Szakmai Napok VII - 2012. január 8-9. – 5. rész

 A Barcelona védjegye
A kereskedelemben védjeggyel jelölik az újat, a „találmányt”, amelyet eddig, ilyen formában nem használt senki. Újítás az ilyen, újdonság, eredeti megjelenés.
A mai Barcelonánál is meghatározható a „benchmark”! A stílusa, megjelenése valóban egyedi, még akkor is, ha más csapatok is, például a nagy rivális Real Madrid játékosai is sokat passzolnak, tudatosan mozognak a pályán, szép egyéni megoldások után lőnek gólokat. Így együtt azonban, ahogy a katalán csapat működik, eddig még nem látott, nem leírt jelenség.


Szakmai Napok VII - 2012. január 8-9. – 4. rész

 Az előző részben az edzői tevékenység fő elemeit tárgyaltuk, Andy Roxburgh, az UEFA Technikai Igazgatója előadásai alapján. A szakember jelképesen „eredményjelző táblára helyezte” a legfontosabb összetevőket, amelyek együttes hatása az edzői tevékenységen keresztül hozza az eredményt. Az edző jövőképe, energiája, intelligenciája, elhivatottsága, embersége további olyan tényezők, amelyek megismerése, megléte, kellő mértékű hangsúlyozása, növelheti az edzői munka hatását, eredményességét a napi felkészítésben.


Szakmai Napok VII - 2012. január 8-9. – 3. rész

 Andy Roxburgh az UEFA Technikai Igazgatója új távlatokat nyitott az edzői gondolkodásban, értelemszerűen a napi gyakorlati munkában. Pályán maradni csak szilárd szakmai alapokon nyugvó ismeretekkel felvértezve lehet, ami lehetőséget ad birtoklójának a határozott, magabiztos, elkerülhető hibáktól mentes munkálkodásra.
Az edző legtöbbet a játékosaival töltött közös tevékenység folyamatából tanulhat. Ha erre nem készül fel tudatosan, a legapróbb akadályokon sem tud sikeresen továbbjutni. Az edző a csúcson gyakorlatilag úgy érzi magát, mintha állandóan küzdőtéren lenne. A következetes túléléshez rengeteg tapasztalatot kell elraktároznia. A határozott, átgondolt tett, a céltudatos, megfontolt, show műsortól mentes tevékenység hozhat csak tartósan sikeres működést. Ehhez meg kell értenie a híres spanyol közmondás lényegét: „két dolog nem ugyanaz: beszélni a bikákról vagy benn lenni a bikaviadal arénájában”.


Szakmai Napok VII - 2012. január 8-9. – 2. rész

 A rövid idő ellenére az UEFA Technikai Igazgatója Andy Roxburgh a Szakmai Napok VII. keretein belül világos, rövid betekintést adott az európai szövetség szakmai irányvonaláról, az UEFA edzőképzésről, annak is elsősorban a Pro szintjéről. Bevezetésként „a Futball ma, a Futball business, és a 10 megvásárolhatatlan dolog a futballban” alcímű témákban képet adott a sportág szakmai helyzetéről és a változások jeleiről. Ezután, központi témaként az éledzőkről, azok szerepeiről, személyiségjegyeiről beszélt. Részletesen elemezte a csúcson tevékenykedők jellemzőit, bemutatva aktivitásuk színes skáláját. Sikereik eredőjét a személyiségükben, stílusukban és a betöltött posztjaikban rejlő lehetőségek kihasználása szemszögéből elemezte. Zárásként aktuális témákat bontott ki. A ma vitathatatlanul világelső Barcelona védjegyeit és a futball jövőjének irányait elemezte, végig lebilincselő módon, lekötve hallgatóságának teljes figyelmét.


