A Hertha BSC utánpótlása, Akadémiája - Dárdai Pál bemutatásában

 Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, valamint Vági Márton főtitkár búcsúztatták el a válogatottól a Hollandia elleni Európa-bajnoki selejtező előtt a pályafutását nemrégiben befejező Dárdai Pált. A pécsi születésű futballista a PMSC-ben kezdte profi karrierjét, majd a BVSC-ben szerepelt (ez idő alatt bajnoki- és kupaezüstöt is nyert a fővárosi csapattal), 21 évesen pedig a német Hertha BSC-be szerződött, és egészen pályafutása végéig a berlini együttesben futballozott. Hamar alapembere lett a válogatottnak, öt szövetségi kapitány is bizalmat szavazott neki a későbbiekben, Dárdai 12 év alatt összesen 61 alkalommal lépett pályára címeres mezben.


UEFA „A” továbbképzés - 2011 március, Tata - anyagok

 A Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központja 2011. március 22-én az UEFA „A" diplomás edzőknek tartott a tatai edzőtáborban továbbképzést. A továbbképzésre hatalmas volt az érdeklődés. Közel 180 kolléga jelentkezett a programra, a lehetőségeinket - terem befogadóképessége - figyelembe véve 92 edzőkollégát tudott fogadni az Edzőképző Központ, köztük számos megyei és régiós instruktort, labdarúgó akadémiai edzőt és több válogatott játékost, közülük említve Détári Lajost, Horváth Ferencet, Mucha Józsefet, Keller Józsefet, Mészáros Ferencet…
De volt a hallgatók között volt szövetségi kapitány is, Bozsik Péter személyében.


Látogatás a Feyenoordnál. 3. rész - Az első csapat, interjú a vezető edzővel, edzések anyagai

 Nehéz napokat él át a Feyenoord. Jelenleg mindössze 14. a 18 csapatos élvonalban, de Leo Beenhakker technikai igazgató vezetésével - akinek a szerződését az év közepén a hírek szerint nem hosszabbítják meg - továbbra is bíznak a Mario Been trénerben és nem a menesztésében látják a problémák megoldását. A csapattal együtt Been is nehéz napokat él (élt) át, hiszen a klub történetének legsúlyosabb vereségét szenvedték el a közelmúltban. 2010 októberében 10:0-ra (!) kaptak ki a PSV Eindhoventől. A mérkőzés másnapján a klub vezetése nyilatkozatban állt ki a vezetőedző mellett. Az azóta eltelt idő pedig azt bizonyítja, hogy ez nem egy hirtelen jött ötlet volt. Azóta is Mario Been a szakmai munka felelőse.


Látogatás a Feyenoordnál. 2. rész - Utánpótlás, felépítése, szervezettsége

 A holland szemléletet alapja, hogy rendszerben kell gondolkodni. A filozófiában antagonisztikus ellentétnek tanultuk a következő gondolatmenetet: a németalföldön dolgozó edzőket nem a csapataik eredményei alapján ítélik meg, hanem az alapján, hogy mennyire képzettek a játékosaik. Minden utánpótlásedzőnek tudomásul kell venni - bármennyire is ellenkezik az egyéni edzői ambícióinak az érvényesülésével - hogy a fiatal labdarúgók fejlődése szempontjából a játékos egyéni fejlődésének érdeke fontosabb a csapatának az érdekénél.


Látogatás Simon Krisztián klubjánál, a Feyenoordnál. 1. rész - A Klub bemutatása, felépítése

 A klub bemutatása.
A holland futballban 1957-ben vezették be a professzionalizmust, létrehozták a nemzeti bajnokságot. A hollandok a világ elitjéhez a 70-es években zárkóztak fel. A „totális futball” rendszerének alkalmazásával kiválóan képzett játékosaival lehetővé tették, hogy a posztok tetszés szerint átrendezhetővé váltak. Az 1969-es madridi BEK-döntőtől kezdve, kis túlzással - amikor is a Milan 4:1-re legyőzi az Ajaxot - szinte minden évben valamelyik európai kupában minimum a legjobb négy között voltak, de több esetben a végső összecsapáson találkozhattunk holland klubcsapattal.


Látogatás a szigetországban - 2. rész - Edzések gyakorlatanyagai

 A szakmai munka felelőse: Roy Hodgson, a menedzser.  A sokat tapasztalt, profi edző, aki a klub teljes szakmai munkájáért felel. Minden edző sikerét az a képessége határozza meg, hogy mennyire tud hatékonyan a közösségen belül a játékosok egymás segítésén alapuló kommunikációt folytatni. Nem egyszerű dolog. Roy, olyan edző, aki eddigi pályafutása alatt mindig képes volt komoly sikereket elérni, azonban amikor érezte, hogy az a közeg, amelyben munkát vállalt nem képes befogadni az Ő szellemiségét, akkor nemes és tisztes egyszerűséggel tovább állt. Sikeres ember, mert tudja és ismeri a lehetőségeit. és ami a legfontosabb tisztában van saját, felkészült tudásával és ennek értékével! Ez a profi edző talán legfontosabb tulajdonsága.


