Támadásvezetések középen - UEFA Pro tanfolyam
A támadás arra irányul, hogy megtalálja az ellenfél gyenge védelmi pozícióit, illetve az ellenfél védelmét hibázásra kényszerítse. A támadás akkor hatásos, ha meglepetésszerűen hat az ellenfélre, vagyis a védekező csapat játékosaiban „bizonytalanságot” kelt. Ez annál könnyebb, minél rendezetlenebbül, szervezetlenebbül védekezik a csapat. Ugyanakkor annál gyengébb egy csapat támadójátéka, minél sablonosabb megoldásokat választanak.
Gyakorlat - MLSZ U18 korosztály - UEFA Pro tanfolyam. Vezető edző: Bene Ferenc, UEFA Pro
Bene Ferenc kollégánk több mint öt évet dolgozott, mint utánpótlásedző. A fiatal labdarúgók nevelése, edzése mellett ismerte meg a szakmai alapjait és végezte el az UEFA edzőképző tanfolyamok különböző lépcsőfokait. A fiatalok után váltott a „felnőttekre”, majd 4 évig NB II. és NB I. osztályban pályaedzői, illetve vezetőedzői feladatot töltött be. Közben UEFA Pro diplomát szerzett, jó minősítéssel. Jelenleg az MLSZ U-18-as férfi labdarúgó válogatott szövetségi edzője, valamint az UEFA „B” és „A” tanfolyamok előadója a „Fiatalok felkészítési rendszere”, valamint a "Játékrendszerek begyakorlása" témakörében. A napokban az Edzőképző Központ felkérésére az UEFA Pro tanfolyam hallgatóinak tartott „bemutató” edzést, melyet az alábbiakban adunk közre.
Gyakorlat. UEFA Pro tanfolyam - középpályáról beinduló játékosok megjátszása
A szervezett területvédekezést nehéz feltörni. Manapság a csapatok nagy része eleve négy védővel és egy vagy két védelmi fal előtti biztosítóval játszik, jól tolódnak a labda irányába. Az ellenfél sok átadásos játékában szinte mindegyik játékos részt vesz. A csapat labdabirtoklása azonban sohasem lehet öncélú. A labda megtartása közben a labdabirtoklóknak keresni kell a lehetőséget arra, hogy ritmusváltással, az ellenfél védelmi falára történő rágyorsítással, szélességi átadások után mélységből üres területre futással olyan helyzetet teremtsenek az „addig” jól védekező csapat játékosai számára, hogy helyezkedésükkel hibákat kövessenek el, ezáltal lehetőséget „adjanak” a támadó csapat számára a befejezésekre.
A Mester Sir Alex Ferguson gondolatai és gyakorlatai - 2. rész
Hihetetlen pályafutása alatt mindent elért, amit egy edző begyűjthet. Ráadásul egy helyen.
Életpályája az elmúlt 32 év belső vívódásait tükrözi. Így alakította ki azt az ars poétikát, melyet az alábbiakban fogalmaztunk meg és összesítettünk, amikor Magyarországon járt.
„Légy sikerorientált.
Minden körülmények között csak a csúcsra való törekvés jellemezzen.
Az első számú vezetőnek mindig elemeznie kell a helyzetet. A győzelmek mellett vannak kudarcok, vereségek a pályán. Mind a kettőből lehet és kell tanulni.
A Mester Sir Alex Ferguson gondolatai és gyakorlatai
A Manchester United–Chelsea rangadón eldőlt az angol bajnoki cím sorsa. A Premier League tabelláját vezető hazaiak 2:1 arányban legyőzték a londoniakat, így már két fordulóval a szezon zárása előtt 6 ponttal vezettek. Fergusont nem szükséges bemutatni, mert eredményeivel, felkészültségével és gondolataival az egyetemes labdarúgás örök Mestere. Gondolataiból sorozatban idézhetnénk, mi most az alábbit választottuk: „Ha vezeted a tabellát, nyugodt lehetsz afelől, hogy valamit jól csinálsz. Mi, azt hiszem mostanában sok mindent jól csinálunk."
