és a Magyar Labdarúgóedzők Testülete Elnökének, Egervári Sándornak a beszámolója.
Ezen a programon részt vett dr. Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke is. A beszámolókból kiderült, hogy a két szervezet szorosan együtt dolgozik. Sokat fejlődött a Magyar Labdarúgóedzők Testülete, már több mint 700 tagja van. Egervári Sándor kitért arra is, hogy néhány edzőnek nincs működési engedélye, így jogtalanul ülnek a kispadon. Ezután kérdések következtek, - Tornyi, Pintér, Csank, Teszler - a szerződésekkel kapcsolatban.

A hozzászólások nem voltak mentesek az indulatoktól, s néha a személyeskedéstől sem. Meg kell jegyezni, hogy a válaszadók állták a sarat, nem sértődtek meg. Dr. Szieben László és Berzi Sándor javaslatai után nyugodtabb lett a hangulat. Így jutottunk el egy kötetlen beszélgetéshez, ami késő éjszakába nyúlt, s mely remélhetőleg nagyban hozzájárul az edzőink közötti szorosabb együttműködéshez.


2005. Szakmai Napok VI. - Budapest Honvéd. Gyakorlat

Budapest Honvéd - gyakorlat
Szakmai Napok VII.
Tata
2005. január 27. 15.00
Terem
Aldo Dolcetti, vezetõedzõ
Lidio Mellis, asszisztens edzõ
Borgulya István, asszisztens edzõ

Bemelegítés

  • Futások a terem hosszanti irányában, a feléig (táv 20 m)
    Futás közbeni feladatok:
    futóiskola
    fej, - törzs, - lábmozgások (körzések, hajlítások, fordítások)
    állásban gimnasztika
    Stretching

 

 

Páros labdás feladatok elmozgással

  • átvételek
  • átvétel nélküli átadások,
  • kényszerítõk,
  • átvétel utáni labdavezetés, felgyorsítás

Adogatások elmozgásokkal - I. sorozat

  • 3 x labdaérintés, passz a területen lévõ társnak
  • 2 x labdaérintés, passz a területen lévõ társanak
  • 1 x labdaérintés, átadás, felgyorsítással

Adogatások elmozgásokkal - II. sorozat

  • 2 x labdaérintés, a területen egy labda van
  • 2 x labdaérintés, a területen két labda van
  • 2 x labdaérintés, a területen három labda van
  • 1 x labdaérintés, a területen három labda van

Labdás koordináció - átadások, átvételek


A gyors feladatok ideje: 10 mp.
a lassú feladatok ideje: 20 mp.

Érintésszám

Labdák száma

A feladat ritmusa

2

1 db.

lassú

1

1 db.

gyors

2

1 db.

lassú

2

2 db.

lassú

2

2 db.

gyors

2

3 db.

lassú

2

3 db.

gyors

Feladat:

  • átadás gyorsasága
  • átvétel gyorsasága

6 x 2 fõs párok a játékterület szélérõl kapott labdával játszák meg egymást és a falban lévõ játékosokat.
1 pár 20-25 mp.-ig van bent, /kap terhelést/

Megkötések:

  • lapos labdánál 2 érintõ
  • magas /dobott/ labdánál 3 érintõ

6:6 elleni játék - három sávban

Feladat:
érintésszám korlátozás:

  • a védõ zónában: három érintõ
  • a középsõ zónában: két érintõ
  • a támadó zónában: korlátlan érintésszám

Taktikai feladat: a csapatok csak két sávban játszthattak, a hamadik sávot ki kellett üríteni úgy a labdabirtokló, mint a védekezõ csapatnak.

10" levezetés - futások, stretching

Szakmai Napok VII.

