A 8:8 elleni játék (plusz kapusok) felállási forma értelmezése
Fontos feladat egy jól működő utánpótlás egyesületnél a korosztályok közötti átmenetek megteremtése. Ez nem csak a korosztályos képzésre, hanem az alkalmazott játékrendszerekre, illetve felállási formákra is értendő. A Bozsik programban az U13-es csapatok félpályán (min. 40 x 60 m, illetve max. 50 x 70 méteres területen) 8+1-es felállásban játszanak, félpályától érvényes les szabállyal. A 4-3-3-as hadrendre a futball oktatása – tanulása szempontjából alapvetően fontos készülni.
Felkészülés a játékra és a 4:2 elleni játék variációi
A futball játék. A játékra játékokkal lehet és kell is felkészülni. Ez a megállapítás különösen fontos, ha abból indulunk ki, hogy olyan helyzetekben, ahol minden résztvevő döntéseinek eredményét a többiek lehetséges magatartása befolyásolja, ott a felkészülésben a játékot kell kiinduló pontnak tekinteni. Éppen ezért olyan elő- és felkészítő játékokkal célszerű magára a futballra felkészülni, amelyekben pontosan meghatározottak a játékszabályok, a játéktér, a játékosok száma.
Kis játékok - átfutó játékok
A felkészülési játékoknak különösen nagy szerepük van a játékosok felkészítésében. A fiataloknál ezek a játékok a képzési folyamatban kapnak fontos szerepet, a profi játékosok felkészítésében pedig az adott mérkőzésre meghatározott taktikai feladatokra lehet gyakorolni. A szakmai anyagunkban említett játékok kisebb vagy nagyobb területen, kevesebb vagy több játékossal egyaránt lebonyolíthatók. A játékok szervezése minden további nélkül egyéni is lehet az edző elképzelései szerint.
A játék taktikájának felépítése 7:7 elleni játékban – 11-13 éves korú játékosoknál.
A játékosok elhelyezkedése a pályán kulcsfontosságú kérdés. Nemcsak a felnőtt nagypályás futballra érvényes ez a megállapítás, hanem a nagypályára lépés előtti időszakra is. Ekkor a játékos még „tanulja” a posztok, pozíciók közötti labdás és labda nélküli kapcsolatok felépítését. Éppen ezért nagyon fontos, hogy változatos felállási formákban gyakoroltassuk, játszassuk a fiatal játékosainkat.
Foci egy kalitkában?
Igen, ez a Jorkyball! A Jorkyball két térfélre osztott, műfüves borítású, plexifallal és panelekkel határolt pályán játszott új sport, amit eredetileg Gilles Paniez és Pierfrancesco Iazeolla fejlesztett ki, védjegyezte és tette népszerűvé. Az új sportkülönlegesség a hagyományos futballból ered, de alapkarakterének köszönhetően új, más értelmezésbe helyezi azt. A körülbelül 50 négyzetméteres zónákra osztott pályán egyedi szabályrendszer alapján, kiskapura játszanak a kétfős csapatok. A Jorkyball játékosok egyszerre élvezhetik a futball technikai versenyszellemét és egy klasszikus, fedett pályás, illetve szabadtéri körülmények között játszott szabadidősport élményét.
A játékritmus kialakítása – 6:4 elleni játékok – 2. rész
Manapság a csapatok alapvetően kétfajta stratégiát építenek fel. Az egyikben egyértelműen pozíciós játékot játszanak, míg a másikban az alapvető elképzelésük a kontrajátékra épül fel. A labda birtoklásának a felépítésében kell a pozíciós játék alapjait keresni. Ilyenkor az edzőnek a játékosaival tudatosítani kell, hogy a saját játékuk alkalmazásának az alapja a pontos passzolás, a pontos átvétel, a labdás játékoshoz való közelkerülés és az üres területekre időben történő beindulások. A labdajáratás (birtoklás) közben fel kell ismerni az ellenfél védekezésének gyengébb pontjait és erre kell a támadást megindítani. Ezeket a feladatokat természetesen meghatározott területen kell végrehajtani, és ez a zóna a támadó harmadban van.
