Computerek a sportban és a labdarúgásban - 1. rész

 A digitális technológia sportban történő alkalmazása olyan kérdés, amely már több éve foglalkoztatja a sport világát és amelynek - bármely más újdonsághoz hasonlóan - bírálói és hívei egyaránt vannak. A Dél-Afrikában megrendezett futball-világbajnokság is megmutatta, hogy még a FIFA, azaz a világ legnagyobb sportszövetsége berkein belül is - amely szervezet igencsak ellene volt (van) a digitális technológia felhasználásának - a játékvezetői kar fontolgatja, hogy változtat, hogy megőrizze a sportág és a játékvezetői döntések hitelességét. Bár a digitális technológia használatát nem vonják kétségbe, mégis a mérkőzéseken nem kívánják hasznosítani …


A mi feladatunk, hogy az edzőknek biztosítsuk az eredményes tanulás lehetőségét - Pat Bonner

 Az UEFA instruktoraként az ír válogatott és a Celtic egykori kiváló kapusa, Pat Bonner meglátogatta, egyben ellenőrizte az MLSZ Edzőképző Központ VI. UEFA Pro tanfolyamát. Bonner úr azért jött Magyarországra, hogy a Magyar Szövetség diploma és licenckiadási jogát meghosszabbítsa. A tanfolyam első két napján az előadások és a gyakorlatok minden percét a hallgatókkal töltötte, majd egy órás prezentációjában mintegy útravalót is adott a leendő Pro-s kollégáknak.

A Vidi edzés megtekintése után nyilatkozott a pepsifocinak és a vidi.hu-nak is.
„Örömmel tekintettem meg a tréninget és világosan láttam, hogy nem véletlenül áll a Videoton a magyar bajnokság élén.


A Hertha BSC utánpótlása, Akadémiája - Dárdai Pál bemutatásában

 Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, valamint Vági Márton főtitkár búcsúztatták el a válogatottól a Hollandia elleni Európa-bajnoki selejtező előtt a pályafutását nemrégiben befejező Dárdai Pált. A pécsi születésű futballista a PMSC-ben kezdte profi karrierjét, majd a BVSC-ben szerepelt (ez idő alatt bajnoki- és kupaezüstöt is nyert a fővárosi csapattal), 21 évesen pedig a német Hertha BSC-be szerződött, és egészen pályafutása végéig a berlini együttesben futballozott. Hamar alapembere lett a válogatottnak, öt szövetségi kapitány is bizalmat szavazott neki a későbbiekben, Dárdai 12 év alatt összesen 61 alkalommal lépett pályára címeres mezben.


Látogatás a szigetországban - 2. rész - Edzések gyakorlatanyagai

 A szakmai munka felelőse: Roy Hodgson, a menedzser.  A sokat tapasztalt, profi edző, aki a klub teljes szakmai munkájáért felel. Minden edző sikerét az a képessége határozza meg, hogy mennyire tud hatékonyan a közösségen belül a játékosok egymás segítésén alapuló kommunikációt folytatni. Nem egyszerű dolog. Roy, olyan edző, aki eddigi pályafutása alatt mindig képes volt komoly sikereket elérni, azonban amikor érezte, hogy az a közeg, amelyben munkát vállalt nem képes befogadni az Ő szellemiségét, akkor nemes és tisztes egyszerűséggel tovább állt. Sikeres ember, mert tudja és ismeri a lehetőségeit. és ami a legfontosabb tisztában van saját, felkészült tudásával és ennek értékével! Ez a profi edző talán legfontosabb tulajdonsága.


Látogatás a szigetországban - 1. rész

 A Fulham Football Club London délnyugati részének futballcsapata. 1879-ben alapították, tehát 2004 volt 125 éves a klub. Jelenleg az angol labdarúgás legmagasabb osztályában, a Premier League-ben szerepel. A Fulham a legrégebbi londoni profi klub (létezik egy Gray Wanderers nevű csapat, melyet 1860-ban (!) hoztak létre, de az félprofi státuszban van). Az 1960-as évek legnagyobb részét az élvonalban töltötték, de komolyabb sikert máig nem értek el. 1975-ben, másodosztályúként bejutottak az FA Kupa döntőjébe, de kikaptak a West Ham Unitedtől. Az 1990-es évek közepén egy rövid időszakot a negyed osztályban (!) is eltöltöttek, de a 2000-es évek elejére látványosan megerősödtek.