Látogatás a szigetországban - 1. rész

 A Fulham Football Club London délnyugati részének futballcsapata. 1879-ben alapították, tehát 2004 volt 125 éves a klub. Jelenleg az angol labdarúgás legmagasabb osztályában, a Premier League-ben szerepel. A Fulham a legrégebbi londoni profi klub (létezik egy Gray Wanderers nevű csapat, melyet 1860-ban (!) hoztak létre, de az félprofi státuszban van). Az 1960-as évek legnagyobb részét az élvonalban töltötték, de komolyabb sikert máig nem értek el. 1975-ben, másodosztályúként bejutottak az FA Kupa döntőjébe, de kikaptak a West Ham Unitedtől. Az 1990-es évek közepén egy rövid időszakot a negyed osztályban (!) is eltöltöttek, de a 2000-es évek elejére látványosan megerősödtek.


A szomszéd futballja – 1. rész.

 Austria Wien. A bécsi lilák. A legismertebb osztrák klubot 1911-ben alapították. Története során eddig 23 alkalommal nyerték meg a hazai bajnokságot, 27 alkalommal hódították el az Osztrák Kupát. A BEK-ben (a Bajnokok Ligája elődje) voltak elődöntősök és negyeddöntősök, a KEK-ben döntősök. A népszerű klub története során sok hasonlóságot lehet felfedezni az osztrák és a magyar futball között. UEFA Pro hallgatóink a közelmúltban meglátogatták az egyesületet és nagyon sok érdekes dolgot tudtunk meg tőlük.


Látogatás az angol futball egyik várában: Newcastle United – 2. rész

 Miközben a beszámolómat készítem az angol sztár klubnál töltött látogatásomról kaptam a hírt, hogy a napokban egyeztetett Alan Shearer menedzser Mike Ashley-vel a Newcastle United tulajdonosával. A beszélgetés alapja, hogy hogyan tovább? A csapat kiesett a Premier League-ből. Körülbelül 30-60 millió fontjába kerül a kiesés a Szarkáknak, ami az elmúlt két szezon összesen 250 milliós költségvetéséhez képest nem olyan jelentős összeg - az AFP hírügynökség szerint. A szezon hajrájában kinevezett Shearer szerint óriási hibákat követtek el és nagyon gyorsan jelentős változtatásokat kell végrehajtani. 


Kivonatok egy német labdarúgó akadémia képzési rendszeréből, játékok és gyakorlatok – II.

 A teljesítmény összetevők fejlesztése alapján anyagunk első részében a német labdarúgásban a szakemberek három korcsoportot határoznak meg: 1. Az alapok lerakása (Grundlagentraining – Az alapok edzése, mely 10 éves korig tart) 2. Az alapok edzése – (Aufbautraining – A játék felépítés edzése, 10-14 éves kor között. (10-12 és 13-14 évre bontva) és a 3. A teljesítmény edzése (Leistungtraining – 14-18 éves kor között (15-16 és 17-18 évre bontva).


Liverpool FC Futball Akadémia és klub

 Liverpool FC (teljes nevén Liverpool Football Club) az egyik legnagyobb, legrégebbi, leghíresebb szigetországi labdarúgóklub. Székhelyük a liverpooli Anfield Road (Stadion) 45362 férőhellyel. A legsikeresebb angol csapat: 18-szoros angol bajnok, 7-szeres FA-kupa-győztes, 7-szeres Ligakupa-győztes.


A Real Madrid centrumában

 A futball fővárosában
A nagy sikerű Suzuki-Puskás Kupát jövőre újra megrendezik Magyarországon. Négyről hatra emelkedik 2009-ben a részvevő csapatok száma. A Real Madrid, a Panathinaikos, a Bp Honvéd és a Puskás Akadémia után a Red Diamonds Japánból és az AC Milán szerepel a meghívottak listáján.


Életet ment a defibrillátor!

 Sajnos az utóbbi időben egyre többet hallunk olyan tragikus esetekről, amikor megáll a sportoló szíve. Az a statisztikai adat is régóta ismert, hogy Magyarországon félóránként meghal valaki hirtelen szívleállás miatt.


Puskás Akadémia: mérések a tesztpályán

 Célegyenesben

Az alapító és a menedzsment nem állt meg a merész álmoknál. Megvalósulás előtt Európa legkorszerűbb játékos képző centruma.