A játékritmus kialakítása – 5:3 elleni játékok – 1. rész
A futballban a technika a labda feletti „hatalmat” jelenti. A labdabiztonság, a játékszer feletti uralom, a koordinált labdás mozgások a játékhelyzetek megoldásának alapfeltétele, amely csak a játékos technikai-taktikai tudásán keresztül jut érvényre. A „taktikai tudás” kifejezés viszont mit jelent? Azt jelenti, hogy a játékos - mint egyén - a csapat alapvető és fontos alkotórészeként, hogyan tevékenykedik. Az egyén a csapat szervezettségében jelenik meg! Nem önállóan, hanem csapattagként!
Játékok 17. - A 8:8 elleni játék szervezése
A 8:8 elleni játékok jó begyakorlási lehetőséget jelentenek az edző számára. Abból kell kiindulni, hogy a megtervezett edzésre egy olyan létszám jelenik meg, ami lehetővé teszi, hogy csapat-taktikai gyakorlást tudjunk levezetni. S ehhez a 2 x 8 fő (esetleg két kapussal) nagyon jó lehetőséget kínál.
Milyen előnyökkel lehet felépíteni ebben a játékformában (8:8 ellen) a játék támadó- és védekezési részét?
Termi edzés – játékok. 1. rész
Újra megérkezett a tél, a hideg és majd itt a hó is. Na, meg a latyak. Annak a futballcsapatnak, amelyiknek nincs lehetősége műfüves pályán gyakorolni, netán ilyen helyet bérelni, annak marad a „régi” lehetőség: a tornaterem. A tornateremnek sajátos hangulata van. A játék a teremben különleges élményt jelent. A játékban nem a szabályozott mozdulatok jönnek elő, hanem valami más. Kint hideg, adott esetben zuhog a hó, bent meleg és izzadtságszag van. A korosabbak emlékeiben megjelenik a „Gerosan” és a „Nicoflex” illata. Teremben a játék tanulása is örömet okoz. Sőt a nehéz, sokszor maximális pulzust követelő terhelés is örömet okozhat. Mert teremben focizni jó!
Játékok – 5.
A céltudatos, élvezetes és fokozatos tevékenységek közé sorolhatók azok a játékok, amelyekkel biztosítani tudjuk a változatos edzéseket. Kerüljük az unalmas, lélekölő, sablonos és haszontalan gyakorlatok alkalmazását, amelyek nemcsak, hogy nem segítenek hozzá a játékosok készségének a fejlődéséhez, hanem előbb-utóbb még el is riasztják őket a foglalkozások látogatásától. Tudomásul kell venni, a játékosok akkor élvezik a futballt, ha olyan tevékenységet végeznek, amelynek játékcélja van.
Kis játékok német precizitással.
6:2, 6:3, 6:4, 6:5 elleni játékok
Ismerős gondolat: a játékot tanulni kell. Főleg azért, mert a játéknak van egy sajátos ritmusa. Ha megnézzük az élcsapatokat, megállapíthatjuk, hogy ők sem rohanják végig a mérkőzéseket. A játékosok sprintelnek, gyorsan futnak, közepes sebességű futással helyezkednek, máskor lassan futnak, vagy sétálnak. És igen, néha állnak is a pályán. Ezt a megtett „futásmennyiséget” a játék ritmusa „szabálytalanul” szabályozza. A játékosnak ezért meg kell tanulnia reagálnia a labda és az ellenfél helyzetére.
Újra a kis játékokról. 4:2 ellen, ahogyan a németek játsszák.
A kis játékok jelentőségéről már sok anyagunkban írtunk (lásd itt és a gyakorlattárban ). Ezeknek a játékoknak a felkészítési rendszerben hatalmas a jelentőségük. Mindegyik játéknak meghatározott a szerepe. Így a 4:2 elleni játék elsődleges célja a mélységi játék megtanulása és a csapatrészek játékának összekapcsolása. Ezt a játékot azonos céllal, de többféle feladat-adással, variációval lehet játszani. A német labdarúgás egyik szakfolyóirata a 4:2 elleni játék változatainak variációját adta közre.