A szomszéd futballja – 1. rész.

 Austria Wien. A bécsi lilák. A legismertebb osztrák klubot 1911-ben alapították. Története során eddig 23 alkalommal nyerték meg a hazai bajnokságot, 27 alkalommal hódították el az Osztrák Kupát. A BEK-ben (a Bajnokok Ligája elődje) voltak elődöntősök és negyeddöntősök, a KEK-ben döntősök. A népszerű klub története során sok hasonlóságot lehet felfedezni az osztrák és a magyar futball között. UEFA Pro hallgatóink a közelmúltban meglátogatták az egyesületet és nagyon sok érdekes dolgot tudtunk meg tőlük.


Sorsdöntő orvosi vizsgálatok – 2. rész

 A korszerű orvostudomány egyre nagyobb hangsúlyt helyez a betegségek megelőzésére. A legfrissebb tudományos kutatások eredménye az ESG. Az ESG (Electro Somato Graphia) egy olyan különleges, korszerű vizsgálóeszköz, amely nagyon jól alkalmazható gyors, hatékony szűrővizsgálatok végzésére. A vizsgálat könnyen elvégezhető, teljesen fájdalommentes és azonnal értékelhető eredményt ad!  Az ESG igazi hiánypótló az orvosi diagnosztika területén. A vizsgálat néhány percnyi mérés után összesen 69 adat megadására képes 89 %-os pontossággal!!!


A mindennapok tudománya: az EKG-bázisú szív-stressz mérés

 A maga nemében egyedülálló vizsgálat. A napi élet idegeskedései során sokszor érzünk a szívünk tájékán szorítást, testünk remeg, erősen verejtékezhetünk. Ezek a tünetek azt jelentik, hogy szervezetünk erőteljesen reagál a környezeti hatásokra. A szívet, mint központi szervünket a legérzékenyebben érintő probléma a stressz. A szív ingerületképző-, és vezető rendszere az autonóm, vegetatív idegrendszer hatásaként reagál érzékenyen a szervezetet érő belső és külső stressz-hatásokra. Ezek a hatások a hőmérsékletváltozástól kezdve az érzelmi izgalmakig mind-mind befolyásolják a szív ingerképzését és vezetését, ugyanakkor szorosan kapcsolódnak a szívmunka hatásfokához.


Látogatás az angol futball egyik várában: Newcastle United – 1. rész

 Beszámoló Nagy Mihály (UEFA Pro) angliai útjáról.
Elöljárójában annyit, hogy nagyon sajnálatos esemény miatt változott a látogatásom időpontja, hiszen eredetileg január végén mentem volna. Indulásom előtt néhány nappal történt Kádár Tamás lábtörése. Az angliai klub hivatalos honlapja arról számolt be, hogy 19 éves védője a Sunderland elleni tartalékbajnoki utolsó percében egy nagyszerű mentés után sérült meg. Így jobbnak láttam elhalasztani az utazást. A látogatásom célja egyrészt az volt, hogy megnézzem Tamást hogy él, hogy dolgozik, másrészt szerettem volna belülről látni az NUFC-t.


Liverpool FC Futball Akadémia és klub

 Liverpool FC (teljes nevén Liverpool Football Club) az egyik legnagyobb, legrégebbi, leghíresebb szigetországi labdarúgóklub. Székhelyük a liverpooli Anfield Road (Stadion) 45362 férőhellyel. A legsikeresebb angol csapat: 18-szoros angol bajnok, 7-szeres FA-kupa-győztes, 7-szeres Ligakupa-győztes.


A Real Madrid centrumában

 A futball fővárosában
A nagy sikerű Suzuki-Puskás Kupát jövőre újra megrendezik Magyarországon. Négyről hatra emelkedik 2009-ben a részvevő csapatok száma. A Real Madrid, a Panathinaikos, a Bp Honvéd és a Puskás Akadémia után a Red Diamonds Japánból és az AC Milán szerepel a meghívottak listáján.