Andy Roxburgh, az európai labdarúgás szakmai lelkiismerete

 Az elmúlt napokban a futballal foglalkozó sajtóorgánumok – úgy az írott, mint az elektronikus területen – az MLSZ által szervezett továbbképzésről adtak hírt. Ez nem véletlen, hiszen olyan neves vendége volt a konferenciának, aki – utalva a híres film kissé átalakított címére - „Több, mint szakember”. Andy Roxburgh-ról többet kell tudni, mint ami a Szakmai Napok programfüzetében megjelent. Roxburgh sokat tett az európai futballért, hihetetlen életpálya, tapasztalat és aktív tevékenység van mögötte. A Szakmai Napok megnyitóján vendégünk tevékenységét dr. Mezey György mutatta be egy külön kis prezentációban, mely bemutatónak a címe: íme "Andy Roxburgh, az európai labdarúgás szakmai lelkiismerete”.


Andy Roxburgh előadásait hallgattuk ...

 Kilencvenegy magyar Pro-licences edző továbbképzése zajlott a napokban Telkiben. A rendezvény meghívott előadója, Andy Roxburgh, az UEFA technikai igazgatója. A kimagasló szaktekintély dr. Mezey György meghívására érkezett Magyarországra. A skót edzőfejedelem mestere úgy a gyakorlatnak, mint az elméletnek, volt szövetségi edző, majd kapitány is hazájában, a szakma leginkább az UEFA-ban betöltött szerepe miatt ismeri. Roxburgh 1994 óta az UEFA technikai igazgatója, aki számtalan világversenyen vett részt a szövetség Szakmai és Elemző bizottságának vezetőjeként.


Real Madrid – Barcelona 1-3. 2011. 12. 10. /Mezey György UEFA Pro/

 A világ legnézettebb klubmérkőzése volt. Milliárd fölötti nézőszámmal. Színességére jellemző: máshogy látta a szurkoló, a média és a munkájában a tapasztalatokat felhasználni akaró szakember. A Barcelona simán nyert, Mourinho szerint szerencsével. A kispadon ülő sok ilyen mérkőzést él át. Igaz nem 85 ezer néző előtt, túlfűtött atmoszférában, de a forgatókönyv azonos lehet más pályán is. Szerencsés gól az első percben. Nem követi gyorsan újabb. Azután rendeződnek a sorok és rátér a mérkőzés a labdarúgás saját forgatókönyvére. A jobb erőkből álló, kialakultabb csapatjátékot játszó csapat átveszi az irányítást, parádés mélységi bejátszásból egyenlít és biztosan nyer.


A német labdarúgásról - Dárdai Pál

 Néhány hónappal ezelőtt még több mint hetvenezren búcsúztatták a berlini Olimpiai Stadionban, ma már azonban - a profi labdarúgás befejezése után - edzői pályafutását tervezi a Hertha és a magyar válogatott korábbi kiválósága, Dárdai Pál. Német klubja is mindenben támogatja ez irányú törekvését. Szerződése változatlanul a berlini kék-fehérekhez köti. Munkaadói azonban legfőbb feladatául azt szabták, hogy mielőbb szerezze meg az edzői képesítést.


Labda nélküli koordináció - 2011. UEFA Pro és A tanfolyam - Gyimes Zsolt

 Gyimes Zsolt évek óta dolgozik labdarúgásunkban. Szakterülete a labda nélküli koordináció felépítése. Amikor dr. Mezey György volt a Videoton vezető edzője, akkor a Vidinél is dolgozott. Annak idején az egyesület honlapján így nyilatkozott a munkájáról, amelyet egyben edzői ars poeticájaként is felfoghatunk. „Hivatalosan koordinációs edzőként alkalmaznak, de a munkámban vastagon benne van a gyorserő-, a dinamikuserő fejlesztés, azaz ilyen értelemben a kondicionálás is.


Szélről bemozgó szervező játékosok megjátszása

 A játékfilozófiánk felépítésében a legfontosabb, hogy képesek legyünk figyelni azokra a "nüanszokra", amelyek eldöntehetik a mérkőzéseket. A játék megy tovább a maga útján. Ha azonban pontosan és igényesen fogalmazunk, meg kell tudnunk ragadni a ma még jelentéktelennek tetsző, jövőbe mutató mozzanatokat, mert ezzel sokat nyerhetünk.  Az európai elit csapatai kiemelkedő játékosaik szerepeltetésén túl - részint az egyéniségükre épülve - új taktikai megoldásokkal igyekeznek előnyt szerezni saját eredményességük érdekében.