Az MLSZ Edzõbizottsága és az MLSZ Szakmai és Edzõképzõ Központja az UEFA „Pro” diplomás edzõk, az NB I. – NB II. vezetõedzõk, és az MLSZ Instruktorai részére – UEFA továbbképzés keretében – a VII. Szakmai Napokat tartja Tatán 2006. január 20-22. között.
Tekintettel az MLSZ jelenlegi helyzetére a továbbképzés csak önköltséges alapon rendezhetõ meg!
Kérjük a jelentkezést 2006. január 10-ig az alábbi címekre eljuttatni szíveskedjenek:


Gondolatok a 2005 Szakmai Napokkal kapcsolatban

Csertõi Aurél Pro hallgató

A 2005-ös Szakmai Napok rendezvényprogramját, miként az elõzõeket is, rendkívül jónak és hasznosnak ítélem.
Az NB I és NB I B bajnokságok elemzése, minden benne dolgozó kolléga számára hasznos lehet, hisz minimum egy-egy részletén elgondolkodik, összesíti saját tapasztalataival és más oldalról is hall véleményt az ellenfelekrõl és fõképp saját csapatáról. Azt természetesnek tartom, hogy erõs vagy éles kritikák nem hangoznak el egymás csapatairól, de azért árnyalt, sejtetõ észrevételek igen, melyek legyenek bár igazak vagy tévesek, további gondolkodásra ösztönöznek mindenkit.
Az Edzõbizottság erõfeszítéseivel egyetértek, azok mindannyiunk közös ügyei.

Örömteli és hasznos volt betekinteni az olasz futball világába. Szakmai oldalról „irigykedve” hallgattuk tudományos hátterüket és lehetõségeiket. Egy felkészült magyar edzõ számára nem sok újdonságot hozott a felszínre, de mindenképpen színvonalas volt.
Egyértelmûvé vált bennem a gyakorlati bemutatókat nézve, hogy a mai olasz futball és általában a világ futballjának döntõ eleme a párharc oktatása. Camolese úr gyakorlati bemutatójában nagyon sok motívum célozta a párharcot. Hiányoltam viszont a taktikai részeket, mert egyik gyakorlatban, játékban sem követelt csapatjátékra utaló felállási formát, csapatjátékot.
Dr. Mezey György elõadása rendkívül precíz és tanulságos volt az EB-rõl. Sok tanulságos elemmel, megcáfolhatatlan bizonyítékkal (fényképpel) támasztotta alá mondandóját.


Vélemény a 2005. Szakmai Napokról

Gálhidi György, UEFA Pro hallgató

A három nap alatt tartott szakmai elõadások, ahogy a múltban mindig, ezúttal is rendkívül színvonalasak, igényesek, jól kiválasztottak voltak. Meggyõzõdésem, hogy a jelenlévõ edzõk nagy része hasonló véleménnyel van errõl.
A pénteki elõadásokat mi, a "Pro" hallgatói már részben hallottuk így nem jelentett számunkra újdonságot. Nekem a "svéd modell"-rõl az a véleményem, hogy valószínûleg megtalálták azt az üdvözítõ utat, amellyel az évi 60-70 tétmérkõzéssel a lábukban az edzõtáborba érkezõ játékosaikat regenerálták, de ugyanakkor remekül fel is készítették az elkövetkezõ EB-re. Ezt jelzi a viszonylag kevés edzés szám, a fizikai felkészítés másodlagossága.
Az olasz vendégek szombati elõadása komoly, tudományos szintû volt. Vonatkozik ez úgy az elméletre, mint a gyakorlatra. A magam részérõl valamivel több taktikai gyakorlatot szerettem volna látni, de így is sok érdekes technikai, kondícionális feladatot, játékot láttam.

Mészöly Géza elõadása nem annyira a szakmáról szólt. Mindnyájan irigyeljük az angliai körülményeket, de nekünk itt, Magyarországon hóban, sárban kell jó eredményeket elérnünk. Remek úti beszámoló volt. Szívesebben hallgattam volna többet az izomtömeg növekedést elérõ futószalag programról, mint a kinti ideális viszonyokról.
Mészöly Kálmán habitusát mindnyájan ismerjük, mindig kimondja, ami a szívén.
Most azonban teljesen kiforgatták az "Öreg" mondatait, szándékát. Lehet, hogy helyesebb lett volna Matthāus elõtt kritizálnia az éves beszámolóját, de véleményem szerint ez a kritika nem is a szövetségi kapitánynak szólt.
Ez nekünk magyar edzõknek szólt, hogy végezzük jobban, eredményesebben, pozitívabb gondolkodással a munkánkat. hogy közülünk kerüljön ki a következõ szövetségi kapitány! Éreztem némi „hollywoodi” kicsengést a két elõadásból, de negatív felhangot abszolút nem.