Korszerű orvosi mérések I. rész

 A testösszetétel
A test összetételét az ún. bioimpedancia módszerével mérhetjük. Ez az emberi szervezetre ártalmatlan alacsony frekvenciájú áram alkalmazását jelenti, amely egyben a legkorszerűbb meghatározó diagnosztikai módszerek egyike. Segítségével feltérképezhetők a test folyadékterei, a zsírszövet mennyisége. Sőt edzés során az izomszövet gyarapodásának mértéke is vizsgálható.


Technikai Centrumok

 A belga labdarúgó szövetség edzőtábora.

Amikor 1985-ben Mezey György szövetségi kapitány a sportminiszter asztalára tette a Magyar Labdarúgó Szövetség Tatán építendő önálló futball edzőtábor tervezetét, meglepődést, de érdeklődést is váltott ki vele.

Technikai centrum - Csernomorec Odessa

A gyönyörû kozmopolita város Odessza, valamiféle misztikumként él az európaiak emlékezetében. Mifelénk a város neve hallatán az ember második világháborús emlékcsatára asszociál, - bár arra inkább az arrébb lévõ Szevasztopol kellene, hogy emlékeztessen – valami Isten háta mögötti helyre, ahol az „eejuhnyemre” vontatják még mindig a hajókat, vagy valami effélére.
Pedig ez a hatalmas Fekete tengeri kikötõ igazi kultur paradicsom. Tizenhat egyetem, hat színház, gyönyörû opera, hangverseny paloták adják a sajátos atmoszférát. Kedvenc nyaraló helye volt ez a város a híres orosz arisztokráciának, de elképzelhetetlen volt itt az élet Tolsztojok, Puskinok nélkül is. Ugyanakkor a város mai szerkezetét Richelieu bíboros unokaöccse, az ifjabb Richelieu alakíttatta ki francia építészekkel, innen a pazarul rendezett város arculat, a gyönyörû egyre több eredeti formájában felújított épülettel. Több, mint száz náció talált itt menedéket, megélhetést.
Innen a színesség, az élénk kereskedelem …na és a futball imádat is.

Merthogy itt is, majd mindenki imádja a futballt. A tradíciókat tisztelte minden politikai berendezkedés, így az utóbbi ötven évtizedben is nagy kultuszt teremtettek a világ legolcsóbb tömeg cirkuszának, a labdarúgásnak. Hatalmas stadiont építettek, melyet nem gyõznek most euro-konformmá átalakítani, az UEFA klublicenc követelményei szerint. Már a kommunizmus alatt elkezdték a város nagy csapata számára a tréning centrum kiépítését is.
A grandiózus tervek a magántõke behatolásával kezdtek életre kelni. Jó példát mutatva arra, hogy ambiciózus emberek az isten tudja honnan eredõ pénzeiket milyen értékesen tudják a futball számára is hasznosítani, ha van mellettük szakember, aki érti a dolgát, na és persze ha hallgatnak is rájuk. Ez nagyon fontos ismérv, hiszen a gyakorlat azt mutatja, hogy a megszerzett pénzzel szeret egyenes arányban nõni a „nagyemberek” szakmai tudása is…
Odesszában igen egészséges találkozás – a tõke és a szakmai tudás – eredményeként épülhetett fel a minden szakmai igényt kielégíteni képes technikai centrum.

 

Szálloda, közös elõszobával egyágyas szobákkal, mindegyikben computer, Internet elérhetõséggel. Igen bölcsen, csak a nõtlenek töltik itt hétvégéiket csütörtöktõl a mérkõzésig, a testre szabott étrenddel helyettesítve a szülõi ház fõztjét, a hazait.
Pályák és épülõ pályák, le egészen a tengerpartig, kifogástalan gyepszõnyeggel. Az orvosi részleg, a legmodernebb technikával felszerelve.
Állandóan vizsgálják a játékosokat, a terhelhetõséget, a terhelés mértékét, a pihenés helyes arányait, a keringés, az izomzat aktuális állapotát.
Feszített víztükrû uszoda, rekreációs szobák. Fedett mûfüves pálya, kondíció termek gépekkel, rehabilitációs csarnok, sajátos talaj, eszköz felszereltséggel. A szakemberek a konferencia - taktikai - szobában óriási vásznakra vetítik ki a napi edzés gyakorlatokat és itt elemzik - a stratégiához viszonyítva – a mérkõzés teljesítményt, videóról kiemelve a legtöbbet mutató részeket. Az ellenfél kivesézése is itt történik, mindig a legaktuálisabb képeket, video anyagot, animációs elemzéseket felhasználva.

