Középpályás játékosok megjátszása 4-3-3-as játékrendszerben

 A nagypályára lépés időszakának játékrendszere a 4-3-3.  Amikor a játékosok képzésében elérünk a „tényleges” mérkőzés játszására, vagyis közvetlenül elkezdhetjük 11:11 elleni játék oktatását, akkorra már a képzési elvek mellett a fontos szempont a csapat, a csapatrészek, az egyéni posztok feladatköreinek elsajátítása. Ezeknek a feladatoknak a megvalósítása a 13-14 éves korra tehetők. A kisebb területeken alkalmazott játékokban (3:3, 4:4, 5:5, 6:6, 7:7, 8:8 ellen) már el kellett sajátítaniuk a játékhelyzeteken belüli tájékozódás és cselekvés alapjait.


Labdabirtoklásból támadásbefejezés 6:6 elleni játékban

 A különböző létszámú edzésjátékok a játékterület különböző részein egy vagy két kapura egyaránt játszhatók. Az igazság szerint ezek a játékok – mint például az 5:5, a 6:6, a 7:7 elleni játékok jelenti az „életszerűséget” A játékokban az edzők különféle támadó és védekezési megoldásokat oktathatnak, gyakoroltathatnak és ami a legfontosabb, hogy játék közbeni hibajavításokkal felhívhatják a helytelen mozgásokra a figyelmet. Nagyon fontos kijelentenünk, hogy támogassuk a játékok közbeni ötletességet, az egyéni – nem öncélú cselezéseket. A szervezés során a terület nagysága, szélessége és hosszúságával befolyásolhatjuk a játék közvetlen taktikai célját.


A világ élvonalában – a spanyol futball - 4. rész. A klubcsapatok és játékosok

A spanyol bajnokság első osztálya (Primera División, vagy La Liga) az egyik legerősebb labdarúgó bajnokság. Hatalmas az érdeklődés, a mérkőzések nagy részében biztos a telt ház. Összesen kilenc spanyol alakulat mondhatja magát a La Liga bajnokának. A kilenc csapat közül a két legeredményesebb a Real Madrid és a Barcelona. A Real Madrid 31, a katalánok 21 alkalommal lettek bajnokok. Rajtuk kívül a Primera Divison bajnoki címét még az Atletico Madrid 9, Athletic Bilbao 8, Valencia 6, Real Sociedad 2 alkalommal szerezte meg, míg egyszeres bajnok a Deportivo, a Sevilla, és a Real Betis.


Európa számokban – UEFA konföderációs adatok – 2. rész

 Az adatok sohasem hazudnak. Mindig a valóságot tükrözik. Egy európai ország futballkultúráját alapvetően az adott országban futballozó játékosok száma mellett az egyesületek és a csapataik száma prezentálja. Nagyon fontos, hogy a rendszerben mennyi játékvezető és edző vesz részt. Nem lehet különválasztani egymástól a játékosokat, az egyesületeket és a csapatoknál működő edzőket. Közös családhoz tartozunk! Evvel együtt azt is kifejezzük, hogy közös a felelősségünk a sportágunk iránt. Ezt nem felejthetjük el.


Európa számokban – UEFA konföderációs adatok – 1. rész

 Az UEFA (Európai Labdarúgó Szövetség) minden évben kiad egy bulletint, amelyben a konföderációjához tartozó országok nemzeti szövetségeinek legfontosabb adatait közreadja. Ezek az adatok igencsak érdekesek és fontosak. Hiszen pusztán a „számokat” mutatják meg. Folyamatosan friss információkkal szolgálnak arról, hogy az adott országban hány profi, amatőr labdarúgó van. Mennyi az utánpótláskorú játékosok száma? Az adatok között megtaláljuk azt is, hogy hány női, leány labdarúgó sportol versenyszerűen a nemzeti labdarúgó szövetséghez tartozó bajnokságokban. Megnézhetjük, hogy hány játékvezetőt tudnak foglalkoztatni a bajnoki osztályaikban? Hatalmas adathalmaz, melyet érdemes a „szakértő” szemével elemezni, böngészni.


Az EB mérkőzései - eredmények

 Az Európa Bajnokságnak 31 mérkőzése van.
Ez a mérkőzésdömping fogja eldönteni, hogy melyik csapat nyeri el azt a trófeát, melyet az Európai Labdarúgó Szövetség (az UEFA) ír ki immáron 13. alkalommal.


Bajnokok Ligája: két érdekes gól nélküli döntetlen a számok tükrében.

 Az egyenes kieséses szakaszba érkezett a Bajnokok Ligája idei kiírása, a kedd esti meccseken már minden egyes rúgott és kapott gólnak óriási jelentősége lesz.
Két mérkőzésen nem esett gól, az Olympiakosz - Chelsea és az Arsenal - Milan találkozón. Helyzetek pedig voltak.


Afrikai Nemzetek Kupája - 2008. Statisztika, rekordok, érdekességek

 Azok a magyar szakemberek és szurkolók, akik élőben követték a 26. Afrikai Nemzetek Kupáját megállapíthatták, hogy hihetetlenül magas színvonalú, élvezetes mérkőzéssorozatot láthattak.


Nemzetek, bajnokságok, kupagyőztesek - Statisztika 1. rész

 „A mindennapi életben lépten-nyomon statisztikus törvényszerűségekkel van dolgunk, melyek azután gyakorlati cselekvéseinket is irányítják”


U19 EB 2007. Ausztria - Mérkőzések, színhelyek, eredmények

 Kanadában ezekben a napokban fejeződött be az U20-as labdarúgó-világbajnokság, míg az egy évvel fiatalabbak a kontinensünk legjobbjai a szomszédunkban mutatták meg tudásukat az Európa-bajnokságon. Július 16-27 között Ausztriában volt ez az UEFA korosztályos rendezvény. Sajnos a többre hivatott magyar válogatott nélkül.