A három nap sok hasznos ismeretet hozott mindnyájunknak. Egyetlen dologgal nem értek egyet, maximálisan elismerve a mai futballban egyre erõteljesebb effektív futballtudást. A labda nélküli futásnak véleményem szerint még mindig meghatározó a szerepe, nagyon sokat kell futni a 90 perc alatt, nekünk magyaroknak inkább növelnünk kellene a kondícionális mutatóinkat, a gyerekeket pedig meg kellene tanítani focizni!


Hozzászólás a 2005. Szakmai Napok témaköréhez

Tóth Bálint UEFA Pro hallgató

Azon szerencsés edzõk közé sorolhatom magam, aki a hatból öt alkalommal részt vehettem a szakmai napokon. A kollégákkal való találkozó, a kötetlen beszélgetések a szakmáról, már felér egy továbbképzéssel. Az edzõképzõ központ munkatársai kitûnõ munkát végeznek évrõl évre! A mostani három nap is sok hasznos pozitívummal szolgált, ami nem tetszett azt a végén mondom el.
Két kollégánk Dajka László NB-I-es, Simon Antal NB.I/B-s bajnokság õszi idényének kiértékelése tartalmas és tiszteletre méltó volt. Dr. Mezey György elõadása, az több mint magas szintû. Mészöly Géza angliai tapasztalatait még hallgattam volna egy álló napig, de sajnos az idõ az kevés volt. Az „olasz nap”, a három kitûnõ szakember, látszott minden mozdulatukon a magabiztosság a profizmus, amit mi már hosszú évek óta tudunk és irigyelünk. Pedig mi is szeretnénk olyan körülmények között dolgozni, mint õk.
De sajnos... Bár a remény hal meg utoljára.

Most pedig amik nem tetszettek!
A szövetségi kapitány beszámolója, beszélgetése az edzõkkel kissé rosszra sikeredett, Egervári Sanyi fogalmazott helyesen, hogy kommunikációs félreértés volt és van a kapitány és az edzõk között. De ezért a kapitányt körülvevõ menedzsment a hibás nem pedig az edzõk. A kapitányt bírálni nekünk kollégáknak nem helyénvaló, mert ezt megteszi egy ország, meg ott van a sajtó, úgy is kap eleget. A média most is kihasználta, hogy volt közöttünk egy könyökölös családtag. Lám-lám ez a csoda is három napig tartott.
Edzõk, kontra Liga.
Hol van az edzõk érdekvédelmi szervezete, csak az nem rúg belénk aki féllábú.
Csak remélni lehet, hogy a Berzi - Dr.Szieben probléma megoldó kezdeményezése eredményre vezet.

Végezetül örömteli gondolattal fejezném be.
Az OTP-MOL-Bozsik Labdarúgó Akadémia.
Ez a reménysugár nekünk edzõknek és ehhez kívánok minden értünk dolgozó munkatársnak és kollégának kitartást és jó egészséget.


Szakmai Napok 2005. Vélemény

Supka Attila - UEFA Pro hallgató

A Tatán megrendezett Szakmai Napok rendezvény részemrõl vegyes érzéseket váltott ki. Nagyon jó dolognak tartom, hogy ekkora érdeklõdésnek örvend a magyar labdarugó edzõk társadalmában, és évrõl-évre ennyi szakembert megmozgat. Így legalább az év három napján együtt tudunk gondolkodni a labdarúgásunk problémáin, és nem egymás "ellenfelei" vagyunk. Ami viszont elgondolkodtató, hogy még ilyenkor sem vagyunk igazán egységesek.

Gondolok itt a Mészöly Kálmán felszólalása utáni reagálásokra. Számomra érthetetlen, hogy azok az edzõk, akik Kálmán elõadása után megjegyzéseket tettek (a büfében) miért nem a szemébe és nyilvánosság elõtt mondták ezt. A szövetségi kapitánytól hiányzott a részletes értékelés az elvégzett munkáról. A rengeteg játékos kipróbálásáról, valamint magyarázat arra, hogy miért játszott a nemzeti tizenegy a selejtezõkön mindig más játékrendszerben. Tudjuk, hogy a magyar csapatok 96%-a 4-4-2-es rendszert választja. A külföldön szereplõ játékosok csapatai is többségben ezt játsszák.