A Mester szakmai alapelvei:
"A futball egyszerű játék, csak futni kell, meg passzolni."
Ha lázas a játékosunk …
Miként befolyásolja a láz (a testhőmérséklet kóros emelkedése) az edzésmunkát, sportolást? A lázat legegyszerűbben úgy képzelhetjük el, hogy a szervezetünkben "valaki" felcsavarja a termosztátot. A láz egy tünet, a testhőmérséklet rendellenes emelkedése. A normál testhőmérséklet 36,6 °C. Láznak tekintjük, ha a testhőmérséklet meghaladja a még a normálisnak tekinthető 37,7 fokot. 37,0 és 37,7 fok között csak hőemelkedésről van szó. A hipotalamusz megváltozott érzékenységét a kórokozók ellen védekező fehérvérsejtekből felszabaduló pirogén nevű anyag váltja ki.
A szervezet savasodásának kérdésköre …
A terhelés miatti túl-savasodás kérdésköre és az élsport - érdekes, mi több igen fontos területe a játékosok felkészítésének. A túl-savasodás miatt testünk belső egyensúlya felborul. Szervezetünk védekezik ez ellen, minden tartalékát beveti a savak megkötésére, de egy idő utána ezek a tartalékok kimerülnek. Ekkor jelennek meg a savasodás tünetei, a sérülések, a betegségek. Általában ekkor figyelünk fel a problémára, ekkor érzékeljük, hogy valami nincs rendben. Nagyon kevés helyen publikáljuk, de korunk betegsége: a SAVASODÁS. A savasodás szinte mindnyájunkat érint, ha nem is tudunk róla.
Pro edzés - Videoton FC 2011. április 12.
UEFA Pro tanfolyam 2011-12.
Az edzés vezetői: Bódog Tamás, Kenyeres Imre (UEFA Pro hallgatók), Bekő Balázs (UEFA Pro), Dvéri Zsolt (UEFA „B”, ) Disztl Péter (UEFA „A”).
Az edzés célja: mélységi játék gyakorlása.
Bemelegítés: közös futás (4 kör), nyújtások.
Labda nélküli koordináció: a pályát a futás-feladatok elvégzéséhez már előzőleg berendezték.
A szívműködés sportélettani jellemzői
Az anyagszállítási feladatokat a szervezetben elsősorban a vérkeringés látja el. Az ember keringési rendszere a szívből, a szívből kifelé vezető artériákból, a szív felé vezető vénákból, valamint a nagy ereket összekötő kapillárisokból áll. A keringési rendszerben áramló testfolyadék állandó mozgásban van, ezt az áramlást a szív hozza létre. Összehúzódásával a vért mozgásba hozza, és az áramlást billentyűi segítségével egyirányúvá teszi.
A pozíciós játékról és edzésvázlat a gyakorláshoz.
Minden játéknak megvannak a saját törvényei. A pozíciós játék alapja, hogy aki az adott játékhelyzetet előbb (gyorsabban) és jobban (kevesebb hibával) oldja meg, annak nagyobb a lehetősége arra, hogy a felépített támadást sikeresen befejezze. A pozíciós játék legfőbb ismérve, hogy kisebb területen, az ellenfél agresszív védekezése ellen - ezáltal lerövidült időben! - kreativitással felépített támadójátékban sikeresek legyenek a játékosok. Vagyis: kis terület, sok, pontos átadás, alkotó játék-helyzetmegoldások, pontos befejezések. Fontos megállapítás, hogy a támadójáték felépítése „sok, pontos átadást” feltételez. A pozíciós játék megköveteli ezeket az átadási formákat. Ez olyan, mint egy nagy sakkjátszma.