Sebességváltás a Puskás Akadémián

 Az életre kelt szabadalom.

Húsz év munkája kelt életre. Egy új oktatási módszert repített útjára a Puskás Akadémia Felcsúton.


Utánpótlásképző centrumok - FC.Bayern 3.

 A bajorok főhadiszállásán - 3. rész

Egyszerűen, világosan, tömören leírják mindenkinek a feladatát. A balszélsőtől, a takarítónőig. Mindenki ehhez tartja magát, eszerint kívánja megoldani feladatát, hozzáadva a legjobb egyéni szándéka szerint valót.


Utánpótlásképző centrumok - FC.Bayern 2.

 A bajorok főhadiszállásán - 2. rész

Tökéletes szervezettség, a képzés tudatos felépítése.
Mindenkinek tisztában kell lenni a klub működésével.


Utánpótlásképző centrumok - FC.Bayern 1.

 A bajorok főhadiszállásán - 1.rész
Sorozatainkban példákat mutatunk be. Profi műhelyeket, élcsapatok játékát, korosztályos válogatottakat.

 


Utánpótlás központok, akadémiák, technikai centrumok

Futball és mágia
A „médiavarázslat” révén, a mindennapok szélhámossága életünk természetes részévé vált.

Csodáltatják velünk a silányt, az említésre sem méltót is, bár legbelül tudjuk: semmit nem ér. Sodródunk az árral.


A Dinamo Kijev Technikai Centrumáról

 A Dinamo Kijev edzõbázisát az egyetemes labdarúgó világ talán legjobban felszerelt szakmai sportlétesítményének tartják nyilván.
A Technikai Centrumot weblapunk már egyszer bemutatta.
Újból aktuális lett a létesítménybe – legalább is egy részébe visszatérni.
Miért?

 

 


Az Akadémiák szerepe

/ahogyan az éledzõk látják/

A Bajnokok Ligája döntõjének másnapján, 2006 május 18-án 9 órakor a párizsi Grand Hotel különtermében, /Salon Bizet/ Andy Roxburgh - UEFA Technikai Igazgató- vezetésével, megbeszélésre ültek össze a döntõre meghívott szakmai elemzõ csoport tagjai: Holger Oscieck /FIFA Technikai Igazgató/, Jozef Venglos, Roy Hodgson, Gerard Houllier, Sir Alex Fergusson, Rafael Benitez és Mezey György volt szövetségi kapitányok és éledzõk.

Van mit tárgyalni az európai futballban.
A színt, a látványt, a vonzót, majd mindenütt a légiósok hozzák, közülük is legtöbben Dél- Amerikából és Afrikából.
A témák adottak voltak.

  • A BL döntõ értékelése,
  • a legmagasabb európai sorozatban játszott formációk,
  • védekezési eljárások /pressing/,
  • támadás építési stílusok /ellentámadás/,
  • egyéniségek és szerepük.

A témavezetõ Roxburgh határozottan irányította a megbeszélését.
A jelenlévõ, a sorozatban érintett vezetõ szakemberek ennek ellenére újra és újra kitértek a játékvezetõk szerepére és a játékosok képzésének, felkészültségének kérdéseire.
A játékvezetõket igen szigorú, - de nem elfogult – értékelésben részesítették. A norvég bíró okot is adott a téma ismételt felvetésére.

Összegezés:

  • minõségi játékos múlttal rendelkezõket kellene fokozottabban bevonni a sportág jövõjét nagyban befolyásoló játékvezetõi szerepkörre.
  • ajánlatos lenne rendszeressé tenni az élvonalbeli edzõk és a játékvezetõk megbeszéléseit. /Az UEFA ígéretes kezdeményezést indított már el e téren/

A játékosok képzettsége és felkészültsége a szakmai fórum ismételten visszatérõ motívuma volt. Az e téren igen hangzatos és divatos akadémiákat vették a gyakorló szakemberek szigorú górcsõ alá.
Az Akadémiák létrehozása
, tulajdonképpen a profi világ futball lelkiismerete.
Valójában egy nagyon fontos tényezõt szimbolizálnak.
A törõdés, a gondoskodás jelképei, a fiatalok sportágba vonásának és futballban tartásának nélkülözhetetlen kellékei. Az élet, a futball valóság mondatja ezt a szakemberekkel, hiszen a legmagasabb szintû utánpótlás bázisokat fenntartó profi klubok, játékosaik döntõ többségét külföldrõl importálják.

A Barcelonánál elképzelhetetlennek tartják, hogy csatár, vagy szervezõ középpályás posztra, nevelni tudjanak játékosokat Akadémiájukban. Vásárolniuk kell külföldrõl.
Angliában még látványosabb az ellentmondás. Szigorú szabályok kötelezik az él csapatokat az utánpótlás centrumok futtatására. Csapataikban mégis egyre több a külföldi.