A nemzetközi futball követelményei, holland tapasztalatok, csapatépítés az U21-es válogatottnál.

 Róth Antal nemcsak válogatott labdarúgó volt, de "mellesleg" az európai élvonalat is megjárta. A Feyenoord csapatában játszott 1986 és 1989 között. Ez utóbbi évben sajnálatos módon megsérült, és ez véget vetett karrierjének, pedig a hollandok nagyon tisztelték és szerették ellentmondást nem tűrő, szigorú, de feltűnően sportszerű, korrekt védőjátéka miatt. Majd végigjárta az edzői ranglétrát, dolgozott az utánpótlás futballban (Pécs), majd nevelőegyesületének (PMFC) vezetőedzője volt. A Sopron csapatával feljutott a magyar élvonalba. Jelenleg a magyar U21-es válogatott szövetségi kapitánya. UEFA Pro végzettségű edző.


Támadásvezetések középen - UEFA Pro tanfolyam

 A támadás arra irányul, hogy megtalálja az ellenfél gyenge védelmi pozícióit, illetve az ellenfél védelmét hibázásra kényszerítse. A támadás akkor hatásos, ha meglepetésszerűen hat az ellenfélre, vagyis a védekező csapat játékosaiban „bizonytalanságot” kelt. Ez annál könnyebb, minél rendezetlenebbül, szervezetlenebbül védekezik a csapat. Ugyanakkor annál gyengébb egy csapat támadójátéka, minél sablonosabb megoldásokat választanak.


Regeneráció és rehabilitáció a gyakorlatban - a sportorvos szemével. Dr. Kator Miklós előadása az UEFA Pro tanfolyamon

 Regeneráció és rehabilitáció. Nehéz téma. Már csak azért is, mert az általános edzéselméleti elvek a labdarúgásban „ritkán érvényesülnek”. Az ok: élvonalbeli szinten szinte háromnaponként kell komoly, tétre menő mérkőzéseken eredményeket produkálni. Ilyen mérkőzésritmusban lehet egyáltalán edzeni? A felkészítési folyamatban az edzés mellett a játékos regenerációjának a biztosítása kiemelt feladat. Mert pihenni kell!


Gyakorlat. UEFA Pro tanfolyam - védekezés megszervezése profi csapatnál

 A profi csapat védekezésének a felépítésénél négy fontos tényező játszik szerepet. Nem sorrendben (!), de mintegy keretbe foglalva fogalmazva: az egyik legfontosabb a párharc, amelyen belül az egyik oldalról a labda birtokbavétele és birtokban tartása, illetve a labda megszerzése és a továbbjátszások megakadályozása  A második a játékosok egymás közötti támogatása és segítése,  a harmadik az ellenfél játékos mozgásainak a követése és ezen mozgások előrevételezésének megakadályozása, vagyis a befutható és megjátszható területek lezárása. A negyedik – talán a legfontosabb - a labda és a labdás játékos azonnali megtámadása, az ellenfél folyamatos nyomás alatt tartása.


Gyakorlat - MLSZ U18 korosztály - UEFA Pro tanfolyam. Vezető edző: Bene Ferenc, UEFA Pro

 Bene Ferenc kollégánk több mint öt évet dolgozott, mint utánpótlásedző. A fiatal labdarúgók nevelése, edzése mellett ismerte meg a szakmai alapjait és végezte el az UEFA edzőképző tanfolyamok különböző lépcsőfokait. A fiatalok után váltott a „felnőttekre”, majd 4 évig NB II. és NB I. osztályban pályaedzői, illetve vezetőedzői  feladatot töltött be. Közben UEFA Pro diplomát szerzett, jó minősítéssel. Jelenleg az MLSZ U-18-as férfi labdarúgó válogatott szövetségi edzője, valamint az UEFA „B” és „A” tanfolyamok előadója a „Fiatalok felkészítési rendszere”, valamint a "Játékrendszerek begyakorlása" témakörében. A napokban az Edzőképző Központ felkérésére az UEFA Pro tanfolyam hallgatóinak tartott „bemutató” edzést, melyet az alábbiakban adunk közre.