Játékot ajánlok – 22. Carlos Queiroz, a portugál válogatott, a Real Madrid volt vezető edzője
Carlos Manuel Brito Leal Queiroz (1953) portugál labdarúgó és edző. 2008 júliusa és 2010 szeptembere között a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt. Hasonlóan Eusébiohoz, Mozambikban született, de szülei portugál telepesek voltak. A kelet-afrikai ország 1975-ben vívta ki függetlenségét, akkor Queiroz visszaköltözött családjával Portugáliába. Játékosként csak Mozambikban játszott és már húszas éveiben is arra készült, hogy edző lesz. Fiatalokkal foglalkozott, majd 1984-ben az Estoril másodedzője lett, majd a szövetség kinevezte az U20-as válogatott élére. Olyan, akkor még nem túl ismert játékosokkal dolgozhatott együtt, mint Luís Figo, Rui Costa, Fernando Couto, João Pinto, Jorge Costa, Vítor Baía. 1989-ben és 1991-ben korosztályos világbajnokságot (!) nyert csapatával. Ezzel a két világbajnoki címmel meg is alapozta későbbi karrierjét.
Az aerob és az anaerob küszöb és edzésük - 1. rész
Szerkesztőségünk egyik tagja egy szakmai „eszmecserén” vett részt. Az edzőkollégák részéről többször felvetődtek olyan szakkifejezések, mint aerob és anaerob küszöb és jelentőségük, szerepük az edzésmunkában. Figyelve a beszélgetést arra jöttünk rá, hogy egy cikksorozatban jó lenne ismét elővenni ezt a témát, tisztázni néhány fontos fogalmat. Mondhatnánk úgy is, hogy az ismétlés a tudás atyja. A saját ismereteinken túl a neten böngészve frissítsük fel tudásunkat.
Sok edző dilemmája: mi lehet a sok sérülés oka?
Dr. Raymond Verheijen Európa egyik legismertebb kondíció edzője. Olyan sztár-edzőkkel dolgozott, mint például: Frank Rijkaard, Louis van Gaal, Guus Hiddink és Dick Advocaat. Verheijen volt a holland, a dél-korea-i és az orosz válogatottnál, az FC Barcelonánál, a Zenit Szentpétervár és a Manchester City csapatánál. Számos ismert és kelendő szakkönyv szerzője: Football Theorie, Conditioning for soccer, Periodization in Football. Olyan szaktekintély a maga területén, akit a futball „belső" szakmai világa elismer, akinek véleményét elfogadja (!). Egyik nyilatkozatában egyértelműen hangsúlyozza: „a sérülések mögött mindig szakmai tényeket kell keresni".
Használd a tested a gépek helyett!
Bevezetésként néhány gondolat a TRX-szel kapcsolatban: él,- és utánpótlás labdarúgóknak egyaránt ma már kihagyhatatlan. Szakavatott tréner számára manapság a különböző erősítő gépek mellett, a legfontosabb edzéseszköz. Az amerikai erőnléti edzők által legjobbnak tartott fejlesztő eszköz. A Men’sHelath magazin (a világ vezető izomerősítéssel foglalkozó szaklapja) 2009-ben a „Legjobb izomerősítő felszerelésnek” (szabad fordításban!) minősítette a TRX felfüggesztést. A TRX-et az amerikai haditengerészet elit csapata fejlesztette ki, de mára az egyik leginnovatívabb fitness eszközzé vált világszerte.
Technikai képzés a bemelegítésben. (A német labdarúgás)
Soha ne legyen egysíkú az edzés bevezetése.Az edzés első lépése mindig a bemelegítés, ahol felkészítjük a játékos testét és pszichikumát a feladatokra. Sérüléseket előzhetünk meg és elvégzésével magabiztosabban fognak mozogni játékosaink. A bemelegítő mozgás az edzés fő céljaira hangolja szívet, a légzést, az izmokat, sőt az idegrendszert is. (Az anyag a német labdarúgó szaklap:
Der Fussballtrainer cikke alapján készült.)