Kérdésre, hogy elférnek-e itt együtt az utánpótlás kiválóságai a „nagyokkal,” meglepett arc kifejés, nagyvonalú legyintés közepette jött a válasz: miért kellene itt elférni, hiszen számura épült egy ugyanilyen centrum, a város tengerparti részének másik felén….


Technikai centrum - Magyarország

Elsõk voltunk a világon, akik jelentkeztünk ilyen igénnyel. Már 1985-ben az akkori sportért felelõs államtitkár asztalán feküdt a Magyar Labdarúgó Szövetség kérelme, az önálló technikai centrum létesítésére. 
A magyarok egyébként ebben a kezdeményezésben mindig élen jártak.
A híres tatai tábort egykoron csodálta a világ. A futball az óta azonban kinõtte ezt a maga idejében egyedülálló létesítményt. Az eredeti tervek is Tatára készültek. A tábor egy részét szerette volna a Szövetség 1985-ös tervében futballra specializálva átalakítani. Az akkori sportvezetés nyitott és segítõ kész volt e témában. Reális lehetõség látszott akkor a világon elõször egy olyan szövetségi futball centrumot kialakítani, melyben a magyar válogatottak, az utánpótlás legjobbjai, a szakemberképzés, a sportági kutatás, a szakmai konferenciák a TF labdarúgó tanszéke mind otthonra talált volna.

 

De közbejött a „háború”. A mexikói kudarc alkalmat adott a /várt?/ leszámolásra. Repült a sport miniszter, a szövetség elnöke, a szövetségi kapitány, majd a fõtitkár is. Mit számított, hogy az oroszok elleni vereség ellenére is a magyar válogatott 1986-ban a benne volt a világ legjobb húsz csapata között és, hogy 1985-ben a válogatott eredményei alapján a magyar futball elsõ volt Európában.

Elrepült az idõ, vele a tatai terv is. Késõbb azonban újra és újra visszatért a technikai centrum megvalósításának gondolata. Már futballt szeretõ magán tõke mozgósítására is sor került. Mindhiába. Kínunkban most nézhetjük, hogy avatják körülöttünk sorban a szövetségi szakmai központokat Moldáviában, Romániában, Litvániában és Lettországban. Közben csurog a nyála a szakmára éheseknek, ha Coverciánóról, Clair Fontaine-rõl, az Arsenal, vagy a Sahtyor Donyeck technikai centrumáról hallanak. Könnyekre is fakadtak már akik a helyszíneken tapasztalhatták ezen létesítmények nagyszerûségét.
De itthon ez sem érdekel sok mindenkit. Csak a siker legyen már meg!

Mitõl Uraim? Mitõl? A poénkodó beszélgetésektõl? Ettõl az átkozott cinizmustól, féltékenységtõl és a felszínes, sok baromságtól, amit itt összehordanak „szakértõk” meg a jó ég tudja milyen alapon szervezõdött fórumok nagyokosai. A szakmai fejlõdésbe invesztálni kell. Biztosítani azt a minimális infrastruktúrát, amely nélkül szakmailag megújhodni képtelenség.

Magyarország utolsó az utánpótlás labdarúgók, a nõi labdarúgók számát illetõen Európában. Egyedüli ország vagyunk a Kontinensen ahol csökken a labdarúgók száma, itt hagyják abba legtöbben a futballt tizennégy éves kor után, ebbõl az országból jelentették fel a legtöbben a szövetséget az európai edzõképzés bevezetése miatt az UEFA-nál, egyedüli szövetség vagyunk Európában, amelyiknek nincs technikai centruma.