U20 VB 2007. Statisztikai összesítés

 Összesített statisztika a FIFA U20 Világbajnokságról

Melyik csapat lőtte a legtöbb gólt?
Melyik csapat találta el a legtöbbször az ellenfél kapuját?








Copa América 2007. Venezuela

 A dél-amerikai kontinens viadal
A Copa América a CONMEBOL-tagországok (CONfederación SudaMEricana de FútBOL) legjelentősebb labdarúgó tornája. 1916 óta rendezik meg, bár mai nevét csak 1975-ben kapta.


U21 EB 2007. 13.

 Összesített statisztikák

Az Európa-bajnokságon mikor estek a gólok?
A legtöbb kapura lövés?
A legtöbb les, szöglet?
A gólkirály?


BL 2007. Döntő, statisztika

 2007. Bajnokok Ligája
A döntő mérkőzésének statisztikai összegzése:

2007. május 23. Athén,

Játékvezető: Herbert Fandel (német)
Asszisztens: Carsten Kadach, Volker Wezel (német)


BL. 2007. Elődöntők, statisztika

Chelsea - Liverpool 1:0, (0:1)
Manchester U. - AC Milan 3:2 (0:3)

Gólok, kapuralövések, lövések, szabálytalanságok,szöglet, stb.

 

 

 


2006 VB - Gólok - statisztika

Rövidesen megjelenik szerkesztõségünk gondozásában a FIFA VB 2006. - a helyszínrõl c. szakkönyv, mely az idei év legnagyobb sporteseményét dolgozza fel szakmai szempontból.
A kiadványban helyszíni beszámolókat, elemzéseket olvashatnak, a csapatok formációit mutatjuk be, statisztikai adatokat közlünk, sok fényképpel és illusztrációval.

Részlet a könyvbõl:

Hogyan estek a gólok?

Lövés

103

Fejelés

27

11-es

13

Öngólok

4

Összes gól

147

Kik lõtték a gólokat?

Csatárok

79

Középpályások

47

Védõk

17

Öngólok

4

Összes gól

147

Honnan lõtték a gólokat?

A kapuelõtérbõl (5-ösön belülrõl)

35

A büntetõterületen belülrõl

73

A büntetõterületen kívülrõl

26

11-es

13

Összes gól

147


Statisztika - Földrészek összehasonlítása - technikai-taktikai elemek alapján

Az európai zóna csapata
14 válogatott

Válogatott

Rövid átadások

Hosszú átadások

Keresztfordítások

Anglia

1600

555

134

Csehország

907

324

66

Franciaország

2273

553

165

Hollandia

1275

411

80

Horvátország

710

245

77

Lengyelország

898

294

66

Németország

2392

821

202

Olaszország

2257

711

140

Portugália

2547

674

166

Spanyolország

1814

372

98

Svájc

1420

423

92

Svédország

1072

380

126

Szerbia-Mont.

567

221

67

Ukrajna

1444

592

119

Európa átlagai

1512,57

480

114,14

Az ázsiai zóna csapatai
4 válogatott

Válogatott

Rövid átadások

Hosszú átadások

Keresztfordítások

Dél-Korea

945

319

63

Irán

741

234

69

Japán

878

269

50

Szaúd Arábia

805

235

38

Ázsia átlagai

842,25

264,25

55,0

A dél-amerikai zóna csapatai
4 válogatott

Válogatott

Rövid átadások

Hosszú átadások

Keresztfordítások

Argentína

1923

510

93

Brazília

2038

372

88

Ecuador

1356

375

59

Paraguay

796

279

46

Dél-Amerika átlagai

1528,25

384,0

71,5

A CONCACAF zóna csapatai
4 válogatott

Válogatott

Rövid átadások

Hosszú átadások

Keresztfordítások

Costa Rica

911

292

49

USA

834

328

75

Mexikó

1527

383

106

Trinidad és Tobago

557

278

47

CONCACAF átlagai

957,25

320,25

69,3

Az afrikai zóna csapatai
5 válogatott

Válogatott

Rövid átadások

Hosszú átadások

Keresztfordítások

Angola

650

269

61

Elefántcsontpart

1002

272

79

Ghána

1311

353

77

Togo

693

270

54

Tunézia

746

294

36

Afrika átlagai

880,4

291,60

61,4

Az óceániai zóna csapata
1 válogatott

Válogatott

Rövid átadások

Hosszú átadások

Keresztfordítások

Ausztrália

1339

360

107

Óceánia átlagai

1339

360

107

 

Összesítés

Földrész

Rövid átadások

Hosszú átadások

Keresztfordítások

Európa átlagai

1512,57

469,71

114,14

Ázsia átlagai

842,25

264,25

55,0

Afrika átlagai

880,4

291,60

61,4

Dél-Amerika átlagai

1528,25

384,0

71,5

CONCACAF átlagai

957,25

320,25

69,3

Óceánia átlagai

1339

360

107

Rövidesen megjelenik szerkesztõségünk gondozásában a FIFA VB 2006. - a helyszínrõl c. szakkönyv, mely az idei év legnagyobb sporteseményét dolgozza fel szakmai szempontból.
A kiadványban helyszíni beszámolókat, elemzéseket olvashatnak, a csapatok formációit mutatjuk be, statisztikai adatokat közlünk, sok fényképpel és illusztrációval.



Tartalom átvétel

Lap elejére