A labdaváltás pillanatának jelentősége, játékok - 2. rész
Minden játékos és edző célja a győzelem! Ezért a közös munkában ki kell dolgozni a „kis apró részleteket” is! Meg kell határozni, be kell gyakorolni, hogy mit, mikor kell a játékosoknak a pályán elvégezni? Azután, előbb-utóbb kiderül, hogy ezek a „kis apró részletek”, na meg az egyéniségek döntik el a mérkőzéseket. Két dolgot nem szabad elfelejteni. A csapatnak a győzelemhez gólt kell lőnie, vagyis vállalkozni kell a támadás érdekében!
Ez a kockáztatás feltételezi a hibázás tényét és lehetőségét, vagyis a labdaelvesztés is benne van a játékban! Ezt viszont az ellenfélnek ki kell tudnia használni. Nagy lehetőségek rejtőznek a mai futballban a labdaszerzés utáni első pillanatokban!
3:6 elleni játék 6 faljátékossal
A faljátékok alkalmazása szinte mindegyik edző részére alapjáték. Egyszerűen szervezhető, sok variációs lehetőséget kinál. Lehetővé teszi a játék felépítését a labdaszerzéstől kezdve, a támadás befejezésig.
Kis játékok amerikai szemmel.
Miért kellenek a kis játékok? – veti fel a kérdést az amerikai Youth Soccer. Nemcsak kérdést tesz fel, hanem meg is válaszolja.
Gondolatai ismerősek, hiszen az UEFA edzőképzésben az ezredforduló óta (2000-2006) ezt tanítottuk, tanulták szakembereink.
5:2 elleni játék két udvaron
A labdatartás, labdabirtoklás alapjátéka 2 udvaron, terület ill. térváltoztatással.
Továbblépés az 5:2 elleni játékhoz képest, mert több játékos együttes gyakorlásához ad lehetõséget, ezzel a csapatépítés, csapatjáték kialakításának lehetõségét nyújtja az alapjátékon keresztül. Jó gyakorlatokat kínál a csapatrészek összjátékának kialakítására.
Játékok 3:2 ellen
3:2 elleni játék Üres területre futással, az üres terület megjátszásával.
Játékterület: 5-8×5-8 m.
Játékok 5:2 ellen
Az 5:2 elleni játék a labdabirtoklás, labdatartás alapjátéka. Játékterület: 12×24 m, amely a játék célja ill. a játékosok életkora és tudása szerint természetesen változhat. Figyeljünk a két labdaszerzõ játékos állandó cseréjére!
Játékok 2:1 ellen
A 2:1 elleni játékok felépítését már az U-7 korosztálynál el kell kezdeni, fokozatosan haladva az egyre összetettebb, nehezebben végrehajtható feladatok felé.
Játékok 1:1 ellen
Az 1:1 elleni játékok oktatása a párharcok sikeres megvívására irányul.
Kezdetben a támadó, labdabirtokló játékosnak teremtünk kedvezõ feltételeket az akció sikeres megvívásához. Az oktatás folyamán azonban mind nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a védekezõ játékos sikeres védekezõ technikájára, hiszen a csapat szempontjából nagyon fontos az „egy-az egyben” kitûnõen védekezni képes játékos személye is.
Játékok 4:2 ellen
A 4:2 elleni játék elsõdleges célja a mélységi játék megtanulása és a csapatrészek játékának összekapcsolása. A játékosok itt már saját posztjukon szerepelhetnek, ill. posztjuknak megfelelõ játékhelyzeteket kell megoldaniuk. Pályaméret: kb.: 15m × 15m
Játékok 3:1 ellen
A 3:1 elleni oktató játék ezen formái elsõsorban a 9-11 éves korosztálynak javasoltak. A játékok egymásra épülése során a játékosok megtanulják és begyakorolják a szélességi és a mélységi átadásokat, valamint a szabad területre futást. A mélységi átadások után be lehet rögzíteni a játékosok felzárkózását a támadásokhoz, a hátul ill. középen játszók bekapcsolódását a játékba.