Pedig e téren is olyan legmagasabb igényt kielégítõ „know-how” áll rendelkezésre, amelyik vetekszik a világ legjobb szakmai központjaival. Azoknál sokkal több lehetõséget kínál. Védett találmányról van szó ezért a teljesség igénye nélkül mutatunk csak be részleteket a Magyar Labdarúgó Szövetség tervezett Technikai Centrumából.


Technikai centrum - Kijevi Dinamo

Minden európai nagy csapat, Európa számos országában a nemzeti szövetségek is, Technikai Centrumokat mûködtetnek, felnõtt profi és az utánpótlás labdarúgók felkészítésére. Ezek a „dizájn” csodák funkcionálisan tökéletesek, a legkényesebb felkészítési igényeket is kielégítik. Esztétikus a megjelenésük, nem egy közülük luxus kivitelben készült, gyönyörû földrajzi környezetben van. Segítik a rekreációt, mert az ott tartózkodás állandó kikapcsolódást is jelent.
Ezek a létesítmények szigorúan védett objektumok, az „egyszerû” látogató csak szervezett csoportokkal kerülhet a kerítésen belülre egyszer-egyszer, na persze a táboron belül sem juthat el mindenhova.

Bemutatunk néhányat ezek közül a létesítmények közül, az ott tett látogatások közvetlen tapasztalatai alapján.
Az egyik leghíresebb a Kijevi Dinamo felkészítõ tábora.
A város központjától, mintegy egy órányi autóútra található, fás, ligetes környezetben, katonaság által szigorúan védve. Bejutni csak a legfelsõbb klubvezetés kivételes engedélyével lehet. A központ maga egy hat emeletes luxus hotelre jellemzõ belsõ felépítésû és berendezésû épület köré szervezõdött. Négy füves pálya, valamennyi kifogástalan állapotban és világítással felszerelve /az egyik fûthetõ altalajú/, egy szabadtéri mûfüves és egy fedett, teljes méretû pálya, - a legkiválóbb mûfûvel borítva - szolgál az edzések külsõ színteréül. /A kép Litvániában készült/
Az épület szállodaként is funkcionál, ahol a profi játékosok egy része lakik egy ágyas lakosztályokban. Étterem, mindenkinek - táplálkozás tudományi szakemberek által összeállított - egyéni étrenddel, társalgó, könyvtár, uszoda kondíció terem, szakmai elemzõ helységek, sérüléseket ellátó orvosi részleg mûtõvel és utókezelõ helységekkel, a legmodernebb rehabilitációs gépekkel felszerelve.
Az egyik emeleten teljesen elzárva a látogatóktól laboratórium, teszthelység, computer szoba található, melyekben minden mérkõzés elõtt tesztelik a játékosokat. Az elért eredmények alapját képezik a csapatösszeállításnak.

Játékos képzés folyik itt, felkészítés, a klubok felnõtt profi csapatai, a legtehetségesebb, már kiválasztott utánpótlás korosztályok játékosai és a nemzeti válogatott csapatok számára. A nemzeti szövetségek centrumai az edzõképzés, a szakmai konferenciák színterei is. De folyik itt kutatás, tesztelés, az eredmények tudományos feldolgozása, sõt néhány intézmény kis sebészeti klinikaként, rehabilitációs helyszínként is jelentõs szerepet tölt be.

A legfelsõ emeleten, belépve az ajtón döbbenetes kép tárul a látogató elé. A tükrökkel felszerelt helységben, speciális megvilágítási technikákat felhasználva, kétezer méteres hegycsúcson találja magát a belépõ. Mintegy ötezer méter magasságig szimulálni tudják a magaslatnak megfelelõ hõmérsékletet, páratartalmat, oxigén telítettséget és mindent, amit a különbözõ magasságok jelentenek az ott tartózkodónak. Különbözõ terhelésekre alkalmas gépeken, a kívánt magasságokban dolgozhatnak itt a tudományos munkatársak által tervezett program szerint a játékosok, a sajátos edzés céloknak megfelelõen.

 



Tartalom átvétel

Lap elejére