A szakmai elõadásnál az olasz szakemberek részérõl többet vártam. Remélve, hogy olyan újdonságokra tudunk szert tenni a téli felkészüléssel kapcsolatban ami nem ismert elõttünk. A két magyar szakedzõ (Dajka; Simon) részletes értékelést adott a magyar Ligákról (Profi; NB.1. B.) Az edzõk kálváriája, egy nagy színházi elõadásba illõ komédia. Mivel ebben én is érintett vagyok, érthetetlennek tartom, hogy miért nem lehet azoknak a szabályoknak érvényt adni, melyek a Liga és az MLSZ Szabályzatában szerepelnek.
Jó lenne, ha a következõ Szakmai Napok rendezvényen csak pozitívumokról tudnánk beszélgetni. A fejlõdésrõl, mely észrevehetõ a körülményekben, az utánpótlásban, valamint a bajnokság színvonalán. Talán arról is fogunk beszélgetni, hogy pályák épülnek (és nem Plázák), valamint a gyerekek részére egyesületek alakulnak (csapatok) és nem a felszámolásukról kapunk hírt.


2005. Szakmai Napok: ahogyan én láttam

Simon Antal, UEFA Pro hallgató

Második alkalommal vettem részt a Szakmai Továbbképzésen.
Az elsõ Sopronban volt, így összehasonlítási alapom van e két értekezlet alapján. Véleményem szerint Tata, mint helyszín, minden igényt kielégít - nem tudok tõle ideálisabbat. Nagyon tetszett a szinkrontolmácsolás, profi módon volt megszervezve. Az élõben való fordítás olaszról-magyarra a hölgy részérõl nem volt túl érthetõ, itt szükség volt a Hegedûs Gábor úr szakmai korrigálásaira.

Az elsõ napi beszámolókat illetõen szövetségi kapitányunk, Lothar Matthäus számomra kicsit csalódás volt, nem mondott igazából semmit, a feltett kérdésekre pedig kitérõ válaszokat adott. Az NB. I / B csapatokat én mutathattam be, még egyszer köszönöm a felkérést, megtisztelés volt számomra. Olvastam a weblapon Varga István vezetõ instruktor úr kritikáját, amiben ez állt: „Kár, hogy túl sokat beszéltem a klubok nehézségeirõl, többet kellett volna foglalkoznom a csapatok szerkezetével, játékrendszerével”.- úgy érzem ebben az esetben e kritika nem volt jogos, szerintem a mondandóm egy részében érintettem ezeket a dolgokat.
Sajnos nagyon kellemetlen téma az edzõkkel szembeni fizetési tartozások. Igazából nem éreztem, hogy ebben született valami megoldás. Fontos dolognak tartom, és azt mondom, hogy túl sok idõt foglalkoztunk ezekkel a dolgokkal, valahol máshol kellene ezeket rendezni. Sokkal egységesebbnek kellene lennie az edzõi karnak és határozottabban fellépni a renitensekkel szemben.
Mészöly Kálmán és Matthäus ügye pedig nem hiányzik a labdarúgásunknak.

Üde színfolt volt a második nap. Végre a szakmával foglalkoztunk.
Szimpatikus sportemberek voltak az olaszok, Stefano D’ Ottavio és Giancarlo Camolese Úrék. Egy napban sokkal többet nem lehetett leadni, mint amit kaptunk tõlük. Igazából semmi olyan ördöngös dolog nem volt, amit mi ne tudnánk, nem árultak el nagy titkokat, mégis élvezetes volt az elõadásuk. Fizikai felméréseknél azt hiszem Dr. Petrekanits Máténak nem kell szégyenkeznie, ezeket õ is tudja ilyen szinten. Nem érzem, hogy az edzésekben járnának olyan sokkal elõttünk. Valami más a titok nyitja, ezeket folyamatosan kell megfejtenünk.

A harmadik nap Dr. Mezey György a tõle megszokott precizítással vezette végig az elõadását, majd zárta be a Szakmai Napokat.
Élvezetes három nap volt.


A 2005. Szakmai Napok a hallgató szemszögébõl

Szepessy László, UEFA PRO hallgató

A Tatán megrendezett szakmai napok szellemisége, szakmai színvonala, és a résztvevõ kollégák pozitív emberi hozzáállása számomra nagy élményt jelentett.