Szabics Imre és a mágnesterápia ...

 A „fogékony” szakember a média nyilatkozatok között, mögött mindig talál olyan gondolatot, amelynek, ha részletesebben utána néz, nagyon érdekes információkra bukkanhat. Szabics Imre, a magyar válogatott csatára a svédek elleni sikeres - gólt rúgott (!) - mérkőzése után mondta: „ A mérkőzés előtt egy speciális, mágneses ágyban feküdtem, de ennél többet tényleg nem mondhatok …, mivel nem vagyok a cég reklámarca. Az fbt21.com sem tudja, melyik cég termékét használta nemzeti tizenegyünk jeles csatára, de maga a gondolat felkeltette az érdeklődésünket. Szóval mi is ez a mágneságy, mágnesterápia?


A kontrajáték és alapgyakorlatai

 Az UEFA labdarúgásról alkotott szakmai filozófiája szerint a futball valójában művészet. Ezért őrizni kell látványos vonzerejét. Az UEFA szakmai elemző csoportja és a „Top 10” edzője folyamatosan értékeli azokat a szakmai dolgokat, amelyek alapvetően befolyásolják a mai él futballt. Ezekben az elemzésekben szóba kerülnek a játékrendszerek, a játékstílusok, statisztikai adatok feldolgozása alapján készült elemzések, következtetések, az edzők viselkedése a mérkőzések alatt és közvetlenül utána. Az Európai Szövetség szakmai anyagai naprakészek!


Gyakorlat. UEFA Pro tanfolyam - középpályáról beinduló játékosok megjátszása

 A szervezett területvédekezést nehéz feltörni. Manapság a csapatok nagy része eleve négy védővel és egy vagy két védelmi fal előtti biztosítóval játszik, jól tolódnak a labda irányába. Az ellenfél sok átadásos játékában szinte mindegyik játékos részt vesz. A csapat labdabirtoklása azonban sohasem lehet öncélú. A labda megtartása közben a labdabirtoklóknak keresni kell a lehetőséget arra, hogy ritmusváltással, az ellenfél védelmi falára történő rágyorsítással, szélességi átadások után mélységből üres területre futással olyan helyzetet teremtsenek az „addig” jól védekező csapat játékosai számára, hogy helyezkedésükkel hibákat kövessenek el, ezáltal lehetőséget „adjanak” a támadó csapat számára a befejezésekre.


A holland futball jellemzése

 Hollandiában a játékosokkal való foglalkozás nem üres szólamot jelent. Nagyon aprólékos, mindenre kiterjedő képzési rendszerük az egyik legjobb a világon. A közelmúltban sportnapilapunkban a holland iskola egyik Magyarországon tartózkodó edzője így nyilatkozott:: „A hollandok nem azt nézik, hogy egy gyerek mire képes, hanem azt, mi lehet belőle". Ebből az alapfilozófiai nézetből olvassuk el Török László UEFA Pro hallgató prezentációját.



Párharc játékok.

 Mit mondhat az edző, amikor játékosaival a párharcot gyakoroltatja? „Játssz és küzdj, harcolj az ellenfeleddel, ne félj, ne riadj vissza semmitől! Vértezd fel magad a küzdelem minden oldaláról! Amikor támadó vagy, akkor legyél vállalkozó kedvű, önbizalommal teli, amikor védekezés a feladatod, fontos, hogy a sportszerűség határai között viselkedj agresszívan és a labdára koncentráltan cselekedj! A képzési folyamatban az edzői tanácsok sorsdöntőek. Ezért is állítjuk, hogy az edzői hivatás nagy részét nem lehet könyvből megtanulni.