Példák a rossz tréningre …
A jó edzés ismérveiről már több anyagot publikáltunk. Elsősorban az utánpótlásban dolgozók számára adtunk ötleteket, tippeket. Ezeket a gondolatokat nem merev „receptként” kell átvenni, hanem olvasni, értékelni és beleépíteni a napi munkákba. Nem szabad elfelejteni, hogy a futball nem tudomány, hanem gyakorlat. Vannak tanulható ismeretek (a különböző kötelező edzői tanfolyamok, internetes szakmai lapok böngészése, szakkönyvek olvasása és fordítása mind-mint az egyéni képzés lehetőségét foglalják magukba). Emellett vannak tapasztalati ismeretek, amelyek a gyakorlatban szerezhetőek meg.
Kezdődik a felkészülés! Jön az izomláz?
Még leírni is szörnyű.
Előjönnek a régi emlékek: napokon, heteken keresztül csak futás, futás, futás, na meg súlyzók, gumikötelek és négyütemű fekvőtámaszok. Labda meg sehol. De van! Naná! Itt a medicinlabda! Az igazi meg a szertárban. Még emlékezni is szörnyű. Az edzések után az idegi és izomfáradtság. A levertség, a rosszkedv és az izomláz. Még szerencse, hogy néha eljutottunk a „Szecskába” (Széchényi fürdő) vagy a Rudasba.
Az oxigén és a sportteljesítmény
Az oxigén szerepe a játékosok teljesítményében.
Az oxigén a sejtlégzésnek, sejtjeink és szerveink energianyerésének előfeltétele. Az oxigéntől függ ténylegesen az élet, és a játékosaink teljesítménye. Oxigénhiány esetén a „köznapi embernek” betegségek, károsodások következnek be, amelyek visszafordíthatatlan leépülési jelenségekhez vezethetnek. A sportolónak több oxigénre van szüksége.
Bemutató edzés - FIFA Központ
Zürich - 2007. 02.15
15.00 - 16.30
Cél: együttes labdaszerzés a középpályán és a védő harmadban, gyors ellentámadás.
Edzésvázlat - NB.II.- es felnõtt csapat részére
|
Vezetõ edzõ: Edzés célja: |
Segédeszközök:
|
|
Bemelegítés: 5 perc egyéni Labdás koordináció: 2 x 5 perc, csoportokban |
|
3:1 elleni játék
|
![]() |
| Támadásvezetések, középpályások és csatárok összmûködése 4-3-3-as játékrendszerben Idõ: 3 x 10 perc |
|
Középen: 3:1 |
|
|
Középen: 3:1 |
|
|
Középen: 3:2 |
|
Mérkõzés feladat Felállási formák: "B" csapat Ábrázolva: |
|
"A" csapat védekezés |
"A" csapat támadásban |
|
"B" csapat védekezés |
"B" csapat támadásban |
| Levezetés: kocogás, nyújjtások, felszerelések levitele Idõ: 5 perc |
Edzésvázlat - NB. II-es felnõtt csapat részére
|
2006. 10. 30. Hétfõ Cél:
Játékosok száma: 16 + 2 fõ |
Felszerelés:
|
|
Bemelegítés - 6 x 3 fõs csoportokban
|
|
Cél 1: |
|
Cél 2. Mezõnyjátékosok: adogatás 6-os csoportban, a 3:2–es egységet alkotó védõk és védekezõ középpályásokkal szemben. /Felállás az ábra szerint/ |
|
|
|
Cél 3. A rombuszban védekezõ öt fõ együttes mozgásának gyakorlása, ebbõl labdaszerzés és kontratámadás indítása. Szerelés után, vagy a kapus labdaszerzésekor, a lehetõ leggyorsabban a félpályánál helyezkedõ ékek megjátszása. Idõ: 30 perc |
|
|
|
Egyéni foglalkozás |
Labda nélküli koordinációs edzés (FTC)

Edzés célja:
Labda nélküli koordináció edzés
Mozgás, mozdulatgyorsaság fejlesztése
Dinamikus láberõ fejlesztés
UEFA Pro vizsga
Külföldi példa - Mezey György
Honlapunk többször hivatkozott már az európai futball felgyorsult tempójára.