A rendezvény szakmai részén kívül elhangzottak viszont elkeseritõek és megdöbbentõek. Mivel évtizedekkel ezelõtt kizárólag saját hibáinkból nem tudtunk az európai futball rendszerbe bekapcsolódni, sem szakmailag, sem az eredményeink szempontjából, így a hazai megváltozott gazdasági viszonyok között, ahol külföldi multik diktálnak, számukra semmilyen a piár és marketing szempontjából értékes labdarugó terméket nem tudunk elõállítani.

Amikor a még jegyzett régi sztárjaink Albert, Töröcsik, Nyilasi, Verebes, Mészöly stb. közvetlenül különbözõ okok miatt nem vesznek rész /Nyilasi és Mészöly részben kivételek/ a labdarúgásunk piár, marketing és szakmai fellendítésében, amikor nincsenek nemzetközileg jegyzett kirakatcsapataink, edzõink, játékosaink, / Aranycsapat, Honvéd, Bukovi, Sebes, Puskás, stb. / így ne is csodálkozzunk, hogy labdarúgásunk piárja gyenge.

Így érthetõ, hogy mellõzve a hazai kollégákat, azok az emberek, akik döntés helyzetben vannak / MLSZ / olyan kapitányt hoznak, akinek piár értéke nagyságrendekkel a magyar labdarúgás színvonala felett áll.
Az edzõk kálváriája pedig egyszerûen tragikomikus, ezen csak sírni és nevetni lehet, tükrözi az egész rendszer tehetetlenségét /Liga-MLSZ/. Javaslom minden kollégának, hogy találjon magának civil foglalkozást, mert ott rendezettebb jogi környezet veszi õket körül, és másodállásban edzõsködjön kizárólag „hittérítõ” ként.

Zárszóként elmondhatom, hogy mivel nagycsaládos edzõként állandóan gyerekek között vagyok, ne csüggedjünk, mert számunkra a gyerekek a legfontosabbak és Õk jelentik a jövõt /OTP-MOL-Bozsik Labdarúgó Akadémia/.


2005. Szakmai Napok. A második, az „olasz” nap. Gyakorlat.

Szombaton Tatán az olasz labdarúgás szakembereié volt a fõszerep. Dr. Mezey György meghívásának eleget téve Magyarországra utazott Giancarlo Camolese, aki több olasz élvonalbeli együttest is irányított és vendégünk volt Stefano D’Ottavio neves erõnléti edzõ.

Giancarlo Camolese
Az Olasz Labdarúgó Szövetség
profi vizsgát tett edzõje.
A Szövetség edzõképzésének egyik vezetõje.
A Torino és a Reggina volt edzõje.

Stefano D’Ottavio.
Az Olasz Szövetség utánpótlás
szakmai programjainak egyik készítõje.
Az Internazionale asszisztens edzõje
2000-2002-ig.
Szakmai konferenciák rendszeres elõadója.
A képen edzést vezet Clarence Seedorfnak.

Gyakorlati bemutatóik anyagát adjuk közre.

A bemutató témája: technikai-taktikai gyakorlatok szervezése.
A szív frekvencia szem elõtt tartása, mint a speciális edzés alapvetõ tényezõje.

1. sz. gyakorlat
Alapfelállás a rajz szerint

Adogatás cserékkel.

  • Az átadott labda visszapasszolása oldalazó mozgással jobb illetve bal lábbal
  • Mint az elõzõ gyors oldalazás, („sasszé”) passzolás jobb illetve bal lábbal
  • Mint az elõzõ, kézbõl dobott labda visszaadása belsõvel jobb illetve bal lábbal
  • Mint az elõzõ, mellrõl leengedett labda visszaadása belsõvel
  • Mint az elõzõ, dobott labda visszaadása toppal /belsõvel/
  • Mint az elõzõ, combbal, majd a leengedett labda visszaadása teljes csüddel
  • Mint az elõzõ, teljes csüddel átveszi, belsõvel visszaadja
  • Mint az elõzõ, talppal megállít, majd jobba (bal) belsõvel visszaad
  • Mint az elõzõ, jobb (bal) külsõvel átvesz, majd belsõvel visszaad. (Azonos, illetve ellentétes láb)