A FIFA - Brekk János UEFA Pro hallgató bemutató anyaga a Nemzetközi Szövetségről

 Ha az világ nagy szervezteiről kutakodunk a neten, akkor elsősorban az ENSZ-t, az UNESCO-t, a Vöröskeresztet és Vörösfélholdat, valamint a WHO-t említhetük. Az ENSZ-nek jelenleg 193 tagállama van, az UNESCO-nak 193,  a Vöröskeresztnek és Vörös félholdnak 196 + 30 tagországa van. Az egyetemes labdarúgást írányító szervezetnek, a FIFA-nak hatalmas  lehetőségei vannak nem csak a futball írányítására, hanem a nemzetközi kapcsolatok ápolásában is. A  FIFA-nak 208 tagállama van.


Hogyan lehet motiválni egy jelentős pontelőnnyel rendelkező csapatot a bajnokság utolsó szakaszában?

 A labdarúgó játékos felkészülésében (a 6-21 éves korig történő képzési folyamatban) és a felkészítésben pl. profi játékos esetében a folyamatos mérkőzésekre készülésben a legfontosabb szempont és edzői (!) feladat, hogy a játékos soha (!) ne süllyedjen vissza a „szürke”, cél nélküli hétköznapokba. Ha belesüllyed, akkor lemondhat a vágyairól, terveiről. Egy pályafutás felépítése, egy mérkőzés győztes megvívása sokszor nem is a képességektől vagy a lehetőségektől, hanem attól függ, hogy az edző - szakmai vezető, nevelő – miként tudja ébren tartani a lelkesedést, a pozitív lelkiállapotot.


A profi diplomás edző kötelezettségei - dr. Mezey György, UEFA Pro tanfolyam 2011

 Ki a jó edző? Pontosabban ki a jó profi edző? Vajon a profi edzők rendelkeznek-e különleges képességekkel? Nehéz kérdések, amelyekre sok esetben nincs és nem is lehet egyértelmű, tökéletes választ adni. Definiálni lehetetlen. Ugyanakkor az UEFA az edzőképzési projectjében, a különböző konferenciákon és képzéseken a legjellemzőbb tulajdonságokat megfogalmazta: a profi edzők közös ismérveit.



Profi csapatok szakmai munkája versenyidőszakban - dr. Mezey György, MLSZ Edzőképző Központ, Igazgató

 A profi edzőnek a mérkőzésekre való felkészítés, készülés az edzői szakmai csúcsát jelenti. Az európai topedzők közé „örökösen” tartozó Ottmar Hitzfeld így nyilatkozott: „Mindig csak a következő mérkőzésre gondolok, különleges esetben maximum fél évre vagyok hajlandó tervezni. Ez mindig is így volt, ez az én védőpajzsom. Erre azért van szükség, mert minden egyes nap a túlélésért küzdök. Fogalmam sincs, hogy meddig vagyok edző, mikor kapom meg az elbocsátó szép üzenetet. Utóbbival igazából nem is szabad foglalkozni, mert nem akarok kétséget hagyni a munkám felől. Mindig és mindenkor bizonyítani akarok a munkámmal és a játékosaimmal együtt”


A világ élvonalában – a spanyol futball - 2. rész. Magyarok Spanyolországban. Koordinációs gyakorlatok.

 A Spanyol Szövetség első embere Angel Maria Villar és a Magyar Szövetség vezetője dr. Csányi Sándor együttműködési megállapodást írtak alá. Ennek a megállapodásnak a szellemisége azt közvetíti, hogy a két szövetség a közös múltra való tekintettel segíti egymás munkáját. Nos, a jelenlegi helyzet alapján erre elsősorban nekünk van szükség. Ahogyan ezt az előző anyagunkban említettük: volt idő, amikor a magyar futballisták spanyolországi szerepvállalása volt a „segítő vezérfonal” a két ország futballja között. Manapság pedig inkább „mi” számíthatunk a hispánok tanácsaira.


Játékrendszerek, csapatjáték, napi taktika

 A játékrendszeri kérdések a felkészítési módszerek mellett a legérdekesebb kérdései a ma labdarúgásának. Szinte mindenki „osztja az igazságot”, hogy nem egy ékkel, hanem kettővel kellett volna játszani, vagy több védekező középpályással jobb lett volna a csapat? Egy tény, ahhoz, hogy a játékrendszerekkel és felállási formákkal kapcsolatosan véleményt formálhasson „valaki” ahhoz mélyebben el kell merülnie ezen kérdéskörben. 