Nem csak a játék ritmusára gondoltunk. A futball expressz õrületes tempóban robog Európában.
Macedóniában UEFA Pro vizsgát tettek a legkiválóbb szakemberek. A diploma kiadás joga volt a tét.
A csapatjáték gyakorlás fizikai hatása
Áttörés középpályán és a keringés
Honlapunk szerkesztõ bizottsága, - négy hazai, két külföldi szakember (a szerkesztõ bizottság vezetõje dr. Mezey György) – mindenek elõtt az alapvetõ szakmai kérdések megválaszolására és a lényeges apró részletek pontos kimunkálására törekszik és hívja fel a figyelmet.
Edzésvázlat U-21 éves korosztály részére
|
Edzés célkitûzése:
Játékosok száma: 18+2 |
Felszerelés:
|
|
Bemelegítés
Szervezés:
Idõ: 20 perc |
|
Labdakihozatal szélsõ |
Labdakihozatal szélsõ |
Labdakihozatal szélsõ |
Labdakihozatal szélsõ |
|
játék, majd kényszerítõ után |
játék, majd labdavezetéssel |
játék, majd szélrõl |
játék, visszapassz |
|
Védõk:
|
|
Cél:
Eszköz: 6:3 elleni háromudvaros játék, indításos labdakihozatal gyakorlása
Idõ: 15 perc |
|
Cél:
Eszköz: 6:6 elleni vonaljáték. Jobb és bal oldali csapatrészek egymás ellen.
Idõ: 15 perc |
|
Cél:
Eszköz: 9:9 elleni mérkõzés, 4-2-3 alapfelállás mindkét csapatnál
Idõ: 20 perc |
|
Levezetés: lassú futás, nyújtás |
2005. Szakmai Napok VI. - Budapest Honvéd. Gyakorlat
|
Budapest Honvéd - gyakorlat |
|
Bemelegítés
|
![]() |
|
|
|
Páros labdás feladatok elmozgással
|
|
|
Adogatások elmozgásokkal - I. sorozat
Adogatások elmozgásokkal - II. sorozat
|
| Labdás koordináció - átadások, átvételek |
|
Feladat:
6 x 2 fõs párok a játékterület szélérõl kapott labdával játszák meg egymást és a falban lévõ játékosokat. Megkötések:
|
|
6:6 elleni játék - három sávban Feladat:
Taktikai feladat: a csapatok csak két sávban játszthattak, a hamadik sávot ki kellett üríteni úgy a labdabirtokló, mint a védekezõ csapatnak. |
| 10" levezetés - futások, stretching |
Pro edzés: támadás felépítése 4:1:4:1-es felállásban
| Csertõi Aurél, UEFA Pro diploma Edzés: Fehérvár FC Idõpont: 2005. november 10. Helyszín: Székesfehérvár Létszám: 18 + 2 kapus, 1 kapusedzõ Idõ: 65 perc |
Segédeszközök:
|
|
Edzés célja: A támadás felépítése 4-1-4-1-es felállásban. Váltás a játékban. Labdavesztés esetén a védekezésben 4-1-4-1 pozíció felépítése 5-3-2 ellen. Bemelegítés |
|
Szervezés
|
Gyakorlat leírása:
|
|
Cél: labdabirtoklás Szervezés:
|
Gyakorlat leírása Támadóknak (7 fõ) szabad játék, labdatartással labdavesztés után meg kell akadályozni, hogy a védõk átvezessék a labdát a vonalon Védõk: labdaszerzés esetén át kell vezetni a labdát a vonalon. A másik területen 2:1 elleni játék, egyritmusú támadásvezetés kapura. |
Cél: Támadás felépítése, kontrajáték |
|
Szervezés
|
|