Gyakorlatok ideje: 15 mp. /6-7 mp. Illetve 8-9 mp/
Variációk: lassú, majd gyors mozgás közben

2. sz. gyakorlat
Alapfelállás a rajz szerint

„A” játékos passzol „B” játékos felé, aki lába alatt elengedi a labdát és fordul „C” játékos felé, a rápasszolt labdát „D” játékosnak adja

  • átadások lapos labdával
  • átadások magas labdával lábfejjel
  • átadások magas labdával fejjel

3.gyakorlat
Alapfelállás a rajz szerint

Kézbõl dobott magas labda fejelése megelõzéssel, párharc közben
Gyakorlatok ideje: 15 mp. /6-7 mp. Illetve 8-9 mp/
Variációk: lassú, majd gyors mozgás közben

4.sz. gyakorlat / A variáció
Alapfelállás a rajz szerint
Koordinációs feladat
A játékos kapott labdára rágyorsít, majd visszaadja.
Elõre mozgás közben 2 alkalommal

4.sz. gyakorlat / B variáció
Alapfelállás a rajz szerint
Koordinációs feladat
A játékos kapott labdára elõre-hátra – elõre
mozgás közben rágyorsít, majd visszaadja.
2 alkalommal

5.sz.gyakorlat
Alapfelállás a rajz szerint
Koordinációs feladat
Két játékos összjátéka – négyszögben

6.sz. gyakorlat
Alapfelállás a rajz szerint
1:1 elleni párharc,
maximális intenzitással

7.sz. gyakorlat
Alapfelállás a rajz szerint
3:1 elleni játék,
kapuralövéssel

8.sz.gyakorlat
Alapfelállás a rajz szerint
3:1 elleni játék
(oda-vissza) mindkét irányban.
A támadás befejezése után az ellenkezõ
irányban folytatódik a játék.

9.sz. gyakorlat
Alapfelállás a rajz szerint
4:4 elleni játék
Alapvonaltól belõtt labdára 4:4 elleni párharc 2 x oda vissza.
Lapos és magas labdák beadása

10 sz. gyakorlat
Alapfelállás a rajz szerint
Koordinációs feladat
A labda adogatása kézzel
(alsódobással) és lábbal
A futás irányának variálásával

11. sz. gyakorlat
Alapfelállás a rajz szerint
8:8 elleni játék
Feladat: a harmadik játékos megjátszása


2005. Szakmai Napok: a szakma nem számít?

Varga István szövetségi edzõ

Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy egész héten Sinkovics Gábor által elindított Mészöly-Matthäus szócsata olvasható az újságokban.
Ugyanakkor szó sem esik arról a nagyon komoly szakmaiságról, amirõl valójában szólt a 3 nap Tatán, pl. arról, hogy a magyar futballban továbbra is a futással, az ész nélküli rohangálással próbálnak megoldani szakmai problémákat, ugyanakkor az egyik elõadásban adatokkal alátámasztva láthatták az edzõk, hogy a nemzetközi mérkõzéseken csökken a futómennyiség, viszont nõ a játéktudás jelentõsége. A leszûkített térben nem a megtett kilométerek számítanak, hanem az, hogy meg tudod-e oldani a játékhelyzeteket, vagy nem.
Tehát tudsz futballozni, vagy sem!

Ottavio Bianchi a neves olasz szakember, - aki sok elsõ osztályú olasz klubnál sikeresen dolgozott vezetõedzõként, és nagy tapasztalattal rendelkezik - ezt tökéletesen alátámasztotta az elõadásában. Kihangsúlyozta, hogy a labdarúgásban a játéktudás a legdöntõbb tényezõ.
Az olasz szakemberek beszéltek arról is, hogy - a magyarországi híresztelésekkel ellentétben - az olasz edzõképzés nem egyetemen, vagy fõiskolán történt, az olasz szövetség egy pillanatra sem adta ki a kezébõl. Mindig is a szövetség irányította az edzõképzést. Vagy miért nem jelenik meg Sinkovics úr írásaiban legalább egy fél mondat erejéig, hogy az itt lévõ olasz szakemberek milyen magasra értékelték a magyar edzõk szakmai tudását, a nekik feltett kérdések és szakmai viták alapján.