A világ élvonalában - a spanyol futball- 1. rész - Általános ismertetés. Alap gyakorlatok kapura.

 A spanyol futball mindig a világ élvonalához tartozott. Játékosaik elárasztják a világot. A világon olyan bőség van játékosokból, olyan sok a spanyol tehetség, hogy egyszerűen nem férnek el az országhatárokon belül. Ha végignézzük a spanyol első és másodosztály kereteit, megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy (néhány kivételt leszámítva) a csapatokat szinte kizárólag hazai (azaz spanyol) játékosokkal töltik fel a klubok, a topligák közül egyértelműen itt a legalacsonyabb az idegenlégiósok aránya. A „fölösleg” - aki nem „kell” a hazai pályán - pedig megy külföldre, Angliába, Olaszországba, Görögországba, Magyarországra és máshová. A spanyol futball minőséget termel. Játékosokat, akik tudnak futballozni!


U21 Európa Bajnokság, Dánia - 2011. június 11-25. A helyszínről - 7. rész - dr. Mezey György

 Figyelni az árulkodó jelekre.
Dániában többségében mérsékelt érdeklődés mellett véget ért a 21 évesek és fiatalabbak kontinens bajnoksága. A legfinomabb jelző lehet ez a torna a futball jelenével, jövőjével kapcsolatban. Ha mindenre oda figyelünk! Különben kézlegyintéssel elintézhetnénk: többnyire közepes színvonalú csatározásokat láttunk, átlagos tehetségekkel találkoztunk. A labdarúgás megy tovább a maga útján. Ha azonban pontosan és igényesen fogalmazunk, meg tudjuk ragadni a ma még jelentéktelennek tetsző jövőbe mutató mozzanatokat, akkor sokat nyerhetünk ezen a kissé szürkére sikeredett EB-n is.


U21 Európa Bajnokság, Dánia - 2011. június 11-25. A helyszínről - 6. rész - dr. Mezey György

 A futball világos jövőt mutat.
Ez a korosztály adja a legnagyobb lehetőséget a szakmai elemzésre.
A felnőtt válogatottak legtöbbször nem a valós arcát tükrözik az adott ország futballjának. Ha szerepel néhány meghatározó játékos, aki a legmagasabb szintű profi világból érkezik, a valós érték felett jöhet az eredmény. Lásd Uruguay, VB 2010. Ha a hazai állomány dominál a válogatottban, nehéz eredményesen szerepelni. Még Brazília és Argentína sem képes az „otthon játszókkal” biztos sikerre. A fiatalabb korosztályok U17, U19 küzdelmei csak sejtetik a jövőt. Az U21 válogatottak csatározásai már biztos jeleket hordoznak. Miben mutatkoznak ezek a jelek?


A Copa del Rey - a spanyol Király Kupa - elemzése az MLSZ UEFA Pro hallgatók részéről

 Az El Clásico „egy labdarúgó-mérkőzés Spanyolországban” a két legsikeresebb labdarúgóklub az FC Barcelona és a Real Madrid CF között. Ugyanakkor sokkalta több, mint EGY MÉRKŐZÉS. Az idén a két csapat több fronton mérte össze erejét. Az elmúlt bajnoki évben (!) ötször találkoztak egymással. A spanyol bajnokságban két találkozón, emlékeztetőül az elsőn a 13. fordulóban Barcelona - Real Madrid sima 5:0. Következett ennek a visszavágója: 1:1. Következett a Király Kupa. Ezt a Madrid nyerte 1:0-ra Christiano Ronaldo hosszabbításban elért fejesével. Majd a két Bajnokok Ligája elődöntő. (2:0 és 1:1)  Mindegyik mérkőzés hihetetlen nagy sajtó és szakmai visszhangot kapott. Nem véletlenül.



Tartalom átvétel

Lap elejére