Gyakorlat leírása, szabályok A középsõ zónában 7:7 elleni játék, a támadó zónában 4:3 elleni támadás-befejezés. A támadók feladata a csúcsék megjátszása mélységi passzal, a passz után 3 támadó felmehet a támadó zónába,
|
| Cél: támadás felépítése, váltás a játékban mérkõzésszituáció gyakorlása |
|
Szervezés
Levezetés |
|
Gyakorlat leírása, szabályok A tanult gyakorlatok alkalmazása |
Pro edzés: védekezés felépítése 4-3-3 játékrendszerben
| Szepessy László, UEFA Pro diploma Edzés: Dunaújváros FC Idõpont: 2005. november 10. Helyszín: Székesfehérvár Létszám: 18 + 2 kapus, 1 kapusedzõ Idõ: 60-65 perc |
Segédeszközök:
|
|
Edzés célja: Védekezésbõl a labdanyerés pillanatától támadás indítás, labdavesztés után visszarendezõdés a 4:3:3-as alaphelyzetbe. Feladat: A védekezés felépítése 4:3:3-as játékrendszerben. Váltás a játékban. Labdaszerzés esetén átmenet támadásba, majd újra a 4:3:3-as pozíció felvétele. Az ellenfél felállása: 5:3:2 Bemelegítés |
|
Szervezés:
|
1. |
2. |
Feladat: 2. feladat |
|
Szervezés:
|
Feladat: |
| Cél 1. Labdatartásból fordítás |
|
Szervezés:
Terhelés
|
Feladat:
|
|
Cél 2. támadás: labdakihozatal széleken, |
|
Szervezés:
Terhelés
|
Feladat Labdabirtoklás:
|
|
Szervezés:
Terhelés
|
Feladat védõk: labdakihozatal a szélek irányába, a kapus is meg lehet játszani |
| Cél: Tolódásos védekezésben területszûkítés, labdaváltás pillanatának kihasználása - visszatámadás, és visszarendezõdés, támadásban azonnali kontra. |
|
Szervezés:
|
Sorrend - feladat 1.csapat Védekezés: az egész csapat átlósan tolódik, 2 csapat szélességi játék után a felfutó szélsõ védõk |
| Cél: Az elõzõekben gyakorolt feladatok mérkõzéskövetelmények között, nagypályán. |
|
Szervezés:
|
Feladat 9:9 elleni mérkõzés, poziciós játék Védekezés: az egész csapat átlósan tolódik, |
| Levezetés: A játékosok együtt kocog, egyénileg stretchingel. Idõ: 5 perc |
Pro edzés: 3:4:3 játékrendszerben támadás felépítés
|
Prukner László, UEFA Pro diploma Edzés: Kaposvári Rákóczi FC |
Segédeszközök:
|
|
Edzés célja:
|
|
Bemelegítés
Szervezés: két csoport 9-9 fõvel. A csúcsán összekapcsolódó 2 rombuszban a 3:4:3 rendszerbõl kivéve, átadási irányok és labdanélküli mozgások bejáratása |
|
|
Cél 1. 3:4:3-as játékrendszer felépítése kis játékkal Szervezés:
|
|
|
Cél 2. Szervezés: Idõ: 3x5 perc, mérkõzések: A-B, B-C, C-A Felállási formák: |
|
|
|
„A” csapat - zöld
|
„B” csapat - fehér
|
„C” csapat - kék 3:2:1
|
Cél III.
Feladat: játék 9:9 ellen, a feladatnak megfelelõen labdabirtoklásnál felállás 1:2:4:3 – 1:4:4:1 ellen. Idõ: 15 perc Levezetés: 5 perc nyújtás |
![]() |
|
|
Kapusedzés
Technikai gyakorlatok: 10 perc
Taktikai gyakorlatok: 10 perc
Egyéni edzés – kapusonként 5-5 perc Bekacsolódás a csapatjátékba, kétkapus játék |































