 

Felettébb tiszteletlennek tartom, azzal a közel 100 magyar edzõvel szemben, hogy - akik valójában szakmai újdonságokra vágytak és kaptak is - az általuk eltöltött 3 napot most „feketén” tüntetik fel a sajtóorgánumok.

Ez a 3 nap a futball szakmáról szólt és nem a személyi ellentétekrõl és torzsalkodásról!


Szakmai Napok. 2005. január 7-9. Tata

Már jeleztük, hatodik volt az idei.
Óriási munkát végeztek az MLSZ Szakmai és Edzõképzõ Központ munkatársai és maga az Igazgató dr. Mezey György, míg ez a remek kezdeményezés, nagy tiszteletnek örvendõ hagyománnyá vált.
A „nagyok” az elején nem is jöttek. „Úgy sem lesz nélkülünk ebbõl semmi”! - sugallták, önmagukat ámítva.
Azután a távollét okául „a hogy-hogy nem vagyok én felkért elõadó?”- sértettség érzete szolgált.

 

Túlélték az edzõk, s maguk formáltak egy tiszta, õszinte hangulatot, melynek alapjául szakmai kíváncsiságuk szolgált. Élvezték az együttlétet, még ha nem is mind állhatta egymást.
A magyar futball valóságát meghazudtoló, tiszteletet parancsoló események kerekedtek mindebbõl.
És végül már majd mindenki ott volt, aki „számít”.

Feldobódott az edzõi közösség a pár nap alatt. Senki nem a kötelezõt, a mûködési engedély feltételét jelentõt: „csak legyünk túl rajta” valamit látta benne. Elgondolkoztak a hallottakon, látottakon. Volt, aki brazil mintára, már imádkoztatta csapatát a Tatán látottak szerint.
Egy biztos, egyetlen szakember sem maradt közömbös a Szakmai Napok hatására.

Az idei sikeredett eddig a legjobbra.
Az olaszok bemutatói szokatlanok voltak.
Tudásuk lenyûgözõ.

 

Mennydörgött az égbolt a vezetõk, edzõk párbeszéd kapcsán.
Ez így volt jó.
Mert õszinte volt.
Döbbenten meredtünk magunk elé, s talán elõször vallottuk be magunknak: igen, ez így nem megy. Ahogy Magyarországon akarnak futballt csinálni az zsákutca.
Talán az OTP-MOL-Bozsik Akadémia!
A tömegbázis, a jövõ!
Mozdult meg valami belül. De, kit érdekel ebben az országban a jövõ?! És pont a futballé?

Kevés a minõségi edzõi munka a felemelkedéshez! És hajthatod a játékost a vakvilágba. Ettõl nem lesz nemzetközi szint. Sajnos azok, akik igazán tehetnének, s azok, akik mindezt elmondhatták volna a világnak, de legalább is kis hazánk futballt szeretõ népének,- nem voltak ott.

>

Azután jött Mészöly és szólt Matthāuszról is.
Amolyan "mészölyi" stílusban és akkor, amikor a kapitány már nem volt ott. Rögtön súgtak azok, akik úgy érezték súgniuk kell! Nem Mészölynek mondták ott, szemtõl szembe a többiek elõtt, hanem az újságírónak!
Ja, hogy õ nem is edzõ? Mit számít az, ha a modern magyar futball etikai lovagjáról van szó?
Kerekedett is ebbõl perpatvar!

Kit érdekelnek itt már a magyar futball katasztrofális helyzetérõl mondottak? Az olaszok intelmei, meg játékrendszerei?
A hazai felkészítés zsákutcái?

Csak a Mészöly–Matthāusz csata több változatban.
Olvasva, olyan érzése támad az embernek, mintha ott sem lett volna!
Zúg a fej a címlapoktól, a szitkoktól, az igazságtevõk „objektivitásától”, akik persze, amúgy nagyon tisztelik egymást.
A szökõáradatot, majd az utórezgéseket megélve, már csak Sinkovics égbe kiáltása rögzül: mi folyhatott ott Tatán?

Felkérünk minden kollégát, aki jelen volt, e honlap hasábjain írja le õszintén mi is folyt ott Tatán. Hogy egyszer az életben a szerencsétlen olvasó találkozhasson a valósággal is!



Tartalom átvétel

Lap elejére