Mivel konkrét megoldási javaslatokig nem juthattak el a szakemberek az idõkorlátok miatt, a játékosok képzésének fontosságát hangsúlyozták:

  • a minõségi képzést /tanulási folyamatot/ minél hamarabb, U-7 éves korban kell kezdeni az egyesületekben!
  • iskolákban nem lehet futballistát nevelni. Az iskola, gyûjtõ, sportág iránt figyelmet felkeltõ szerepe fontos.
  • a képzés 15/16 éves folyamat. Ennek elsõ szakasza /6-12/ az utánzó, az ellesõ a játékügyességet, koordinációt megalapozó idõszaka nélkül nem képezhetõ ki európai klasszis.

Ebben a periódusban döntõ tényezõ az oktató/ edzõ bemutatási képessége.
Nagy játékosok gyerekekkel való közvetlen kapcsolata a pályán, meghatározó jelentõségû.
A képen Gary Neville oktat.

Nem találni megoldást az ifjúkor vége és a profi érettség elérése, 19-23 éves kor között a játékosok optimális foglalkoztatására.
Itt már a sorozat tétmérkõzések veszik át a felkészítésben a szerepet. Ennek hiányát edzésmunkával behozni nem lehet.


Akadémiák - Ipswich Town

A profi világban ez egyértelmû jelölés.
Az élvonalbeli csapatok utánpótlás képzõ bázisai. Nem önálló oktatási intézmények, mint ahogy sokan hiszik nálunk, hanem az egyesületek magas szintû szakmai foglalkoztatást biztosító intézményei. Mi több pont az említett hazai hiedelmek ellentétei.
Az iskolába járó, egyesületekhez igazolt gyerekek futballképzését szolgálják.
Minél magasabb a képzés színvonala, az edzõi gárda képzettsége, a pályák, létesítmények, körülmények minõsége, annál magasabb a besorolás, amely végül elérheti az akadémiai rangot is, mint ahogy az a legtöbb angol Premier Ligás profi csapatnál van.
A futball akadémia tehát nem egy általános oktatást is nyújtó szervezõdés, hanem egy minõsítés, amely az adott egyesület utánpótlás képzõ rendszerét minõsíti. Az akadémiai rang elnyerése elõnyökkel jár, amely jelentõs anyagi támogatást is jelent.

Nézzünk egy példát erre és talán helyesebb, ha nem a számunkra elérhetetlennek tûnõ nagy csapatok közül – Arsenal, Liverpool – választunk, hanem egy kisebb csapat, az Ipswich Town akadémiájának életébe tekintünk be, természetesen nem a teljesség igényével.
A felkészítõ és mûködtetõ csapat /the Academy Team/ létszáma tizenhét fõ. Természetesen mindenki fõállásban tevékenykedik. Hat edzõ, az Akadémia direktora (kötelezõ UEFA "A" licensz) és két helyettese, akik szintén edzõk is, két fizioterapeuta, az adminisztrációért és a gazdasági háttérért felel két fõ, ketten szervezik a kiválasztást, ketten pedig felelnek az oktatásért, a szociális háttér feltérképezéséért és a szülõkkel, iskolákkal való kapcsolattartásért.

 

 

A képzés a nagy elõdök Sir Alf Ramsey és Bobby Robson által lefektetett filozófiára épül, amelynek nyomán a kis egyesület az utánpótlás korosztályok legmagasabb szintû versenyzésében, kiemelkedõ sikereket ért el.
Önálló utánpótlás centrumban dolgoznak, ahol öltözõk elõadó termek, tanuló szobák, pihenõ szobák, szülõi társalgó, könyvtár étterem, orvosi szobák, kezelõ helységek, kondíció terem, uszoda található a kiszolgáló épület együttesben. Fedett mûfüves 40x60m-es gyakorló pálya, hat, világítással felszerelt füves pálya áll rendelkezésre a tizenkét csapat játékosainak, akiknek képzésében heti rendszerességgel részt vesznek a felnõtt profi játékosok is.

A játékosoknak naplót kell vezetniük, melyben feljegyzik teljesítményeiket a különbözõ tesztekben, majd az edzõkkel közösen, a mérkõzéseken nyújtottakkal együtt kiértékelik a fejlõdés dinamikáját.
Az Akadémiákba bekerült, majd az ott végzettek jövõjével kapcsolatosan egységes szövetségi útmutatások szerint járnak el az egyesületek, figyelembe véve az egyesületek és az egyetemes angol labdarúgás érdekeit is.
Errõl is beszámolunk a jövõben más oldalainkon. Kérdéseikre a klubtagoknak oldalunkon további felvilágosítással szolgálunk.



Tartalom átvétel

Lap elejére